Koponyatöréssel vértócsában feküdt a jégen Mr. Hockey

Napra pontosan hetvenhárom éve, 1950. március 28-án történt az észak-amerikai jégkorongliga történetének egyik legborzalmasabb és hatását tekintve mindenképp a legsúlyosabb balesete. Haláleset mindmáig csak egy van, hála Istennek. Gordie Howe koponyarepedéssel járó sérülése kapcsán, ami két nappal a 22. születésnapja előtt történt, megvizsgáltuk:

• mi volt a Red Wings és a Maple Leafs ellenségeskedésének előzménye,
• benne volt-e a levegőben a tragédia,
• hibás volt-e Ted Kennedy Gordie Howe balesetéért,
• hogyan öntött olajat a tűzre a detroiti és a torontói sajtó,
• és felépült-e borzalmas sérüléséből Mr. Hockey?

Igaz, hogy tavasz volt, de ezt az apróságot leszámítva nagyon is ráillett ez az Ady Endre-idézet arra a napra, amikor az Olympia Stadiumban a Detroit Red Wings a Toronto Maple Leafs csapatát fogadta a Stanley-kupa elődöntőjének első mérkőzésén. 

Abban az idényben már összeállt a hokitörténelem leghíresebb, leghatékonyabb csatársora, a Red Wings rettegett triója, a Gordie Howe, Ted Lindsay, Sid Abel alkotta „Production Line”, a „Gólgyáros sor”. Howe, az ifjú csikó két nappal később ünnepelte – majdnem azt írtuk, volna… – a 22. születésnapját, Lindsay, a center, 24 éves volt, Abel pedig a korelnök a maga 32 évével. A Red Wings az alapszakaszban a legtöbb győzelmet gyűjtötte, az ellenfél, a Toronto Maple Leafs a harmadik helyről kezdte a rájátszást. Akkoriban még csak négy csapat folytatta a playoffban.

Riválisok a határ két oldalán

A Maple Leafs az előző három évben elhódította a Stanley-kupát, hasonló triplázásra addig nem volt példa az NHL akkor még 43 éves történetében, ráadásul playoffmeccsen sorozatban már tizenegyszer verte meg a Red Wingst. Mérhetetlen gyűlölet áradt Detroitból a határon keresztül az „autóvárostól” kétszáz mérföldre fekvő Torontóba.

A teátrális gesztusokat kedvelő Gravel a bedobás előtt derékból mélyen meg is hajolt a sajtópáholy felé, mintha csak azt kérné, ne nagyon fogjon a riporterek ceruzája…

Minden hiába. Már az első harmad elején összeverekedett Marty Pavelich és Fleming Mackell, majd jött Howe és Bill Juzda bunyója, de mindkettőt gyorsan berekesztették a bírók. Mire elkezdődött a harmadik játékrész, már 52 percnyi büntetést osztott ki Gravel mester, és Howe számláján is volt két darab kétperces kisbüntetés. 

A Toronto már 4–0-ra vezetett, érdemben tehát eldőlt a meccs, a Red Wings kispadján a vérszomjas hangulatot apátia kezdte felváltani, már mindenki a két nappal később esedékes második mérkőzésre tartalékolta az erejét és a haragját. 

A korong Ted Kennedynél, a Maple Leafs csapatkapitányánál volt, amikor átkorcsolyázott a saját kék vonalán. Két méterre volt a bal oldali palánktól, hátulról Jack Stewart, a Red Wings hátvédje közeledett, jobbról pedig Howe száguldott felé gyorsvonati sebességgel, azzal a cseppet sem titkolt szándékkal, hogy fölkeni a palánkra Kennedyt. 

Kennedy félrelép, Howe repül

A rutinos torontói csatár azonban előbb befékezett, majd hirtelen gyorsított, így az ütközésre készülő Howe csak a levegővel találta szembe magát, és teljes sebességgel, fejjel előre a palánkba csapódott. Arccal lefelé elterült a jégen, meg sem mozdult, és másodperceken belül hatalmas vértócsa terjedt szét a jégen a feje alatt. A 13 659 fizető néző megkövülten figyelte a horrorisztikus jelenetet, ahogy a mentők hordágyon leviszik Gordie-t a jégről, és rohamkocsival a Harper Kórházba szállítják. 

Ám amikor két nappal később Mrs. Howe megérkezett a kórházba, nemcsak hogy életben találta a fiát, hanem így nyilatkozhatott a Gordie betegágyánál virrasztó riportereknek:

A fiam egy kis fejfájásra panaszkodik, de amúgy jól van.

Pedig nem volt gyerekjáték, ami Gordie-val történt.

Ezek után két nappal a sérülést követően egy kis fejfájásra panaszkodott… Miközben szinte a sírból hozták vissza az orvosok. 

Howe a kórházi ágyán. Elárasztották a rajongók levelei

Nem csoda, hogy Gordie Howe-t a valaha volt legkeményebb hokisként tartják számon. Sohasem kért senkitől kegyelmet, de nem is adott, mindent maga intézett el. Már a megszületését is. Az édesanyja éppen fát vágott az udvarukban, amikor rátörtek a szülési fájdalmak. Akkoriban, 1928-ban még nem vitték túlzásba a babusgatást, a kis Gordie orvosi segítség nélkül, saját erőből jött a világra. 

Beindul a médiahenger

De vissza a napra pontosan 73 éve történt rémes balesethez. Már ha baleset volt… Mert bizony Detroitban meg voltak győződve arról, hogy Kennedy szándékosan rálökte a botjával Howe-t a palánkra. A feltételezést a detroiti sajtó is felkapta. 

Kennedy hiába magyarázkodott: „Láttam, ahogy Howe ott fekszik arccal lefelé a jégen, a feje csupa vér. Csak arra tudtam gondolni, nehogy komoly baja legyen ennek a nagyszerű játékosnak. És akkor azt vettem észre, hogy a detroiti játékosok azt mondják, én voltam az oka, mert a botommal rálöktem Gordie-t a palánkra. Én azonban tudtam, hogy hozzá sem értem. Ezért odakorcsolyáztam a Red Wings kispadjához, és elmondtam Tommy Ivannek, az edzőjüknek, hogy vétlen vagyok.”

De akkor már nem lehetett visszanyomni a szellemet a palackba. Olyannyira nem, hogy a detroiti vádaskodásokra válaszul a torontóiak meggyanúsították Sid Abelt, a Red Wings csapatkapitányát – nem akárhol, hanem a Toronto Globe & Mail vezércikkében –, hogy az újrakezdést követő bulinál nem a korongot nézte, hanem szándékosan odavágott a botjával Kennedy bokájára, ami rendesen be is dagadt.

Még Clarence Campbellnek, az NHL elnökének is nekimentek, még ha csak virtuálisan is. Azzal vádolták, hogy nem akadályozta meg a durvaságok elharapózását. Campbell azonban nem hagyta magát, és bebizonyította, hogy Howe balesete véletlen volt, Kennedynek semmi köze az esethez. Mi több, maga a vezetőbíró, George Gravel is állította, hogy senki sem ért Howe-hoz. 

Jellemző, mekkora port vert fel az ügy, hogy még Hiram McCallum, Toronto polgármestere is beszállt a szócsatába, vigasztalva Ted Kennedyt:

A torontóiak pontosan tudják, hogy te vétlen vagy. Mi teljes mellszélességgel melletted állunk, és biztosak vagyunk benne, hogy a jövőben is azt a nagyszerű és sportszerű játékot láthatjuk tőled, mint eddig.

Howe természetesen már nem léphetett jégre a rájátszásban, de a második mérkőzés előtt a Red Wings játékosai vért ittak, és ezzel a csatakiáltással korcsolyáztak ki a jégre: „Win this one for Gordie!”, azaz „Győzzünk Gordie-ért!”. Cseppet sem mellékesen pedig elhatározták, hogy „kinyírják” Kennedyt.

Az alkalom a második harmadban jött el. Lee Fogolin a botjával akkorát ütött Kennedyre, hogy az elterült a jégen. Butch Kelling játékvezető természetesen a büntetőpadra küldte Fogolint. Ám ahogy Kennedy feltápászkodott, Ted Lindsay, Howe sorának centere rárontott, és újra a jégre terítette. No, erre Gus Mortsonnak se kellett több, nekiment Lindsaynek, amire persze kitört a tömegverekedés. Leo Reise, a Red Wings hokisa a botjával aprította a jégre zuhant Jim Thomsont, majd utána átkorcsolyázott Kennedyhez, és őt kezdte ütlegelni. Sid Abel is beavatkozott a küzdelembe, egy néző pedig a palánkon behajolva elkapta Kennedy ütésre lendülő karját, mire a detroitiak jól helybenhagyták a védtelenné vált torontói kapitányt. Még Turk Broda, a Maple Leafs kapusa is beavatkozott a csatába, hiába akadályozták a hatalmas mamutjai. 

Amikor elült a harci zaj, újrakezdték a meccset, és a Red Wings győzött, kiegyenlítve az állást. Sőt, összesítésben 3–3-ig maradt az egál, így a hetedik meccsre maradt a döntés. Amit Detroitban rendeztek, és hatvan percen keresztül nem született gól. Végül George Gee, a Red Wings csatára a hirtelen halálban beütötte a Detroit győztes gólját. 

A döntőben megint a végsőkig kiélezett küzdelem zajlott a New York Rangers ellen, és a Red Wings a hetedik meccs hosszabbításában csikarta ki a kupagyőzelmet érő gólt. Ekkor már Howe is ott volt a csarnokban, és amikor a jég közepén átadták Ted Lindsaynek, a Red Wings kapitányának az ezüst kupát, a 13 095 szurkoló egy emberként üvöltötte: „We want Howe!” „Howe-t akarjuk!” 

És Gordie, kicsit óvatosan, bizonytalanul kisétált a kezdőkörbe. Kezét rátette a kupára, a közönség pedig tombolt. Sokaknak Mart Twain elhíresült újsághirdetése jutott eszébe:

„Halálomról szóló hírek kissé eltúlzottak…”  

Howe-nak meg sem kottyant

Gordie Howe olyan villámgyorsan és tökéletesen épült fel a horrorsérüléséből, hogy a következő idényben csapata valamennyi mérkőzésén játszott, az NHL-ben a legtöbb gólt (43) ütötte, a legtöbb gólpasszt (43) adta, és természetesen a legtöbb pontot, 86-ot is ő szerezte, továbbá a Detroit megvédte bajnoki címét. 

Ezen a ponton azonban meg kell jegyeznünk, hogy nemcsak Mr. Hockey volt Howe beceneve, hanem Mr. Elbow, azaz Könyök úr is. Merthogy ő volt a liga legkeményebb, mondhatni, legdurvább hokisa. Életében 1687 mérkőzésen szerepelt, és 1643 percnyi büntetést róttak ki rá. 

Stabilan hozta az egyes meccs/büntetőperc átlagot.

Mindjárt élete első NHL-meccsén, 18 évesen bunyóba keveredett, és kiverték három fogát. Nem volt szívbajos, sohasem kerülte, sőt kereste a balhét.

Howe-val nem volt ajánlatos összetűzésbe keveredni, mindenkit pillanatok alatt lerendezett. Még túl a negyvenen is rettegett bunyós volt.

Már 45 éves volt, amikor a WHA-ligában elkezdett játszani két fiával, Markkal és Martyval a Houston Aeros csapatában. Mindjárt az első meccsen az ellenfél játékosa levitte Markot a jégre. Gordie finoman megkérte az illetőt, hogy szálljon le a fiáról. Az a füle botját se mozdította. Gordie másodszor már nem szólt, csak hátulról beleakasztotta a mutató- és a hüvelykujját az ellenfél két orrlyukába, és annál fogva felrántotta a jégről. 

Az orvosok egyórás plasztikai műtéttel hozták rendbe a kelleténél lassabban engedelmeskedő hokis orrát. 

Mindez 1948-ban történt. Ez azért érdekes, mert az All-Star-meccseken még csak nem is ütköznek egymással a játékosok, vigyáznak egymásra. Egy gálamérkőzés kicsit olyan, mint a női jégkorong, ott sincs ütközés, ami viszont a férfi szakág egyik elmaradhatatlan és szerves eleme. Kivéve, ha az egyik játékost Gordie Howe-nak hívják. 

Amikor Howe visszavonult, leltárt készített. Betelt volna egy komplett füzet a sérüléseivel, de az ellenfelek egy lexikont is teleírhattak volna a Gordie-tól elszenvedett ütlegekkel, a kivert fogakkal, a letépett fülekkel, a bevert orrokkal, a kék-zöld foltokkal, a kórházban eltöltött napokkal, olykor hetekkel.

Több mint háromszáz öltéssel varrták össze a sebeimet, volt olyan év, hogy ötven öltést kaptam. A következőben csak tízet, az egy jó év volt. Ja, és elvesztettem tizenkét fogamat…

Nem csoda, hogy Mr. Hockey-nak hívták.

(Borítókép: Gordie Howe 2009. december 4-én. Fotó:  Richard Wolowicz / Getty Images)