Rendőrautók borogatásába torkollott Kanada örömmámora – videó
Amikor egy csapatnak és annak szurkolótáborának 28 évet kell arra várnia, hogy újabb sikereket éljen át, akkor benne van a pakliban, hogy ennek bekövetkeztekor elszabadul a pokol. Ez történt Montrealban is, miután a helyi NHL-csapat, a Canadiens 1993 óta először bejutott a Stanley-kupa döntőjébe. A Final Fourban az együttes a Vegas Golden Knightscal csapott össze, a párharc hatodik meccsén pedig hirtelen halálban 3–2-re győzött, amivel összesítésben 4–2-re nyerte meg a négy győzelemig tartó csatát.
Artturi Lehkonen hosszabbításos találata kiváltotta a katarzist az egész városban, ahol rég nem látott fieszta vette kezdetét. A rendfenntartók elvesztették a kontrollt, néhányan a kocsijukat is maguk mögött hagyták, ezeket a tömeg pedig felborította és kukákkal is megdobálta.
Kanada, a jégkorong első számú nagyhatalma rettenetesen ki van éhezve a sikerre. Legutóbb a már fent említett 1993-as Canadiens emelhette magasba a Stanley-kupát, azóta csak amerikai sikerek születtek az NHL-ben. Ráadásul 2011 óta nem is járt kanadai csapat a fináléban, akkor a Vancouver Canucks 4–3-as összesítéssel maradt alul a Boston Bruinsszal szemben, ráadásul úgy, hogy a mindent eldöntő hetedik mérkőzést otthon veszítette el a csapat. Másnap a fél város lángokban állt.
Mi lesz, ha az egyébként a szezon előtt teljes mértékben lesajnált, a döntőbe senki által sem várt Montreal (amely az NHL legsikeresebb franchise-a) megnyeri a bajnokságot?
A fináléban vagy a címvédő Tampa Bay Lightning, vagy a New York Islanders lesz az egyébként koronavírus miatt hiányzó vezetőedző, Dominique Ducharme csapatának ellenfele.
Eredmény, elődöntő, 6. mérkőzés:
Montreal Canadiens–Vegas Golden Knights 3–2 – hosszabbítás után
A párharc végeredménye: 4–2 a Montreal javára.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Gólzáporos meccsen, hosszabbításban jutott tovább a Ferencváros a Magyar Kupában
A nyolc között majd az Újpest vár a magyar rekordbajnok csapatra.
február 27., 22:31
- Sport
Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben
Volt, hogy hajnali 4 órakor már sétálgatott az olimpiai faluban.
február 28., 12:05
- Sport
Hrutka János: A győztes mindent visz – kiesett, de itthon bizonyíthat a Ferencváros
A fejlődéshez szembe kell tudni nézni a hibákkal is, az egyik ilyenre az Üllői útról idén távozók világítanak rá leginkább.
február 28., 06:18
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
5 perce
- Címlapon
Robert Fico elállhat a vétótól, egyedül maradhat Orbán Viktor az EU-csúcson
A magyar miniszterelnök szerint az Unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.
39 perce
- Sport
Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet
Komoly mínuszt jelentett az, hogy az Európa-ligában játszott a csapat.
február 28., 13:15
- Sport
Meghalt a sakktörténelem egyik legnagyobb legendája, Borisz Szpasszkij
Nyolcvannyolc éves volt.
február 27., 21:08
- Sport
Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek
Stephen Curry 56 pontja majdnem karriercsúcs.
február 28., 09:51
- Címlapon
Az volt az árulás, hogy Ukrajnát liberális utópiával hitegették – véli a magyar szakértő
Hiába hirdették a földi paradicsomot, a tökéletes társadalom eljövetelét, a történelem hamar rácáfolt.
1 órája
- Mindeközben
Borbás Marcsi már az oltárnál tudta, válás lesz házassága vége: „Már nem lehetett visszafordulni, elsírtam magam”
3 órája
- Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét
Nagy bajban az ipari termelés.
10 órája
- Sport
Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban
Nem tart attól, hogy kifütyülik-e majd klubcsapata stadionjában.
február 28., 10:15
- Sport
Két játékos azonnali hatállyal távozott a Tatabánya kézilabdacsapatától
Mindketten a horvát PPD Zagreb csapatához igazoltak.
február 28., 15:36
- Sport
Nemzeti kincs volt, most közellenség lett a Trumppal barátkozó világsztár
Magára haragította honfitársait az egyetemes sporttörténelem kiemelkedő alakja.
február 28., 15:40
- Címlapon
FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója
Ruttkay Zsófia a sorozat díszbemutatóján viselte a felsőt.
4 órája
- Címlapon
Somogyi Zoltán: Nagyobb lehet a baj, ezért hozhatta előbbre a Fidesz a pénzosztásokat
A kormány tudja, nehezebb egy csalódott szavazót visszaszerezni, mint egy bizonytalant megtartani.
53 perce
- Sport
Szoboszlai szinte mindenkinél a meccs embere, szédületes érdemjegyeket kapott
Meghódította a Premier League-et.
február 27., 06:30
- Sport
Hosszú időre eltiltották a botrányhős bírót, aki korábban Jürgen Kloppot szidalmazta
Ezen kívül egy másik ügyben is folyik ellene eljárás.
február 28., 14:58
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
4 órája
- Címlapon
A kormánynak van „jól-lét” államtitkársága, de így is tragikus az életmódunk
Révész Máriuszt kérdeztük.
3 órája
- Címlapon
A Betyársereg várta az antifa támadások nem bináris vádlottját a bíróság előtt
Tanúkat hallgatott meg a bíróság, a német vádlott nem akart vallomást tenni.
6 órája
- Mindeközben
Lukács Miki a Farm VIP-ről: Gyakorlatilag az első egy óra után mindenki elfelejti, hogy hol van és ki ő
5 órája
- Sport
71 másodperccel a lefújás előtt még kettővel vezetett a Szeged, mégsem nyert a címvédő ellen
A tét nélkül játszó Veszprém másodjára is legyőzte a francia bajnokot.
február 27., 20:22
- Sport
Ajkán, Győrben és Szombathelyen is játszik vb-felkészülési meccset a magyar hokiválogatott
Záróakkordként május 6-án Kanada ismét jégre lép Budapesten.
február 27., 16:47
- Sport
Leukémiában meghalt a Real Madriddal BL-t nyerő futballista
2022 óta küzdött a betegséggel.
február 27., 19:45
- Sport
Súlyos nemierőszak-botrányba keveredett egy magas rangú sportvezető
Az angol labdarúgás legmagasabb szintjéig ér az ügy.
február 27., 18:01
- Címlapon
Lázár János lemondott, de már az utódja is megvan a választókerületben
A miniszter már korábban is beszélt terveiről.
3 órája
- Sport
A futballvilágból szóltak vissza Donald Trumpnak
Honfitársa olvasott be az amerikai elnöknek.
február 27., 09:31
- Sport
„Ez felér egy emberkísérlettel” – a magyarok szerint bukásra ítélt a „szteroidolimpia”
Dollármilliárdos nagyágyúk a befektetők között.
február 27., 17:47
- Sport
Egy női triatlonista azt állítja, azért lett pozitív a doppingtesztje, mert lefeküdt a partnerével
A sportoló azt írta, mindent megtesz, hogy tisztázza a nevét.
február 27., 10:53
- Sport
Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon
10 éven keresztül követte el a bűncselekményeket.
február 27., 08:22
- Sport
Meghalt Lukács Lóránt
A Balázs Béla-díjas operatőrhöz híres alkotások fűződnek.
február 27., 10:27