Kivételezhetünk-e az olimpiai bajnokkal?
A 2008-as olimpia kenus bajnoka, Vajda Attila magabiztosan, 27 másodperces előnnyel nyerte az ötezer méteres egyest a hétvégi országos bajnokságon, még csak nem is erőltette meg magát különösebben.
A válogatási elvek viszont szigorúak, kimondják: az a versenyző, aki olimpiai számban versenyez a kenusoknál, nem olimpiaiban nem indulhat.
Az ötezer méter nincs olimpián, Vajda ugyanakkor a hazai közönség miatt szeretne részt venni ezen a távon, annál is inkább, mert két nappal később van, mint az ezres finálé, ahol az egyik favoritnak számít.
„A válogatási elvek egyértelműek, nem indulhat más számban, ezt az elnökség elfogadta a szezon elején. Javaslatot tehetnék, hogy mégis Vajda induljon, de nem fogok, tartom magam az előre keretbe foglalt szabályokhoz” – mondta Storcz Botond szövetségi kapitány az Indexnek. Ha most engedményt ad, máskor is rákényszerülhet, esetleg szemére vethetik.
Az elnökség a csapat létszámáról kedden szavaz, hogy ki, milyen számban indulhat, azt már a kapitány dolga eldönteni.
„A szabályt ismerjük, de bízunk benne, hogy egy olimpiai bajnok, aki miatt ezrek fognak kimenni a versenyekre, méltányosságot kaphat. Természetesen abban is benne vagyunk, hogy válogatón mérkőzzön meg riválisával” – ezek már Csonka Gábor, a szegedi klubelnök szavai.