A kapust tarkón ütötte, a védőt fojtogatta, majd a fejére térdelt – videó!

Az egy hetet pihenő Avalanche villámrajtot vett a mérkőzésen, amelynek 25. percében már 4–0-ra vezetett a mindössze egy napot kihagyó Golden Knights ellen. A Coloradóban Nathan MacKinnon és Gabriel Landeskog is kétszer volt eredményes, Cale Makar pedig góllal és három gólpasszal zárt.
Mikko Rantanen – aki gólt lőtt és gólpasszt is adott a meccsen – sorozatban a 15. playoff-meccsén zárt ponttal.
A feszült hangulatú találkozón 74 percnyi büntetést kellett kiosztani, közte a záró harmadban négy 10 perces fegyelmit. A vegasi Ryan Reaves a 48. percben egymaga gyűjtött be 19 percet, és végleg kiállították, miután a kapust tarkón ütötte, a rárontó védőt a nyakánál fogva vitte földre, majd rá is térdelt a jégen.
Ryan Reaves ejected late in Game 1 for injuring Ryan Graves pic.twitter.com/k60V8CPRvW
— Brady Trettenero (@BradyTrett) May 31, 2021
A Colorado – amely a rájátszás első körében 4–0-val búcsúztatta a St. Louis Bluest – sorozatban a tizedik győzelmét aratta.
A címvédő Tampa Bay kétszer jutott egygólos előnyhöz, a házigazda Carolina csak az elsőt követően tudott egyenlíteni, az 53. perc után már nem volt képes erre. Hiába támadott intenzíven a Hurricanes, a tampaiak kapujában Andrej Vaszilevszkij 37 alkalommal hárított. A Lightning így a rájátszás első köréhez hasonlóan a másodikat is idegenbeli győzelemmel kezdte.
NHL, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI CSOPORT, 2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
Colorado Avalanche–Vegas Golden Knights 7–1
A párharc állása: 1–0, a Colorado Avalanche javára.
KÖZÉP-CSOPORT
Carolina Hurricanes–Tampa Bay Lightning 1–2
A párharc állása: 1–0, a Tampa Bay Lightning javára.
A párharcok az egyik fél negyedik sikeréig tartanak.
(MTI/Index)
(Borítókép: Philipp Grubauer megütéséből indult ki a balhé – Matthew Stockman/Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban
A svéd klasszis 11. alkalommal döntötte meg a világrekordot.
március 1., 11:50
- Sport
Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki
Minden, ami a Formula–1-es teszten történt: áramkimaradás, parkoló busz, zuhanó üvegpanel.
március 1., 14:08
- Sport
Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában
A sérült játékost percekig ápolták, még az oxigénpalack is előkerült.
március 1., 14:49
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
20 perce
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
2 órája
- Sport
Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után
Vereség a századik szaúdi mérkőzésén.
március 1., 11:14
- Sport
Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista
Felfegyverzett bűnözők csaptak le rá.
március 1., 15:04
- Sport
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19
Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.
március 1., 07:42
- Sport
A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool
A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.
1 órája
- Sport
Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója
A 18 éves magyar tekvondós az EOC 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat.
március 1., 08:56
- Címlapon
Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá
Tudtára adták, hogy nem tekintik szalonképes politikusnak.
4 órája
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
13 órája
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
3 órája
- Sport
Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban
A számvevőszék ellenőrző testülete lendült akcióba.
március 1., 16:20
- Sport
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes
A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.
március 1., 06:53
- Címlapon
Donald Trump az asztalra csapott, azonnali felszólítást küldött Kijevnek és Moszkvának
15 órája
- Címlapon
Példát statuálnak az oroszok a Renault gyárával, figyelmeztetés lehet a többieknek
Oroszország reagál a szankciókra.
9 órája
- Sport
Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho
Egyesek szerint a portugál vezetőedző régóta sértegeti a török embereket.
február 28., 09:45
- Címlapon
Egyetlen kérdésből áll majd Orbán Viktor véleménynyilvánítási szavazása
Ukrajna EU-tagsága a tét.
3 órája
- Sport
Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek
Stephen Curry 56 pontja majdnem karriercsúcs.
február 28., 09:51
- Sport
Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza
A ZTE már négy meccs óta veretlen hazai pályán az NB I-ben.
március 1., 16:44
- Sport
Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán
Több világsztár játékos ki sem tudott állni mérkőzésére.
február 28., 11:45
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
5 órája
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
6 órája
- Címlapon
Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”
Külföldieket és színes bőrűeket is értek támadások Pozsonyban.
58 perce
- Címlapon
Jesse Plemonsnak igaza volt, tényleg pazar ez a film
A Rokonszenvedésben a kaland nem várt fordulatot vesz.
3 órája
- Címlapon
Brutális tényekkel bizonyítja egy podcast, hogy LeBron James 15 éve durván doppingol
Túl a negyvenen élete formájában kosarazik a csodalény.
3 órája
- Sport
Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet
Komoly mínuszt jelentett az, hogy az Európa-ligában játszott a csapat.
február 28., 13:15
- Sport
Hosszú időre eltiltották a botrányhős bírót, aki korábban Jürgen Kloppot szidalmazta
Ezen kívül egy másik ügyben is folyik ellene eljárás.
február 28., 14:58
- Sport
Kenderesi Tamás: „Meggyalázták az életemet, minden gátlás nélkül, tönkretettek”
Ügyvédje szerint hamarosan mindent elmondanak, és lesz meglepetés.
február 28., 21:08
- Sport
Nemzeti kincs volt, most közellenség lett a Trumppal barátkozó világsztár
Magára haragította honfitársait az egyetemes sporttörténelem kiemelkedő alakja.
február 28., 15:40
- Sport
Utolsó helyen zárt a magyar páros a debreceni junior vb-n, így nem viheti jégre kűrprogramját
Férfi egyéniben elmaradt a címvédés, és japán világbajnokot avattak.
február 28., 21:38
- Sport
Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben
Volt, hogy hajnali 4 órakor már sétálgatott az olimpiai faluban.
február 28., 12:05
- Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól
Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.
13 órája