Edzői stáb nélkül mészárolta le riválisát a New York Rangers
Tette mindezt a komplett edzői stábja nélkül, amely a mérkőzés előtt teljes egészében bekerült a Covid–19 protokollba. Helyettük az AHL-es farmcsapat, a Hartford Wolf Pack szakemberei irányították a Rangerst, nem is akárhogyan.
A hazaiak az első harmad után két góllal vezettek, a másodikban pedig jött a henger: hetet rámolt be a Rangers, a center Mika Zibanejad csak ebben a 20 percben három gólt és három gólpasszt jegyzett.
A New York Islanders legendája, Bryan Trottier óta ő az első játékos, aki egy periódus alatt hat pontot szerzett, Trottier-nek ez a bravúr még 1978-ban jött össze, épp a Rangers ellen.
A harmadik harmadban a Rangers megkegyelmezett ellenfelének és nem ütött több gólt.
Az Edmonton Oilers nyerte a Battle of Alberta újabb felvonását, miután 7–3-ra győzött Calgaryban. A pontlistát vezető Connor McDavid egy góllal és két gólpasszal, a tavalyi pontkirály Leon Draisaitl három assziszttal járult hozzá a sikerhez.
Eredmények:
New York Rangers–Philadelphia Flyers 9–0
Ottawa Senators–Vancouver Canucks 2–3 – szétlövéssel
Winnipeg Jets–Montreal Canadiens 4–3 – hosszabbítás után
Calgary Flames–Edmonton Oilers 3–7
Los Angeles Kings–St. Louis Blues 4–1
Vegas Golden Knights–San Jose Sharks 5–4
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Négymillió fontért elkótyavetyélte az Arsenal, most Monacóban ontja a mesterhármasokat
Hét meccs, tíz gól, három tripla.
március 1., 19:17
- Sport
Keserű nap a Real Madridnak: az UEFA büntetése után vereség a bajnokságban
A spanyol sztárcsapat korábbi játékosa döntötte el a három pont sorsát.
március 1., 20:47
- Sport
Szoboszlai Dominik lecserélése után fordított, a bajnoki cím kapujába lépett a Liverpool
A fásultnak érződő vörösök megszenvedtek a sereghajtóval, de hozták a kötelezőt.
7 perce
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
3 órája
- Sport
Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén
Federico Dimarco gyönyörű szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a címvédőnek.
március 1., 20:24
- Sport
A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján
Délután sporttörténelmi pillanatot is láthatott a közönség.
március 1., 19:59
- Sport
Hazatértek Barcelonából a Camp Nout „felépítő” magyar futballóriás ereklyéi
Márciusban elkezdődhet a Kubala-film forgatása, Kocsis Tibor rendező szerelemprojektje.
március 1., 17:47
- Sport
Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata
Egy szöglet után volt eredményes a magyar válogatott futballista, de a VAR közbeszólt.
március 1., 17:50
- Címlapon
Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe
A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után menekültek Magyarországra.
1 órája
- Sport
Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől
Kitűnőre sikerült az új edző bemutatkozása a DVTK kispadján.
március 1., 19:16
- Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében
Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.
5 órája
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
9 órája
- Sport
Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza
A ZTE már négy meccs óta veretlen hazai pályán az NB I-ben.
március 1., 16:44
- Sport
Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén
A válogatottnál is számításba vett hálóőr eladná Böde Dánielt az angol másodosztályba.
március 1., 06:19
- Sport
Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból
A bíró előbb VAR-ozott, csak utána állította ki a kapust...
március 2., 07:11
- Sport
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket
Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...
március 2., 08:44
- Sport
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes
A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.
március 1., 06:53
- Sport
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok
Felidegesítette a másodedző...
március 2., 08:45
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
41 perce
- Sport
Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója
A 18 éves magyar tekvondós az EOC 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat.
március 1., 08:56
- Sport
Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista
Felfegyverzett bűnözők csaptak le rá.
március 1., 15:04
- Sport
Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki
Minden, ami a Formula–1-es teszten történt: áramkimaradás, parkoló busz, zuhanó üvegpanel.
március 1., 14:08
- Címlapon
Kádár L. Gellért: Érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát
Villáminterjú a Hunyadi-sorozat főszereplőjével.
2 órája
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
5 órája
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
7 órája
- Címlapon
Óriási botrány, börleszkbe illő jelenetek a magyar szövetség tisztújító közgyűlésén
Szünetet kellett elrendelni, hogy helyreálljon a rend.
6 órája
- Sport
Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában
A sérült játékost percekig ápolták, még az oxigénpalack is előkerült.
március 1., 14:49
- Sport
Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban
A svéd klasszis 11. alkalommal döntötte meg a világrekordot.
március 1., 11:50
- Címlapon
Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége
A színész egy hétig élhetett egy házban a halott feleségével.
10 órája