Jótékonysági akciót rendeztek a magyarok, Amerika pedig megköszönte

D  YT20230514004
2023.05.15. 07:19

A magyar válogatott a második mérkőzésén 7–1-es vereséget szenvedett az Amerikai Egyesült Államok csapatától az A csoportos jégkorong-világbajnokságon. Az eredmény és a meccs képe is papírforma szerint alakult, de joggal érezhetjük azt, hogy a magyar játékosok olykor indokolatlanul megkönnyítették az ellenfél dolgát. Még úgy is, hogy a vb előtti tervezésben ez a vereség egyértelműen a vállalható kategóriában szerepelt, a cél, a bennmaradás elérése érdekében a „feláldozható” meccsek közé volt sorolva.

Van egy olyan üdítőmárka, ami arról híres, hogy a kupakjában rövid kis üzenetek rejtőznek, amolyan szerencsesüti jelleggel. Reggel kibontottam egyet, amiben ez állt:

„A sorsodat nem kerülheted el.”

A magyar válogatott szempontjából aligha találhattam volna ennél jobban passzoló mondatot, hiszen az összes létező körülmény azt vetítette előre, hogy nem sok jóra számíthatunk a Team USA ellen. A vereséget valóban nem kerülhettük el, de azt, ahogyan a gólokat kaptuk, egész biztosan.

Kezdjük ott, hogy az amerikai válogatott pontosan 24 órával többet pihenhetett nálunk, hiszen David Quinn gárdája péntek délután játszott a világbajnokság nyitómeccsén, és egyből le is győzte 4–1-re a társházigazda és egyben címvédő finneket. 

Szombaton ők regenerálódtak, mi pedig bemutatkoztunk a dánok ellen – aztán nagyjából 19 órával később pedig ismét jégen voltunk.

Talán ez a legfontosabb körülmény az alapból is egyértelmű erőviszony-különbség mellett.

Egy délelőtti mérkőzés mindig szokatlan terep, főleg egyből meccsnap után. Ilyenkor a csapatok a reggelt maximum átmozgatásra, könnyed gyakorlatokra, esetleg videózásra vagy csak simán pihenésre szokták fordítani, egy világbajnokság menetrendje viszont abnormális feszességet tud szülni, és vasárnap ebédidőben ez csattant rajtunk. Az első harmadban mindent kipréseltünk magunkból, ami bennünk maradt szombatról, a folytatásra viszont elfogyott az erő, amin persze nem lehet csodálkozni.

Kevin Constantine egyébként Terbócs István helyére Kóger Dánielt nevezte, a kapunkat pedig a pihenő Bálizs Bence helyett a fiatal Horváth Dominik őrizte, aki először védett felnőtt világbajnokságon.

A meccs legjobbja

Rocco Grimaldi. A torna legalacsonyabb játékosa volt az amerikaiak első, domináns sorának a motorja, olykor ő kaparta ki a gesztenyét a többieknek, és egyszer a keze is megvillant egy korongszerzés után. Mérgezett egér módjára ment minden korong után, több magyar passzt is lefülelt, amik után kiszolgálta Nick Boninót és Alex Tuchot, vagy éppen ő maga fejezte be a villámakciót.

A magyar válogatott legjobbja

Bartalis István. Nagyon nehéz mezőnyjátékost megnevezni és kiemelni a vesztes csapat tagjai közül 1–7 után, különösen úgy, hogy a szombati vereséghez hasonlóan 40 percig ugyanúgy csak nyomoztuk a korongot, de amikor Bartalis a jégen volt, akkor egyrészt nem kellett aggódnunk a felelőtlenül elszórt pakkok miatt, másrészt az ő letámadásából szereztük meg a vezetést, harmadrészt még emberhátrányban is képes volt veszélyt teremteni az amerikai kapu előtt.

A kulcspillanat

Nem valószínű, hogy megúsztuk volna a vereséget, ha Hári János nem adja el egymás után kétszer a korongot az első harmadban, de ezek eléggé demoralizálták a csapatot. Az első egy teljes fejbéli rövidzárlatról tanúskodott, ami azonnal vissza is rántott mindenkit a földre, pontosabban a jégre nem sokkal a vezetés megszerzése után, a második pedig az első játékrész utolsó előtti percében érkezett. Esélyünk sem volt arra, hogy egállal zárjunk egy harmadot a vb eddigi legmeggyőzőbb együttese ellen.

A meccs jelenete

Maradjunk elfogultak és énekeljük meg ismét a második sort. Amennyire nem működik az első, annyira üdítő a második számú trió, amely a találkozó első gólját összehozta. Bartalis bohócot csinált a Tampa Bay hátvédjéből, Nick Perbixből, majd Szabó Bence ismét hibátlanul játszott Sofron István elé, aki mattolta Cal Petersent. A gól hasonlított arra, amit tegnap szereztünk, továbbra is azt kívánjuk, hogy sok ilyet lássunk még. Bartalis, Sofron és Erdély Csanád egyébként egyaránt +1-es mutatóval zárt egy 7–1-re elveszített meccset, amiért azért bőven jár irányukban a kalaplengetés.

Amiben nagy volt a különbség

A tempóbeli eltérés viszont még szembetűnőbb volt, mint a dánok ellen. Ez a fiatal amerikai gárda roppant dinamikus, indulósebességben össze sem lehet hasonlítani a két csapat játékosait. Nem egyszer mehettek szólóban vagy létszámfölényben Horváth Dominik ellen. Az ellenfél alapból is gyorsabb játékosokból állt, ráadásul ők ezúttal jóval frissebben léphettek porondra.

Remélhetőleg mindenki jól szemügyre vette Alex Tuchot, és nemcsak a gólja, hanem a termete és az ehhez társuló képzettsége miatt is. Zsebkendőnyi területről képes elereszteni szenzációs lövéseket, volt egy hatalmas kapuvasa is, de egyébként nem is tekert maximális erőbedobással. A modern erőcsatár archetípusa, aki a lehető legerősebb amerikai válogatottba is beférne, az ő szintje egyelőre elszomorítóan távol van tőlünk.

Pozitívumok

Meglepő energiával ugrottunk bele a meccsbe, talán az amerikai válogatott sem számított arra, hogy egy szemernyit sem pihenő csapat ilyen intenzitásra képes rögtön az első húsz percben. Miénk volt az első kapura lövés, az első nagy helyzet és az első találat is. 

Megvolt az energia, a bátorság és a kreativitás is, egy nagyjából 2-3 perces időszak kivételével sikerült a zónánkon kívül tartanunk az ellenfelet, amely kissé lagymatag hozzáállással kezdett.

Talán az volt a stratégia, hogy minden energiatartalékot sajtoljunk ki magunkból, aztán őrizzük az életünk árán is az esetleges vezetést, csakhogy ebben idő előtt szabotáltuk saját magunkat.

Negatívumok és amiből több kell

Nemcsak lábon, de fejben is fáradtnak tűntek a magyar játékosok, ami persze sokadszorra visszanézve is érthető. De még így is születtek olyan döntések a jégen, amik miatt már serdülőben is fogja a fejét az edző, hát még egy elit vb-n. A saját harmadunkban olyan bőkezűen osztogattuk a pakkot az amerikaiaknak, mintha egy jótékonysági gála főszervezői lettünk volna, csak hát az ellenfelünk erre a legkevésbé sem szorult rá. Remélhetőleg minden ajándékot elszórtunk vasárnap, és a folytatásban elengedjük ezt az adakozó hajlamot.

A támadóharmadban sem vigyáztunk eléggé a korongra, ezekből könnyedén lefordultak és lábon megvertek minket, és ahogy telt az idő, annál kevésbé értünk vissza. A harmadik harmadban már le is mondtunk erről, Connor Mackey 3 az 1, míg Luke Tuch 4 az 1 ellen talált be.

A bulielhozatal még a szombatihoz képest is romlott, mindössze 36 százalékban nyertük ezeket, ami csapnivaló arány.

A meccs statisztikája

Lehetne hozni az 50–14-es kapura lövési arányt, de ez papírforma. Beszélhetnénk a négy amerikai kapuvasról, de teljesen jelentéktelen. Az első sorunk produktuma mellett viszont sajnos nem lehet szó nélkül elmenni. Hári 11 korongbedobásból egyet nyert meg és –4-gyel végzett, Galló Vilmos neve mellett szintén –4 éktelenkedik, Sebők Balázs –5-je pedig már a rettenetes kategóriába esik. A magyar válogatott három rutinos húzóemberét értékeljük a nevezettek esetében. Akik között vagy megszületik varázsütésre a kémia, vagy sok választást nem adnak a szakmai stábnak: szét kell szednie őket Kevin Constantine-nak, mert a következő, franciák elleni meccsen már nem fér bele a kísérletezgetés.

Hogyan tovább?

Hétfőn pihenünk, kedd este pedig jön az első ki-ki meccs a franciák ellen, akik szintén szünnapról érkeznek azok után, hogy vasárnap pontot loptak Dániától azzal, hogy csak hosszabbításban kaptak ki 4–3-ra. Mindkét együttes alaposan fel fog készülni a másikból, ráadásul ellenfelünk már eldobott egy pontot az osztrákoknak, azaz ugyanúgy győzelmi kényszerben fognak játszani, mint mi.

Magyaros matek szak:

Nem biztos, hogy a németekre közvetlen riválisként tekinthetünk, annak mindenesetre örülhetünk, hogy sem a svédektől, sem a finnektől nem tudtak pontot rabolni, más kérdés, hogy mindkét nagyágyúval szemben csak 1-1 góllal maradtak alul. A franciák extra pontja a dánok ellen nem jött jól, és bár közhely, de nekünk egyelőre csak magunkra szabad figyelni, a franciák elleni meccs után viszont fel lehet pörgetni a matekozást.

A magyar válogatott további vb-programja:
Május 16. (kedd), 19.20: Franciaország–Magyarország
Május 18. (csütörtök), 15.20: Magyarország–Svédország
Május 19. (péntek), 15.20: Magyarország–Finnország
Május 21. (vasárnap), 15.20: Németország–Magyarország
Május 22. (hétfő), 19.20: Ausztria–Magyarország
Lejátszott mérkőzés:
Dánia–Magyarország 3–1
Egyesült Államok–Magyarország 7–1

Ön szerint hogyan teljesít majd a magyar válogatott az A csoportos férfi jégkorong-világbajnokságon?

  • 2763
    Kiesünk...
  • 978
    Bentmaradunk!

(Borítókép: Nick Bonino megszerzi az amerikai válogatott második gólját. Fotó: Illyés Tibor / MTI)