A fehérvári hokisok beültek az iskolapadba, aztán történelmet írtak

Bármennyire nagy múltú és patinás a székesfehérvári jégkorongcsapat, talán még sosem játszott annyira különleges mérkőzést a Raktár utcában, mint 2022. április 7-én. Mióta a Volán belevágott az osztrák projektbe, egyszer sem volt annyira sikeres idénye, mint a mostani, és ha már sikerült túlszárnyalni az eddigi szerepléseket, rátettek még egy lapáttal. A csapat ugyanis eddig még nem jutott túl a rájátszás első körén (sőt az EBEL-ben vagy azóta már ICEHL-ben eltöltött szezonok nagyobb részében be sem jutott), most pedig nemcsak söpréssel vette az első fordulót, de a következőt a magasabban kiemelt Villach ellen is 4–1-es összesítéssel abszolválta. Mindezt úgy, hogy az első mérkőzést még elvesztette, aztán egymás után négyet nyert.

Ez akár jó előjel lehet a mostani fináléban is. A Volán ugyanis drámai meccsen, kétszeri hosszabbításban 2–1-re maradt alul döntőbeli ellenfelével, a bajnokság kirakatcsapatának számító Red Bull Salzburggal szemben.

Két órával a korongbedobás előtt érkezünk meg az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokhoz. A szurkolók már vonulnak, szinte mindenkin kék-fehér vagy fehér-kék mez virít, a gyönyörű idő és a történelmi mérkőzés már a bejárat előtt is különleges atmoszférában egyesül.

Ekkor gördül be a Salzburg busza. Ezt a járművet alighanem a világ összes sportcsapata elfogadná, nem hiányzik belőle a luxus. Érdekes kontrasztot ad, amikor a hipermodern járgány leparkol a harmincéves csarnok előtt.

A vonuló szurkolók (ekkor még) ügyet sem vetnek az ellenfélre, határtalan jókedvvel sétálnak a kapu felé. Baráti társaságok, törzsszurkolók, kisgyermekes családok trappolnak felfokozott hangulatban egymás mellett, mindenki szeret mindenkit, mindenki ugyanazért van itt.

Közvetlenül a kapu előtt egy ismerős arcot pillantunk meg: Szélig Viktor, a Hydro Fehérvár AV19 általános igazgatója kedélyesen beszélget az egyik könyöklőnél. Mintha egy lenne a drukkerek közül, pedig ő az idei szereplés egyik fő sikerkovácsa. Mindezt az egykori nagy rivális Dunaújváros ikonjaként teszi, de aligha neheztel rá most már bárki is. Hiszen a Volán sikere az egész magyar jégkorongra jó hatással lehet, és talán ez a legfontosabb.

Tudniillik ez a csapat úgy jutott be az Erste Ligánál jóval komolyabb szintű osztrák bajnokság fináléjába, hogy a minőségi légiósok mellett a hazai játékosok is húzóemberek.

Szélig is leszögezi, hogy a Volán csapatépítési stratégiájában ez prioritás:

„Idén nagyon jó az egyensúly a magyarok és a légiósok között. A hazaiak sokat játszanak fontos pozíciókban, és jól teszik a dolgukat. Mindig is elsődleges szempont volt, hogy legyen egy masszív magyar mag nálunk, ami köré lehet külföldieket hozni, hogy segítsék őket és együtt legyenek versenyképesek.”

A szakvezető 2016 óta látja el feladatát, sok mindent látott már, így azt is tudja, mitől más az idei csapat, mint a korábbiak. Szerinte ez most egy jóval mélyebb keret, és ha mindenki egészséges, akkor Kevin Constantine vezetőedző négy olyan sorral gazdálkodhat, amelyek közül bármelyik veszélyes lehet az ellenfél kapujára. Azt is hozzáteszi, hogy önmagában egy játékos tehetsége és képzettsége még nem garancia semmire, fontos a személyisége is, hiszen sokat számít az emberi tényező. Úgy véli, idén ennek is eleget tettek, mindenki „jó srác, akik jól megértik és segítik egymást”. A jó karakterű csapatok fontos ismérve, hogy hamarabb megtalálják a kiutat egy hullámvölgyből.

Ha már szóba került Constantine: neki is elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a Volán története legjobb szezonját futja.

Új kultúrát hozott, óriási tapasztalata van, hat évig volt vezetőedző az NHL-ben, és nem akárkikkel dolgozott. De nemcsak ott, hanem Európában is. Más mentalitással érkezett, és elképesztően alapos. A részletekre óriási hangsúlyt fektet, ez a játékosoknak eleinte szokatlan volt, szinte be kellett ülniük az iskolapadba, hogy jégkorongot tanuljanak. De amint látták, hogy ezek működnek, elkezdtek benne hinni. Constantine pedig jól is bánik velük, nincs olyan típusú hokis, amilyennel még ne találkozott volna, megtalálja a közös hangot bárkivel

– mondja Szélig.

A „nem akárkik” alatt olyanokat kell érteni, mint Szergej Makarov, Igor Larionov, Jaromír Jágr, Jarome Iginla, Theo Fleury vagy Sandis Ozolinsh.

Miközben Széliggel beszélgetünk, folyamatosan érkeznek a szurkolók. Természetesen telt ház van, és mivel a csarnok meglehetősen kicsi, a nézőtér rendkívül zsúfolt. A szpíker többször meg is kéri az állóhelyeken tartózkodókat, hogy húzódjanak összébb, különben nem fog mindenki beférni. Mindezt negyven perccel a kezdés előtt.

A létesítmény mérete és kora utánozhatatlan légkört garantál, a nézők nem színházba jöttek, hanem sporteseményre. Amikor a csapatok kikorcsolyáznak a jégre, hogy bemelegítsenek, megtörténik az első hangrobbanás. A meccs után a Volán csapatkapitánya, Hári János ki is emelte, hogy micsoda különbség van a salzburgi és a fehérvári publikum között, az első találkozón úgy érezték magukat, mintha edzőmeccset játszottak volna, itt meg már a mérkőzés előtt egy órával hallották a fanatikusok hangját.

Majd jön a kötelező hangulatkeltő videó és fényjáték, aztán a himnuszok, végül a játékvezető végre bedobja a korongot, amelyet a Volán hoz el, ezt hatalmas üdvrivalgás követi, ami énekbe csap át.

De pont ettől szép az egész.

Aki szemet gyönyörködtető játékban reménykedett, annak csalódnia kell. Az első percben főleg a fizikális hoki dominál, megy a vagdalkozás és a kakaskodás. A Salzburg nagyobb és erősebb csapat, de a Volán állja a sarat a test test elleni játékban. A korongkihozatallal viszont akadnak gondok, a magyar csapat rámegy az „egy harmad alatt ütött legtöbb tilos felszabadítás” nem létező rekordjára, eleinte minden második percre jut egy.

A kispadoknál is megy a hirig, a vendégek 201 centis kanadai légiósa, Keegan Kanzig a 185 centis Braeden Shaw-val és a 173 centis Alex Petannal is összeakaszkodik. Hiába honfitársak, itt ez most semmit sem számít.

Aztán a 11. percben megtörténik a csoda, a Volánnak talán először sikerül szépen kijönnie a szorításból.

Több mint HÁROMEZER ember tombol úgy, mintha nem lenne holnap. Ez így már sorozatban 12 magyar playoffgól.

A játék tovább durvul, úgy néz ki, a bírók csak tilost tudnak fújni, és amíg nem lesz sérülés, addig kiállítást sem. Kisvártatva ez is megtörténik, Mike Dalhuisen lebontja Petant, aki egy ideig nem is tud feltápászkodni. A hollandot kiküldik két percre, miközben mellettem valaki „Megvárlak, te paraszt!” kiáltással fenyegeti. Nem biztos, hogy jól járna, Dalhuisen ugyanis 191 centi masas és 105 kiló.

Sajnos hiába alakít ki nagy helyzeteket a Volán a fórban, nem sikerül kihasználni, és a harmad utolsó előtti percében ez meg is bosszulja magát. Egy támadóharmadban elhozott buli után az amerikai védő, TJ Brennan gyönyörű cselt csinál, majd egy jó lövéssel beveszi Rasmus Tirronen kapuját. Aztán odamegy valamit magyarázni, amiért az összes volános ráugrik, hiszen a kapus szent és sérthetetlen a jégkorongban. A tömegjelenet után Brennan kap egy tízperces fegyelmit, ami annyira nem nagy baj, mert a liga talán legjobb hátvédjét tisztelhetjük benne.

A játékrész végén még elcseréli magát a Salzburg, amiért újabb Volán-előny jár, de ez áthúzódik a második harmadra.

A szünetre már teljes értékű szurkolónak érzem magam, rekedtes hanggal indulok meg a büfé felé. Hiába óriási a sor, rendkívül gyorsan halad, hatalmas tempóban dolgozik a személyzet. Innen irány a dohányzó, ahol szóba elegyedek néhány drukkerrel.

Érdekes, hogy nincs konszenzus a már épülő új csarnok kérdésében. A munkálatokat 2021 végén kezdték meg, Szélig Viktor szerint 25 hónap alatt kell felépülnie, ergo még legalább két szezont a Raktár utcában fog lehúzni a Volán, viszont az idei szereplésért járó Bajnokok Ligája-meccsekre valahova át kell költöznie.

Az egyik fanatikus azt mondja, hogy bármilyen is legyen majd az új multifunkcionális aréna, az Ocskay hangulatát biztosan nem fogja tudni pótolni. Szerinte a mostani annyira ósdi, hogy már-már romantikus, ezért van tele élettel.

Egy másik fiatalember annyit tesz hozzá, hogy a büfé már itt is drága, és reméli, az új csarnokban nem emelnek árat, és nem azzal szeretnék behozni a költségeket.

Van persze ellenvélemény is:

Újságíró vagy? Akkor írd le, hogy nagyon méltatlan (nem ezt a szót használta – a szerk.), hogy az ország legjobb hokicsapata egy ilyen béna (itt sem...) helyen játszik!

Való igaz, én 17 évvel ezelőtt jártam itt először, és nem sok minden változott azóta. Na de jön a folytatás, irány vissza a lelátóra, ami a tömeg miatt perceket vesz igénybe, pedig csak néhány méterre van.

Noha a hátrányt kivédekezik az osztrákok, a Fehérvár marad támadásban, aminek meg is van az eredménye.

Újabb katarzis a lelátókon. Aztán még egy, miután megvideózzák a gólt, és jóváhagyják.

Nem sokkal később a Salzburg is kap egy emberelőnyt, amit Peter Schneider, az alapszakasz gól- és pontkirálya elemi erejű kapáslövéssel vált gólra, ismét egál. Megy a füttykoncert, a publikum még mindig a kiállítás miatt ekézi a játékvezetői négyest.

Majdnem érkezik egyből a hazai válasz, nem tört össze a Volán, egyenlő létszámnál is jobb a hazai csapat. Aztán jön egy újabb, minimum vitatható ítélet, amikor Erdély Csanádot és Vincent LoVerdét párossal kiküldik, pedig előtte Erdély fejét mindenki számára láthatóan verték bele a palánkba. Oké, az utána menetrend szerint következő dulakodásban Erdély törlesztett, de LoVerde még akkor sem maradt adósa.

Négy a négy ellen is aktívabb a Volán, hiszen gyorsabb csapat, ám egy kontrából lefordulnak a vendégek, Jan-Mikael Järvinen centerezésénél Brian Lebler (a góllövőlista második helyezettje) annyira egyedül érkezik, hogy a saját kipattanóját át tudja tuszkolni Tirronenen. Elszabadul a pokol a nézőtéren.

A baj pedig csőstül jön, nem sokkal később az addig is ezer fokon égő, címzetes halálosztóként tevékenykedő Braeden Shaw fejbekönyököli Dalhuisent, aki elterül a jégen.

A Volán hősiesen védekezik a végtelennek tűnő emberhátrányban, Constantine pedig olyan taktikát alkalmaz, amilyet én még sosem láttam (és az idei Volán-meccseken sem tűnt fel), pedig több mint húsz éve követem napi szinten a jégkorongot. 4 az 5 ellen ugyanis egy hátvédet, Josh Atkinsont küldi bulizni, hogy ha esetleg elveszti, akkor a két csatár (jelen esetben Hári és Erdély) azonnal kironthasson a kék vonalra, hogy támadja az ellenfél bekkjeit.

A jégen is egyre forróbb a hangulat, minden sípszó után megy a dulakodás, mindenki utál mindenkit. Shaw szerepét Petan veszi át, most ő az, aki bárkit szívesen megverne.

A kivédekezett hátrány jót tesz a Hydrónak, megnyomja a csapat a harmad végét, egyenlíteni azonban nem sikerül. Jön a szünet, ami szokatlanul indul.

Az osztrák tévések azonnal betolják a szponzorfalat a jégre, ahova érkezik riportalanynak a harmadik salzburgi gól szerzője, Brian Lebler.

Talán még soha egyszerre ennyien, ilyen közelről és ilyen hangosan nem kívánták a pokolba. Micsoda közösségépítő ereje van!

A riportert kicsit sajnálom, mert a füttykoncert olyan fülsiketítő, hogy a saját gondolataimat sem hallom. De még utána sem, csak a csengést. Ráadásul online kvízt rendeznek a szünetben, a tét pedig hat tálca sör, szóval a hömpölygés mérete ezért is kisebb, mint előző alkalommal.

Ahogy a meccs, úgy a csapatok közti utálat is folytatódik. A Volán megint emberhátrányba kerül, néhány tárgy landol a jégen, a szpíkernek figyelmeztetnie kell a nézőket, hogy ezt lehetőleg fejezzék be. Ez is véleményes fújás volt, de a Fehérvár megint szilárdan védekezik. Aztán újabb társastáncjelenetek zajlanak le, Petan és Brennan is kiül két percre. Próbálja diktálni a tempót a Volán, de egyre több a hiba, a fizikalitás sokat kivett a játékosokból. Aztán jön egy emberelőny, aminek a végén 17 másodpercig kettős fór alakul. Üvölt a jól megszokott ördögi kacaj és a Bay City Rollers klasszikusa, a Bye Bye Baby, miközben a bírók kísérik a büntetőpadhoz Alexander Pallestrangot.

Ezzel véget ért a 13 gólos magyar sorozat, de ki bánja?

Érzik a hazaiak, hogy van még gól a meccsben, a negyedik sor is beszorítja az osztrákokat, de bő öt perccel a vége előtt ránk zúdul a hidegzuhany, Lebler lapos lövése becsúszik Tirronen mamutja alatt. Borzalmas balszerencse, az egész szezonban és rájátszásban kiválóan védő kapus figyelme csak egy pillanatra hagy ki, de ez pont elég. Megint jött a végén a dráma, és megint a Salzburg örülhet.

Minden mindegy alapon támad a Volán, Constantine lehívja Tirronent, jöhet a 6 az 5 elleni felállás, de egy támadó harmadban eladott korong megpecsételi a fehérváriak sorsát, Schneider pedig könnyedén csúsztat az üres kapuba. Ugyan még visszanézik, hogy nem volt-e les, de végül megadják.

Először van csend a csarnokban. 5–3-ra nyer a Salzburg, ezzel 2–0-ra vezet a négy győzelemig tartó párharcban, és szombaton ők lesznek otthon.

Szélig is megmondta, a sikerhez nem lesz elég a száz százalék, ráadásul a következő öt találkozóból négyet kell megnyernie a Volánnak ahhoz, hogy bajnok legyen. Az biztos, bármi is legyen a párharc állása a harmadik meccs után, a negyediken, hétfőn ismét telt ház lesz Székesfehérváron.

Nem haragszik Tirronenre a negyedik gól miatt, mert nélküle nem tartana itt a csapat. Hári sem gondolja úgy, hogy nagyon magyarázkodniuk kellene, hiszen egy rendkívül szoros meccs végén egy peches találat döntött.

Az biztos, hogy rettentő kemény és szervezett ellenfél a Salzburg, ráadásul a szerencsével sem állt eddig hadilábon. Ha ez egy kicsit megfordul, akkor a Volánnak bőven van esélye visszajönni a szériába.

Lassan kiürül a csarnok, néhány „Fuck you, Red Bull!” még elcsattan az osztrákok busza mellett. Egy szurkoló ilyenkor még kesereg, a játékosoknak viszont erre nincs idejük, mert két nap múlva jön az újabb randevú Ausztriában. Várhatóan az sem lesz könnyebb és kevésbé paprikás csata.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)