Az örökifjú Jaromír Jágr 49 évesen is bajnoki címig vezette csapatát

GettyImages-877203714
2021.04.30. 08:53
Jaromír Jágr nem képes abbahagyni, és egy évig még biztosan nem is fogja. A 49 éves hokilegenda csütörtök este ismét kiharcolta a feljutást a saját tulajdonában álló Kladno játékosaként a cseh első osztályba, de nem csak potyautasként, kiosztott egy gólpasszt is a mindent eldöntő mérkőzésen. Évekkel ezelőtt kijelentette, hogy 50 éves koráig szeretne játszani, és jelen állás szerint ezt úgy érheti el, hogy a világ egyik legerősebb bajnokságában jégkorongozik a nevelőklubja színeiben.

Ha minden idők legdominánsabb csapatsportolóját keressük, Wayne Gretzkynek ott kell lennie a jelöltek között. Néhány sportágban szoros, sőt talán eldönthetetlen a verseny, aztán vannak azok a műfajok, ahol az uralkodót megközelítik, talán meg is ingatják. És van a jégkorong, ahol Gretzky az atyaúristen, olyan rekordok tulajdonosa, amik szinte értelmezhetetlenek. Van egy saját polca, a többiek jóval alatta sorakoznak. Egyelőre öt hokist lehet vele egy lapon említeni, de mindannyian lehetnének hozzá közelebb is.

Hármuknak a saját teste nem tette ezt lehetővé.

  • Minden idők legjobb védője, Bobby Orr 27 éves kora után már csak 36 meccset játszott (3 év alatt).
  • Mike Bossy, a legjobb góllövő 30 évesen fejezte be. Ha néhány évvel tovább bírja, Alekszandr Ovecskin most nem Gretzky, hanem az ő gólrekordját üldözné.
  • Mario Lemieux dominanciája Gretzkyt idézte, pont/meccs átlagban szinte végig hozta az ő szintjét, de először a Hodgkin-limfóma, majd a krónikus hátfájdalmak éveket vettek el tőle.

Gordie Howe, azaz Mr. Hockey temérdek rekordot tartott Gretzky feltűnéséig, az egyébként is impresszív számai még magasabbak lehetnének, ha nem megy el évekre a WHA-ba.

Jaromír Jágr viszont egyrészt saját maga, másrészt az NHL bérvitái miatt maradt le a zárkózásról. 36 évesen úgy döntött, elhagyja az NHL-t, és az újonnan megalakult KHL-ben próbál szerencsét. Legyinthetnénk, hogy ezzel az életkorral csak levezetni ment, de ne tegyük: az azt megelőző három szezonjában 246 meccsen 290 pontot gyűjtött. A hároméves omszki misszióból visszatérve egészen 2018-ig, azaz 46 éves koráig játszott az NHL-ben, a Florida Panthersben például idősebb volt, mint a két sortársa együttvéve.

1921 ponttal fejezte be észak-amerikai pályafutását, azaz ha nem megy el Omszkba, vagy a két részleges és egy teljes lockout nem tesz neki keresztbe, alighanem ő lett volna Gretzkyn kívül az egyetlen jégkorongozó, aki átlépi a 2000-es határt (Gretzkynek 2857 van, Jágr a második).

De nem vonult vissza 2018-ban, csupán hazatért szülővárosába, Kladnóba. A Prágától néhány kilométerre fekvő településen elképzelhetetlen népszerűségnek örvend, bár ez talán egész Csehországra igaz, sokak szerint ha politikai pályára térne át, kiváló esélye lenne miniszterelnök-jelöltként.

Őt azonban ez hidegen hagyja.

Már réges régen kijelentette, hogy 50 éves koráig profi szinten játszani akar.

És ha nem az NHL-ben, akkor Kladnóban, a helyi klubnak pedig történetesen ő a tulajdonosa. Maga Mario Lemieux beszélte rá, aki 2000-ben szintén úgy tért vissza három év kényszerpihenő után, hogy akkor már övé volt a Pittsburgh Penguins, amelyet megmentett a csődtől.

Jágr néha lejárt edzésre, és beállt meccsezni a másodosztályú klubnál, de elsőre nem jött össze a feljutás. A következő, 2018–19-es kiírásra hazahívta mentoráltját, a nála majdnem 11 évvel fiatalabb, szintén jelentős NHL-múlttal rendelkező Tomás Plekanecet, aki szintén Kladno szülötte. Az alapszakaszt mindketten lealibizték, aztán a playoffban a hátukra vették a csapatot, és eljutottak az osztályozóig. Ott pedig a mindent eldöntő meccsen a 47 éves legenda két harmad alatt lőtt egy mesternégyest, csak úgy szerényen.

A Kladno odaért a cseh élvonalba, amely egyébként világszinten a 10 legerősebb bajnokság közé tartozik.

Plekanec viszont eligazolt egy élcsapathoz, a Kometa Brnóhoz, a 68-as pedig szinte egyedül maradt. Azzal azonban nehéz lenne vádolni, hogy formán kívül kezdte az első osztályú szezont, az első kilenc meccsen hétszer is beköszönt. A Rytíri eleinte hullámzóan teljesített, az idény második részére viszont konstans süllyedésnek indult, végül egészen simán esett ki.

Jágrt állítólag több élvonalbeli együttes kereste: Plekanec unszolására a Brno is bejelentkezett, de a Slavia Praha érdeklődéséről is lehetett olvasni.

Ő azonban kitartott a Kladno mellett, a visszavonulásról pedig hallani sem akart.

Sőt, Plekanecet még haza is csábította!

A 2020–21-es alapszakaszban – már szokás szerint – nem állt mindig rendelkezésre, de azért 19 meccsen összeszedett 12 pontot. Plekanec volt a húzóember (ne feledjük, ő is 38 éves), aztán a playoffra megérkezett az öreg is. 15 meccsen további 9 pont, a hétmeccsesre nyúlt döntőben is betalált egyszer, a mindent eldöntő hetedik találkozón is volt egy asszisztja.

A négy győzelemig tartó párharcban egyébként a Kladno összesítésben 0–2-es és 2–3-as hátrányban is volt a Jihlava ellen, innen sikerült fordítani.

Megint megcsinálta.

1992-ben, 20 évesen nyert másodszor, de utoljára Stanley-kupát. Egyénileg utána jött a fénykora, amikor dominálta a világot. 

Sokatmondó adat, hogy 1981 és 2001 között három játékos tudott pontkirály lenni az NHL-ben: Gretzky, Lemieux és Jágr.

Csapatban kevésbé volt sikeres, igaz, csak klubszinten, mivel olimpiát és világbajnokságot is nyert a cseh válogatottal. A KHL-ben sem ünnepelhetett bajnoki címet (ironikus, hogy az Omszk rögtön a távozása után döntőzött), mindössze ez a két cseh másodosztályú diadal jutott neki. De ez aligha zavarja, mert tudja, hogy nem esik bele abba a hibába, mint rengeteg más sportoló, amikor a lehető legtovább akarja húzni, azaz nem ciki a játéka. Még mindig segítségére van a csapatának, és ahogy az elmúlt 30 évben mindenhol, most is ott van az első sor jobb szélén, emberelőnyben pedig még mindig ő az, akire az ellenfél a leginkább figyel.

Jaromír Jágr 2022. február 15-én 50 éves lesz. Ha minden jól megy, egészségesen, akár telt ház előtt teljesítheti célját, és ha úgy dönt, hogy utána visszavonul, akkor végre ő, az örök maximalista is elégedett lesz.

(Borítókép: Jaromír Jágr utolsó NHL-es állomáshelyén, Calgaryban. Fotó:  Patrick Smith / Getty Images)