Hetedik meccse veretlen a Rangers

2015.11.13. 16:32

Tizenkét meccsel folytatódott az NHL alapszakasz. Előbb egy kicsit a számokról. Kilenc olyan meccs volt, amikor a győztes csapat hátrányból fordított, sőt a Colorado és a Minnesota kétgólos hátrányból állt fel. Három játékos: Ales Hemsky (Dallas), Mats Zuccarello (NY Rangers) és Jason Chimera (Washington) ért el három pontot. Kettő találkozón nem volt elég a hatvan perc, Jason Zucker találatával nyert a hosszabbításban a Wild, míg Peter Holland büntetője döntötte el a két pontot a Toronto javára. Négy csapat folytatta egészen parádés idénynyitóját. Ezt a hajtás alatt, ahogy a nap védését is, amelyet Henrik Lundqvist követett el.

A Dallas Winnipeget verte, így 17 meccsen gyűjtött 26 pontjánál több nem volt soha. A Rangers ebben az idényben még egyszer sem ütött hat gólt, amit most a St. Louis bánt, a csapat 11 meccse pontszerző, a 16 meccsen szerzett 26 pontja sem volt soha több még. A Washington 2013. november 1-e óta előszöt nyert a Phialdelphia otthonában, a Capitals 11-4-0-val áll, amire korábban csak kétszer (1991, 2010) volt képes. Zucker pályafutása első hosszabbításos góljával a Minnesota 15 meccsen szerzett 22 pontja szintén csúcsbeállítás, korábban kétszer (2002, 2006) fordult ilyen elő.

A New Jersey a Chicago ellen fordítptt, Szergej Kalinyin révén, a Devils hat nap alatt kétszer verte el a bajnokot. Az Ottawa egymás után három gól ütve győzte le a Vancouvert, Andrew Hammond 33-szot védet és az NHL történetében a harmadik kapus, aki pályafutása első 29 meccsét legalább 22 győzelemmel kezdte. Magához tért a Toronto is, amely utolsó hat meccséből hét pontot gyüjtött be.

Az Arizona 4-1-re győzte le az Ottawát, az újonc Max Domi újabb két ponttal már 15 pontnál jár, a Coyotes 19 meccse mindig szerez pontot az Oilersszel szemben. A Colorado nyolc meccse nem tud kikaponi a Boston otthonában, Matt Duchene már a 20. győztes gólját ütötte. Patrick Kane pedig 11 meccse mindig szerez pontot (8+11 jött össze neki). Chris Chelios óta (1995-ben 15 meccsen keresztül) az első Blackhawks-hokis, aki ennyi időn keresztül eredményes tudott lenni.

Jaromir Jagr az 1564. meccsét játszotta, ezzel Niklas Lidströmöt érte utol. Shane Doan 1410 meccsnél jár, ő Paul Coffey-t hagyta le és a 31. helyen álló Norm Ullmant érte utol. Jarome Iginla pedig egy assziszttal már 1239 pontnál jár, amellyel beérte a 37. Paul Stastnyt. Még két mérföldköves: Shea Weber a 700. meccsét játszotta, amellyel a Nashville franchise történetében a harmadik legtöbbet jégre lépő hokis lett, Dawid Legwand és Martin Erat után. Erik Johnson pedig az első hokis a 2006-os draftoltak közül, akinek meglett a 200. meccse.

Boston Bruins-Colorado Avalanche 2-3

New York Rangers-St. Louis Blues 6-3

Philadelphia Flyers-Washington Wizards 2-5

Carolina Hurricanes-Minnesota Wild 2-3 - hosszabbítás után

Ottawa Senators-Vancouver Canucks 3-2

Tampa Bay Lightning-Calgary Flames 3-1

Florida Panthers-Buffalo Sabres 2-3

Nashville Predators-Toronto Maple Leafs 1-2 - szétlövés után

Chicago Blackhawks-New Jersey Devils 2-3

Dallas Stars-Winnipeg Jets 6-3

Arizona Coyotes-Edmonton Oilers 4-1

Los Angeles Kings-New York Islanders 2-1

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata

Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata

Egy szöglet után volt eredményes a magyar válogatott futballista, de a VAR közbeszólt.

március 1., 17:50

  • Sport
Keserű nap a Real Madridnak: az UEFA büntetése után vereség a bajnokságban

Keserű nap a Real Madridnak: az UEFA büntetése után vereség a bajnokságban

A spanyol sztárcsapat korábbi játékosa döntötte el a három pont sorsát.

március 1., 20:47

  • Sport
Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén

Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén

Federico Dimarco gyönyörű szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a címvédőnek.

március 1., 20:24

  • Sport
Hazatértek Barcelonából a Camp Nout „felépítő” magyar futballóriás ereklyéi

Hazatértek Barcelonából a Camp Nout „felépítő” magyar futballóriás ereklyéi

Márciusban elkezdődhet a Kubala-film forgatása, Kocsis Tibor rendező szerelemprojektje.

március 1., 17:47

  • Sport
Ismét Pogacar nyerte meg a legendás kerékpáros viadalt, Valter Attila a 22. lett

Ismét Pogacar nyerte meg a legendás kerékpáros viadalt, Valter Attila a 22. lett

A hölgyeknél Vas Blanka és Zsankó Petra nem fejezte be a versenyt.

2 perce

  • Sport
A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján

A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján

Délután sporttörténelmi pillanatot is láthatott a közönség.

március 1., 19:59

  • Címlapon
Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe

Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe

A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után menekültek Magyarországra.

47 perce

  • Sport
Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől

Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől

Kitűnőre sikerült az új edző bemutatkozása a DVTK kispadján.

március 1., 19:16

  • Címlapon
„Az egészségügy lélekvesztő, tenni kell azért, hogy luxusjacht legyen” – utcára vonultak az orvosok

„Az egészségügy lélekvesztő, tenni kell azért, hogy luxusjacht legyen” – utcára vonultak az orvosok

A döntéshozóktól azt várják, hogy emeljék meg az egészségügy finanszírozását.

4 órája

  • Sport
Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból

Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból

A bíró előbb VAR-ozott, csak utána állította ki a kapust...

március 2., 07:11

  • Sport
Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában

Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában

A kisalföldi csapat ellenfele a címvédő Ferencváros lesz a vasárnapi fináléban.

március 1., 17:00

  • Sport
Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban

Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban

A számvevőszék ellenőrző testülete lendült akcióba.

március 1., 16:20

  • Sport
Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén

Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén

A válogatottnál is számításba vett hálóőr eladná Böde Dánielt az angol másodosztályba.

március 1., 06:19

  • Sport
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok

Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok

Felidegesítette a másodedző...

március 2., 08:45

  • Sport
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes

Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes

A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.

március 1., 06:53

  • Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.

5 órája

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

9 órája

  • Sport
Az MTK úgy elverte idegenben az Újpestet, mint jég a határt

Az MTK úgy elverte idegenben az Újpestet, mint jég a határt

A lila-fehérek immár hat kör óta nyeretlenek az NB I-ben.

március 1., 21:27

  • Sport
Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán

Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán

Megkezdte a labdás edzéseket.

március 1., 08:15

  • Címlapon
Kádár L. Gellért: Érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát

Kádár L. Gellért: Érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát

Villáminterjú a Hunyadi-sorozat főszereplőjével.

1 órája

  • Sport
Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban

Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban

A svéd klasszis 11. alkalommal döntötte meg a világrekordot.

március 1., 11:50

  • Sport
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.

március 1., 07:42

  • Sport
Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista

Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista

Felfegyverzett bűnözők csaptak le rá.

március 1., 15:04

  • Sport
Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött

Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött

2021-ben rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak a szervezetében.

március 1., 15:36

  • Sport
Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után

Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után

Vereség a századik szaúdi mérkőzésén.

március 1., 11:14

  • Sport
Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója

Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója

A 18 éves magyar tekvondós az EOC 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat.

március 1., 08:56