Kozák: Nem is jó döntő, amelyik nem fáj
Kozák Danuta nagyot alkotott az első Eb- és vb-válogatón. Csipes Ferenc tanítványa négy számból hármat megnyert (K-1 500, K-2 500 m, K-2 200 m) és egy második helyet (K-1 200 m) is begyűjtött.
"Mind a négy számot dédelgetem, nem tudok választani. Fontos, hogy javuljak a második felvonásra, és hogy hasonló sikerekkel zárjam azt a hétvégét is, mert addig felesleges bármin is gondolkodnom. Szeretnék harapósabb lenni a második válogatóra. Olyan állapotban lenni, amikor az ember azt érzi: tűzön-vízen átmegy. Fejben kell jobban ráhangolódnom a versenyre" - magyarázta a világbajnok.
És hogy milyen gondolatai lesznek a következő ötszázas válogató előtt? „Idehaza ez a döntő nem semmi. Öt olyan versenyző is van, aki képes lehet a győzelemre, elég csak Kovács Katit vagy Benedek Dalmát említenem, akik már világbajnokok is voltak. És bár az elmúlt években már kitapasztalhattuk egymást, bárki okozhat meglepetést. Általában ilyenkor magammal foglalkozom. Felkészítem rá magam, hogy mennyire fog fájni az előttem álló ötszáz méter. Az edzőm, Csipes Ferenc általában azzal indít el minket, hogy nem fog fájni. Pedig dehogynem. Nem is jó döntő az, amelyik nem fáj. Az ötszáz páros ilyen volt a hétvégén. Borzalmasan fájt. Igazi első pályás érzés volt. Aztán a kétszázakra már átbillentem, kipihentem magam. Sokat segített, hogy ott volt a párom és az édesapám."
Hozzátette, ha szakmai gondjai vannak, akkor edzőjéhez fordul, ha lelki, akkor természetesen a párjához. Ő korábban kenuzott, ezért átérzi, miben tud segíteni neki.
„Nem mutatom, de vannak dolgok, amik engem is megviselnek. Amúgy nem vagyok az a típus, aki a csillogást, a figyelmet keresi. Igazából engem nem zavar, ha nem foglalkoznak velem. Sőt, kifejezetten szeretek a háttérben megbújni."
A 24 éves Kozák egyelőre csak Londonig tervez, mert Janics Natasához hasonlóan ő is szeretne gyereket.
„Foglalkoztat a gondolat. És persze az is, hogy a kettőt miként lehet egyensúlyba hozni: vagyis gyerek mellett hogyan lehet sportolni ezen a szinten. Sokan kérdezik tőlem, mi lesz Londonban? Ha becsukom a szemem, látom Danát nagyon örülni, de hogy milyen hajóban. A képnek az a része még nagyon ködös."