Sohasem látott szerződést kötöttek az éjjel New Yorkban
A liga honlapja kitért rá, hogy a 28 éves hokis átlagban 11,5 millió dollárral gazdagodik, ezt megelőzően a montreali Carey Price (10,5 millió), valamint a floridai Szergej Bobrovszkij (10 millió) érte el a 10 millió dolláros idényenkénti fizetést a hálóőrök között.
Sesztyorkinnak a nyáron jár le a négyéves, szezononkénti 5,6 millió dollárról szóló megállapodása a Rangersszel, és ha most nem hosszabbított volna, akkor szabadon távozhatna klubjától. Chris Drury, a New York-iak általános főigazgatója elmondta: a számok egyértelműek, mindent elárul, mit gondolnak a kapusról, mint hokijátékosról és mint emberről.
Szerencsések vagyunk, hogy sikerült őt megtartanunk, és izgatottak, hogy nyolc évre szól a megállapodás. Ő az egyik legjobbunk estéről estére, és nagyon örülünk, hogy ő a kapusunk
– fogalmazott.
Érdekesség, hogy Sesztyorkinnal éppen akkor állapodott meg a folytatásról a Rangers, amikor NHL-pályafutása legrosszabb mutatójánál jár december eleji összevetésben: 9 győzelem, 9 vereség és 1 hosszabbításos vereség mellett 90,8 százalékos védési hatékonyság és 2,99-es mérkőzésenkénti kapott gólátlag.
A 185 centiméteres magasságával NHL-léptékkel mérve alacsonynak számító, kétszeres All Star-válogatott orosz kapus 2022-ben – amikor a liga legjobbjának választották posztján –, valamint idén a keleti főcsoport döntőjébe vezette a Rangerst.
A 2021–2022-es idény óta 118 győzelmet jegyzett, és 92 százalékkal védte a lövéseket, mindkét mutatóban a második, átlagban 2,45 gólt kapott, amivel pedig a harmadik.
Az orosz válogatottal 2018-ban olimpiai bajnok, kétszeres világbajnoki bronzérmes Sesztyorkin NHL-es jogát a 2014-es amatőr játékos választáson (draft) foglalta le a New York Rangers.
Azóta az alapszakaszban 144 győzelem, 68 vereség és 18 hosszabbításos vereség, 16 kapott gól nélküli mérkőzés áll a neve mellett, átlagban 92 százalékkal védett és 2,47 gólt kapott. A rájátszásban 23 győzelme és 20 veresége van, 2,41-es kapott gólátlag és 92,8 százalékos védés mellett.
(Borítókép: Bruce Bennett/Getty Images)