Ha az jár a fejedben, mit szedhetnek a többiek, megette a fene
További Kajak-kenu cikkek
- Két magyar is bizottsági elnök lett az európai szövetségben
- Csipes Tamara és Varga Ádám lett az év kajakozója, Csipes Ferenc az év edzője
- Megvan a kenusok szövetségi kapitánya is
- A londoni olimpia ezüstérmese lett a magyar kajakozók új szövetségi kapitánya
- Hazatért Dániából a kajakpápa, forradalmasítaná a Párizsban arany nélkül maradt sportágat
A sikert sikerre halmozó kajak-kenunak kevésbé válik a dicsőségére, hogy a bizonyított és ezért eltiltáshoz vezető doppingeseteivel is hazai éllovas. A szövetség óriási erőfeszítéseket tett és tesz az újabb vétségek elkerülésért, a Magyar Antidopping Csoport vezetője, Tiszeker Ágnes tájékoztatása szerint az államilag megrendelt ellenőrzéseken felül az MKKSZ saját költségvetéséből több mint 20 millió forintot áldoz további vizsgálatok elvégzésére. Többek között az EPO kimutatására, és a veszélyekre figyelmeztető oktató előadások megszervezéséről is gondoskodik.
Gyulay Zsolt kétszeres olimpiai bajnok elmondta, hogy anno senki sem próbálkozott, ugyanakkor elismerte, hogy 1988-ban az ellenőrzések kevésbé voltak alaposak és következetesek.
„Csipes Ferivel, Hódosi Sanyival és Ábrahám Attilával négyesben ugyanazt a klubot, a Bp. Honvédet képviseltük az olimpián, nagyjából egyidősek voltunk, a sport pedig mindannyiunk számára a legnagyobb kihívást, a megélhetést és a baráti társaságot jelentette. Szinte mindent tudtunk egymásról, aligha maradhatott volna titokban, ha a négyesből bárki tilosba téved. Az NDK-sokra mondta mindenki, hogy keményen kokszolnak, mert úgy is néztek ki, mintha fel lehettek volna fújva. Erőből kajakoztak, és abból is arra következtettünk, hogy gyógyszerezhetik őket, mert mindig csak az idény elején hasítottak kegyetlenül, aztán, az év fő versenyéhez közeledve már kezdtek leereszteni. Nyilván, kezdett elfogyni az anyag a szervezetükben, és ez így volt az oroszokkal is. Lehet, hogy az olimpiának nem mi voltunk a favoritjai, a szöuli döntő viszont mégis rólunk szólt, a fölényesnek mondható győzelmünkről. Mind a négyen legalább tíz évet dolgoztunk azért a diadalért. Kedveltük és tiszteltük egymást, a hangunkat csak az ultipartik közben vittük fel. ” – nyilatkozta Gyulay Zsolt az SzPress Hírszolgálatnak.
Gyulay jelenleg a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, a hazai óvintézkedések és az elegendő számú doppingellenőrzések ellenére sem biztos abban, hogy senki sem fog már fennakadni.
„Utolsó olimpiámon Atlantában teljes zűrzavar volt a fejemben, mert egyre csak azon járt az eszem, hogy az ellenfeleink azért lesznek jobbak a mi párosunknál, mert ők doppingolással kockáztatnak. Érzésem szerint a mai garnitúra néhány tévúton járó tagja is azt gondolhatja, hogy tisztán nem lehet esélyes, ráadásul több számban idehaza olimpiai döntőt kell vívni a válogatottba kerülésért. Nagyobb anyagi elismerés a tét, de a kockázat is nagyobb, mint egykor. Az ellenőrök bármikor kopogtathatnak, a megismételt vizsgálatok pedig a múlt turpisságait is képesek felfedni.”
A sportág vezetését hat éve elhagyó Gyulay szerint elég rákeresni valamelyik internetes patika oldalára, és máris borzalmas veszéllyel fenyegető csodaszerek egész sora tárulkozik fel, a kísértés szinte mindennapos.
Néhány sportoló agyába beivódott a gondolat, bármilyen kemények is az edzések, valamit még ki kell találni. Ha pedig egy versenyzőnek egyre csak az forog a fejében, hogy mit szedhetnek a többiek, akkor az egészet megeszi a fene.
Úgy érzi, szakadék fölött egyensúlyoznak azok, akik felülnek egy bombabiztos készítmény ajánlatának.
"Azt tanácsolnám az utódaimnak, hogy inkább legyenek alázatosak a sportágukkal szemben, a tehetséggel párosult szorgalmas munka is meghozhatja a várt eredményt” – hangsúlyozta a hat világbajnoki aranyéremmel is büszkélkedő Gyulay.