Fehérvárról kirúgták, magyar szövetségi kapitánynak még jó a kanadai hokiedző

2012.10.17. 15:36
p179i92ujb1ltc331chu2lg1h0f1
Fotó: Nemzetisport / Jégkorong Szövetség

Kevin Primeau-t a hétvégén menesztette a Sapa Fehérvár AV19. Az indoklás szerint a szakosztály vezetősége elégedetlen volt a csapat munkájával, illetve az EBEL idei szezonjában mutatott eredményekkel. A csapat az első hét meccséből csak kettőt nyert meg az osztrák ligában, a Salzburggal szemben 9-2-s, történelmi vereséget szenvedett el.

A klub közleménye szerint nem a kevés pont miatt történt a váltás, hanem a mutatott játék és a kirívóan gyenge teljesítmények miatt.

Az egyre népszerűbb fehérvári hokicsapat mellett a magyar válogatott irányítása is Primeau kezében volt, így kérdésessé vált, mi lesz az idei olimpiai selejtezőn, illetve a jövő áprilisi, divízió 1-es vb-n a csapat sorsa.

A kanadai szakember már korábban elmondta, nagyon jól érzi magát Magyarországon. Ennek jeleként a családja is vele tartott és azóta is itt él.

A Magyar Jégkorong Szövetség álláspontja szerint nincs szövetségi kapitányi kérdés.

A szakembernek jelenleg élő szerződése van a szövetséggel, fehérvári leváltása ezt egyáltalán nem befolyásolja. Az természetesen kérdés, hogy mennyiben befolyásolja majd a terveit.

„Beszéltem a kapitány úrral, de abban maradtunk, hogy pénteken leülünk és megbeszéljük a kialakult helyzetet - mondta az icehockey.hu-nak Kovács Csaba, a szövetség szakmai alelnöke. - Kevin Primeau-nak élő szerződése van a szövetséggel, ez a vasárnap történtek hatására sem változott, ma is ő a válogatottunk szövetségi kapitánya.”

Az is előfordulhat, hogy az edző olyan helyen vállal majd szakmai munkát, ami lehetetlenné teszi a magyar válogatott irányítását is. A másik verzió szerint csak a válogatottra koncentrál, vagy úgy vállal klubcsapatot – ahogy ezt tette korábban Pat Cortina is – hogy közben a válogatott mellett is dolgozik.

A válogatott Budapesten, november 9-11. között játszik olimpiai előselejtezőt, ahol a holland, a litván és a horvát csapat lesz az ellenfél és a cél a továbbjutás a jövő februári utolsó selejtezőkörbe. Jövő áprilisban megint Budapest ad otthont a divízió 1-es világbajnokságnak, melynek tétje a legjobbak közé jutás. A Papp László Arénában Olaszország, Kazahsztán, Japán, Nagy-Britannia és Dél-Korea lesz majd az ellenfél.

A legfontosabb kérdés, hogy a Fehérvárról elküldött edző hogyan tud majd együtt dolgozni a játékosok többségével, hiszen a válogatott gerincét eddig a Sapa Fehérvár adta, a 2012-es keretben 13 korábbi játékosa szerepel.

Primeau 2010. októberében lett a Fehérvár szakvezetője, a válogatott élére 2010 júliusában nevezték ki. A tavalyi, ljubljanai vb-n biztatóan kezdtek, az első két meccset megnyerték. Utána három vereség következett és az erőviszonyoknak megfelelően a csapat a harmadik helyen végzett az A csoportosok közé jutó Szlovénia és Ausztria mögött.

A Fehérvár tavaly érte el története legjobb eredményét az EBEL-ben. Az alapszakaszt a hatodik helyen zárta, majd a középszakaszban a harmadik lett. A negyeddöntőt – egy 7-2-s és egy 8-1-s hazai siker ellenére – elbukta a Ljubljanával szemben.

Talán éppen ez a fájó kiesés, valamint a nyáron Derek Ryan körül kialakult átigazolási vita is rányomta a bélyegét a Fehérvár idei szereplésére. Az amerikai csatár, aki tavaly 50 meccset lépett jégre, 25 gólt ütött, 24 gólpasszt adott. Aztán érvényes szerződése ellenére aláírt a tavaly a Fehérvárnál rosszabbul végzett Villachhoz, végül az osztrák csapathoz került és idén is vezeti az EBEL-pontlistáját. Fájó a csapatnak, hogy Palkovics visszavonult, Sille Tamás megsérült, így a védelem is felforgatott összeállításban kezdett.

Jan Neliba az új edző Fehérváron

A cseh Jan Nelibát nevezték ki a Sapa Fehérvár AV19 vezetőedzőjévé; megbízatása március 31-ig szól. Tóth István, az Alba Volán SC társelnöke szerdán sajtótájékoztatón elmondta, azért menesztették vasárnap a kanadai Kevin Primeau-t, mert vele már nem látták biztosítottnak, hogy elérik a kitűzött célt, azaz kiharcolják a rájátszásba jutást. A székesfehérvári klub tárgyal egy angolul tudó szlovák másodedző-jelölttel is.

Az 59 esztendős Neliba kijelentette: megtiszteltetés számára a kinevezés, de majd csak később dől el, jó döntés volt-e Fehérvárra igazolnia.

"A kemény munkában hiszek, tudom, nem lesz könnyű dolgunk. Az első edzések után pozitívak a tapasztalataim, jó benyomást tett rám a csapat. Biztos, hogy a védekezésen javítani kell, nem szabad, hogy csak a hátvédek védekezzenek. Olyan stílust szeretnék játszatni, amely minden mérkőzésen győzelemre vezet" - mondta Neliba.

Id. Ocskay Gábor szakosztály-igazgató kijelentette: a vezetőség nem tervez változtatást a keretben, de az edzőnek lehetősége van erre. Az eddigi másodedző, Énekes Lajos a klubban marad szervezőként, segítőként.

Az 59-szeres csehszlovák válogatott Neliba 1981-ben vb-bronzérmes volt. A Jihlavával 1974-ben, a Kladnóval 1976-ban, 1977-ben, 1978-ban és 1980-ban bajnok lett. Edzőként a Vsetinnel 1997-ben, 1998-ban és 2001-ben, a Slovan Bratislavával pedig idén szerzett bajnoki címet, a pozsonyi együttestől a nyáron távozott.

Az új edző kinevezése mellett téma volt, hogy a következő napokban Mike Kadar, az észak-amerikai profiligában (NHL) érdekelt Pittsburgh Penguins erőnléti edzője segíti a klub munkáját. A tervek szerint a tréner - aki pittsburghi együttes 2009-es Stanley Kupa-sikerekor maga is kapott bajnoki aranygyűrűt, és magyar gyökereire tekintettel szeretné megszerezni a magyar állampolgárságot - találkozik honi edzőkkel, továbbképzést tart, és meglátogatja az utánpótlás-válogatottak edzését. Kadar korábban egy olyan jégen kívüli, úgynevezett szárazedzéses sorozat kidolgozásában vállalt szerepet, amelyet mostanság Kanada-szerte alkalmaznak az utánpótlás-válogatottaknál. Utalt rá, ha az NHL-ben sikerül lezárni a jelenlegi bérvitát, akkor azonnal vissza kell repülnie a Pingvinekhez.