Bődületes rekord: zsinórban 965 meccs a világ legkeményebb bajnokságában
További Jégkorong cikkek
-
Korlátozzák a légiósok számát a magyar bázisú jégkorong-bajnokságban
- Elkezdődött a jegyárusítás a magyar válogatott meccsére a világ egyik legjobb csapata ellen
- Döntöttek a Nagyok, nagy csatában lett bajnok a BJA hokicsapata
- 95 ezer nézőt vonzott egy jégkorongmérkőzés az Egyesült Államokban
- Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19
A negatív klubrekordot a Dallas Starstól elszenvedett hétfői 3–1-es hazai vereséggel állította be a Flyers csapata, kedden pedig a New York Islanders vendégeként maradt alul 4–3-ra. Tizedik mérkőzésén szenvedett vereséget a rendes játékidőben, azaz úgy, hogy pontot sem szerzett. Korábban az 1998–99-es idényben kapott ki egymást követő 12 fellépésén.
A 35 éves Keith Yandle ugyanakkor ligarekordot döntött azzal, hogy egymást követő 965. mérkőzésén lépett jégre az alapszakaszban.
A 964-es csúcsot eddig a kanadai Doug Jarvis tartotta, aki 1975 és 1988 között a Montreal Canadiens, a Washington Capitals és Hartford Whalers játékosa volt. Ezt a philadelphiai védő egy nappal korábban állította be. Yandle 2009-ben kezdte sorozatát, és összesen 1075 mérkőzést játszott a Phoenix Coyotes, a New York Rangers, a Florida Panthers és a Philadelphia színeiben. Jarvis azzal a megmaradt csúccsal vigasztalódhat, hogy ő lépett jégre a legtöbbször úgy, hogy egy meccset sem hagyott ki, ugyanis soha egy mérkőzésről sem hiányzott.
A háromszoros All Star-válogatott hátvéd sorozata egyébként 2021 januárjában kis híján megszakadt, ugyanis a Florida akkori vezetőedzője, Joel Quenneville ki akarta hagyni az idénynyitóra nevezett csapatból, de aztán a népharag elkerülése érdekében végül mégis nevezte.
Az Edmonton Oilers kétgólos hátrányból felállva egyenlített Vancouverben, majd a hosszabbításban 23.4 másodperccel a vége előtt Connor McDavid a győzelmet érő gólt is megszerezte.
A Pittsburgh Sidney Crosby és Kris Letang vezérletével négyszer talált az Arizona kapujába a harmadik harmadban, ezzel magabiztos, 6–3-as győzelmet aratott.
A Dallas sorozatban a negyedik győzelmét aratva 5–1-re verte idegenben a New Jersey Devilst, a sikerből Joe Pavelski két góllal és két gólpasszal vette ki a részét.
Az Ottawa úgy verte 5–0-ra a Buffalót, hogy Tyler Ennis egymaga három gólt ütött, a kapuban pedig Matt Murray az idény során harmadszor, pályafutását tekintve pedig a 14. alkalommal nyújtott hibátlan teljesítményt.
Eredmények:
New York Islanders–Philadelphia Flyers 4–3
Vancouver Canucks–Edmonton Oilers 2–3, hosszabbítás után
Pittsburgh Penguins–Arizona Coyotes 6–3
New Jersey Devils–Dallas Stars 1–5
Ottawa Senators–Buffalo Sabres 5–0
Carolina Hurricanes–Vegas Golden Knights 4–3, hosszabbítás után
Winnipeg Jets–Florida Panthers 3–5
Seattle Kraken–Nashville Predators 2–4
(Index/MTI)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Ismét Pogacar nyerte meg a legendás kerékpáros viadalt, Valter Attila a 22. lett
A hölgyeknél Vas Blanka és Zsankó Petra nem fejezte be a versenyt.
2 perce
- Sport
A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján
Délután sporttörténelmi pillanatot is láthatott a közönség.
március 1., 19:59
- Sport
Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén
Federico Dimarco gyönyörű szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a címvédőnek.
március 1., 20:24
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
2 órája
- Címlapon
Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe
A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után menekültek Magyarországra.
47 perce
- Címlapon
„Az egészségügy lélekvesztő, tenni kell azért, hogy luxusjacht legyen” – utcára vonultak az orvosok
A döntéshozóktól azt várják, hogy emeljék meg az egészségügy finanszírozását.
4 órája
- Sport
Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata
Egy szöglet után volt eredményes a magyar válogatott futballista, de a VAR közbeszólt.
március 1., 17:50
- Sport
Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya
Az új előírást a nyári klubvilágbajnokságon alkalmazzák először.
március 1., 17:12
- Sport
Hazatértek Barcelonából a Camp Nout „felépítő” magyar futballóriás ereklyéi
Márciusban elkezdődhet a Kubala-film forgatása, Kocsis Tibor rendező szerelemprojektje.
március 1., 17:47
- Sport
Keserű nap a Real Madridnak: az UEFA büntetése után vereség a bajnokságban
A spanyol sztárcsapat korábbi játékosa döntötte el a három pont sorsát.
március 1., 20:47
- Sport
Gulácsiék szinte azonnal gólt szereztek, de végül kikaptak hazai pályán
Dárdai Bence viszont győztes csapat tagja volt a Bundesligában.
március 1., 18:04
- Sport
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes
A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.
március 1., 06:53
- Sport
Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza
A ZTE már négy meccs óta veretlen hazai pályán az NB I-ben.
március 1., 16:44
- Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében
Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.
5 órája
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
5 órája
- Sport
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok
Felidegesítette a másodedző...
március 2., 08:45
- Sport
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban
Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.
március 1., 07:15
- Sport
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket
Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...
március 2., 08:44
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
8 órája
- Sport
Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban
A számvevőszék ellenőrző testülete lendült akcióba.
március 1., 16:20
- Sport
Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén
A válogatottnál is számításba vett hálóőr eladná Böde Dánielt az angol másodosztályba.
március 1., 06:19
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
9 órája
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
10 órája
- Sport
Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban
A svéd klasszis 11. alkalommal döntötte meg a világrekordot.
március 1., 11:50
- Sport
Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója
A 18 éves magyar tekvondós az EOC 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat.
március 1., 08:56
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Sport
Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki
Minden, ami a Formula–1-es teszten történt: áramkimaradás, parkoló busz, zuhanó üvegpanel.
március 1., 14:08
- Sport
Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista
Felfegyverzett bűnözők csaptak le rá.
március 1., 15:04
- Címlapon
Kádár L. Gellért: Érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát
Villáminterjú a Hunyadi-sorozat főszereplőjével.
1 órája
- Sport
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19
Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.
március 1., 07:42
- Sport
Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött
2021-ben rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak a szervezetében.
március 1., 15:36
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55