Janics könnyek közt búcsúzott Botkától

2012.10.18. 15:20

„Jól sikerült találkozó volt a Botka László polgármester és Dusev-Janics Natasa között. Néhány pillanatban sírós, a gombóc azt hiszem, végig ott volt Natasa torkában. Az ajándékok átadása mellett persze előkerült néhány kellemetlen kérdés is, például a szerdai szegedi tárgyalás, amelyiken a szerbek azt állították: szó sincs visszautasíthatatlan edzői állásról” – vezette fel Csonka Gábor, Janics menedzsere, akivel az együttműködésüket már befejezték.

Csonka hozzátette, a szerb olimpiai bizottság főtitkára valamint a kajakszövetség elnöke Janiccsal is találkozott, miután a hazai főtitkárt, Ábrahám Attilát, valamint a MOB-ot tájékoztatták.

„Valahogy úgy fejezte ki magát Natasa, hogy konszenzus van, minden megy tovább a maga útján. Nem vitás, kissé értelmezhetetlen, miért mondták a magyaroknak, hogy nincs ajánlatuk a férjnek. De én ezt úgy értelmezem, azért mondták, mert nem akarnak fizetni, és vereséget szerintem inkább a pénzt váró magyar delegáció szenvedett, mint a szerb, amely rendíthetetlenül nem akar fizetni.”

Botkával a Bárka étterem is szóba került. Janics vállalta, valamihez kezdeni fog a városképi jelentőségű épülettel, és eláll attól, hogy a szegedi önkormányzat 25 millióért visszavásárolja az ingatlant. Botka a napokban tette világossá, nem veszik vissza a pénzügyi bizottság június 18-i állásfoglalása ellenére sem, mert Janics viselkedésével sok magyar felháborított.

Janicsról jövő szerdai elnökségi ülésén tárgyal a hazai kajakszövetség elnöksége. Baráth Etele eddig rendre jelezte: 150 ezer euró a kivásárlási ára.