Húsz góllal, bajnokveréssel kezdődött a szezon

2014.10.09. 10:03

montreal_4.jpgA kanadai örökrangadót a Montréal nyerte, Tomas Plekanec az utolsó percben döntötte el a meccset. a Boston is a legvégén lőtte a győztes gólt a Philadelhiának. Calgaryban a Vancouver volt boldogabb. A bajnok pedig rögtön az első napon megkapta a nagy pofont, a San Jose saját közönsége előtt nullázta le a Los Angelest. Ötször lőtt kapura, abból kétszer a hálóba Tomas Plekanec, ezzel a Canadiens remekül kezdte az idényt, az örök rivális Toronto otthonában tudott nyerni. A Montréal szerzett vezetést az elején, de a harmad végére a Maple Leafs megfordított. Ekkor jött Plekanec, előbb egyenlített, majd 59:17-nél Alex Galchenyuk passzából a győztes gólt is megszerezte. A vendégeknél Jiri Sekac 12:13-as jégidővel mutatkozott be az NHL-ben. Meccs előtt a Toronto legendáit, Darryl Sittlert, Johnny Bowert és a már elhunyt Ted Kennedyt köszöntötték, Kennedy helyett fia Mark vett részt az ünnepségen.

A győztes gólt szerző, hátsérüléséből visszatért Chris Kelly lett a Boston-Philadelphia meccs hőse, Carl Söderberg két gólpasszt is adott. Adam McQuaid, aki tavaly bokaműtéten esett át, a legtöbb jégidővel 21:47-tel és egy gólpasszal segítette a Bostont, Tuukka Rask 19-szer védett jól. Az első harmadban 14-7, a harmadikban 13-6 volt a kapura lövések aránya a Boston javára. Ez volt egymás után a 214. meccs a TD Gardenben, amikor ki lehetett tenni a teltház táblát. A Bostonban Bobby Robins 32 évesen mutatkozott be az NHL-be, korábban 499 meccse volt amerikai minor ligákban, és Európában. A Flyersben pedig Pierre-Edouard Bellemare játszott először a ligában.

Folytatódott a vancouveri dominancia kanadai ellenfelével szemben. A Canucks új csatára, Radim Vrbata szerezte a győztes gólt, egyedül Cristopher Tanev szerzett a meccsen két pontot, kétszer gólpasszal segítette a vendégcsapatot. Jól sikerült tehát Willie Desjardins edző bemutatkozása az NHL-ben. A Vancouver új kapusa, Ryan Miller 23 védéssel tett hozzá a sikerhez. Az első harmadban a Calgary 5 a 3 elleni előnyt sem volt képes kihasználni, sőt nem sokkal később még gólt is kapott. Szegény Flames 2009 óta képtelen megnyerni a szezonnyitó meccset, most egy hatmeccses idegenbeli túrára indul, amelyet Edmontonban kezd majd. A Flames újonca, Johnny Gaudreau 13:22-as jégidőt kapott első meccsén.

Már az első meccsén érezhette a Los Angeles Kings, hogy milyen iszonyatosan nehéz lesz címet védeni. A San Jose egész egyszerűen átsöpört a címvédőn, pedig a Kingsnek néggyel több kapura lövése volt, de Antti Niemi mind a 34-et megfogta és pályafutása során 28-adszor nem kapott gólt. Tommy Wingels lett a meccs hőse, akinek mindkét lövéséből gól lett, a nagy szakállú Brent Burns pedig két gólpasszt adott. San Jose visszavágott a tavalyi playoffban elszenvedett csúnya bukásért, amikor a Los Angeles 0-3-ról fordítva verte ki a Sharkst. A San Joseban bemutatkozott a 19 éves svájci, Mirco Müller, aki a 2013-as draft első köröse volt.

Végül összefoglalva, az első játéknapon Tomas Plekanec lett a nap embere, Tommy Wingels és Chris Kelly előtt. Csütörtök éjszaka már teljes nagyüzem lesz az NHL-ben, 24 csapat lép majd jégre.

1. játéknap, október 8.

Toronto Maple Leafs–Montréal Canadiens 3-4 (2-1, 0-1, 1-2)

Boston Bruins-Philadelphia Flyers 2-1 (1-0, 0-0-, 1-1)

Calgary Flames-Vancouver Canucks 2-4 (0-1, 2-2, 0-1)

Los Angeles Kings-San Jose Sharks 0-4 (0-1, 0-3, 0-0)