Borzalmasan ijesztő sérülést szenvedett a világ egyik legdrágább csatára – videó

2021.05.21. 09:39

Magyar idő szerint péntek hajnalban a Toronto Maple Leafs és a Montreal Canadiens is elkezdte a rájátszást az észak-amerikai profi hokiligában (NHL). A két ősi rivális első mérkőzését a vendég Montreal 2–1-re megnyerte, de a találkozó nem az eredményről marad emlékezetes.

Az első harmad derekán a hazaiak csapatkapitánya, az olimpiai bajnok John Tavares szörnyű sérülést szenvedett.

A center a saját kék vonalánál kapott egy korongot, amit gyorsan megjátszott, majd a Canadiens védője, Ben Chiarot leütközte. Tavares a jégre esett, a vendégek csatára, Corey Perry (akivel Tavares együtt nyert olimpiát 2014-ben) viszont már nem tudta kikerülni, és fejbe térdelte a tehetetlen Tavarest.

Az évi 12 000 000 dolláros fizetésével a világ 5. legjobban kereső csatára elterült a jégen, azonnal lehetett látni, hogy nagy a baj, a csapatorvosok pedig nyomban ott termettek mellette, majd hordágyat is kellett hozni, hogy kórházba szállítsák. Az állapotáról egyelőre semmit nem közölt a Toronto, de akár a pályafutása is veszélybe kerülhet a 30 éves, hatszoros All-Star-válogatott sztárnak. 

A Vegas Golden Knights csapata magabiztos győzelmet aratott a Minnesota Wild vendégeként a párharc csütörtöki harmadik mérkőzésén, ezzel előnybe került, míg a Florida Panthers hosszabbításos győzelemmel szépített a címvédő Tampa Bay Lightning ellen.

Eredmények, rájátszás:
Nyugati csoport:
1. forduló, 3. mérkőzés:
Minnesota Wild – Vegas Golden Knights 2–5
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Vegas javára

Keleti csoport:
1. forduló, 3. mérkőzés:
New York Islanders – Pittsburgh Penguins 4–5
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Pittsburgh javára

Közép csoport:
1. forduló, 3. mérkőzés:
Tampa Bay Lightning – Florida Panthers 5–6 – hosszabbítás után
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Tampa javára

Északi csoport:
1. forduló, 1. mérkőzés:
Toronto Maple Leafs – Montreal Canadiens 1–2
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Montreal javára