Kozák Danuta kihagyja a kajaknégyest a szegedi vb-n

2019.07.15. 18:23

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség kihirdette az idei szegedi világbajnokságon induló magyar válogatott keretet. Kozák Danuta két számban indul, nem lesz tagja a női négyesnek az olimpiai kvalifikációs vb-n.

Kozák Danuta 500 egyesben és 500 párosban áll rajthoz, utóbbiban Kárász Annával, míg a női kajak négyesbe Medveczky Erika, Csipes Tamara és Bodonyi Dóra mellé a fiatal Gazsó Dorka Alida került be.

„Azt egyelőre nem tudjuk, hogy milyen sorrendben ülnek majd a lányok, most próbálgatjuk, hogy melyik lehet a leghatékonyabb felállás – mondta Hüttner Csaba szövetségi kapitány. – Mivel a cél a hat kvóta megszerzése női kajakban, így aki párost megy, az nem mehet négyest, Dana pedig inkább a 200 egyest engedte el, mert az az 500 páros előtt szerepel a vb-programban.”

Kozák korábban ötször nyert vb négyesben, és a szám kétszeres olimpiai bajnoka is.

Az egyetlen kérdőjel a 200 egyes a vb-keretben, itt Csipes Tamara és Lucz Dóra között szétlövés dönt majd.

A férfi kajakosoknál 1000 párosban Kammerer Zoltán és Gál Péter István állhat rajthoz. „Az Európa-játékokon és a versenyeken való hozzáállásuk alapján abszolút megérdemlik, hogy ott legyenek a vébén. A második válogató előtt állt össze a párosuk, és meggyőződésem, hogy van bennük potenciál" – idézte Hüttnert a szövetség hírlevele.

A világbajnokságon induló magyar válogatott keret:

Férfiak:

K-1 200 m Csizmadia Kolos Attila
K-1 500 m Dombvári Bence
K-1 1000 m Kopasz Bálint
K-1 5000 m Noé Bálint
K-2 200 m Balaska Márk, Apagyi Levente
K-2 500 m Noé Zsombor, Bogár Gábor
K-2 1000 m Kammerer Zoltán, Gál Péter István
K-4 500 m Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István
K-4 1000 m Erdőssy Csaba, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Kós Benedek
C-1 200 m Hajdu Jonatán
C-1 500 m Bodonyi András
C-1 1000 m Kiss Tamás
C-1 5000 m Adolf Balázs
C-2 200 m Korisánszky Dávid, Mike Róbert
C-2 500 m Hajdu Jonatán, Fekete Ádám
C-2 1000 m Kiss Balázs, Dóri Bence Balázs
C-4 500 m Sáfrán Mátyás, Mike Róbert, Korisánszky Dávid, Bakó Tamás

Nők:

NK-1 200 m Csipes Tamara/Lucz Dóra
NK-1 500 m Kozák Danuta
NK-1 1000 m Csipes Tamara
NK-1 5000 m Bodonyi Dóra
NK-2 200 m Lucz Anna, Kiss Blanka
NK-2 500 m Kárász Anna, Kozák Danuta
NK-2 1000 m Hagymási Réka, Medveczky Erika
NK-4 500 m Gazsó Dorka Alida, Medveczky Erika, Csipes Tamara, Bodonyi Dóra
NC-1 200 m Nagy Bianka
NC-1 500 m Bragato Giada
NC-1 5000 m Lakatos Zsanett
NC-2 200 m Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső
NC-2 500 m Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső

A világbajnokságot augusztus 21. és 25. között Szegeden rendezik.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Jött a problémás Lakáj, akit mintha az orvos írt volna fel a csapat nyavalyáira

Jött a problémás Lakáj, akit mintha az orvos írt volna fel a csapat nyavalyáira

Jimmy Butler levezényelte az NBA történetének egyik legnagyobb fordítását.

február 9., 09:10

  • Sport
Kikapott a lengyelektől, holtversenyben lett második a magyar jégkorong-válogatott

Kikapott a lengyelektől, holtversenyben lett második a magyar jégkorong-válogatott

A sosnowieci Négy Nemzet Tornát veretlenül nyerte a házigazda.

február 9., 08:12

  • Sport
Aranyérmet nyert a magyar négyes rövidpályás gyorskorcsolya váltóban

Aranyérmet nyert a magyar négyes rövidpályás gyorskorcsolya váltóban

A magyar küldöttség ezzel már négy éremnél jár a georgiai tornán.

24 perce

  • Sport
Óriási lebőgések a Super Bowlon, amiket el akarunk felejteni

Óriási lebőgések a Super Bowlon, amiket el akarunk felejteni

A The Black Eyed Peas és a Maroon 5 sem alkotott maradandót.

február 9., 07:04

  • Sport
Fejjel szerzett történelmi gólt Böde Dániel a Fehérvár ellen

Fejjel szerzett történelmi gólt Böde Dániel a Fehérvár ellen

Győzelmével a Paks feljött a tabella harmadik helyére az NB I-ben.

február 8., 19:28

  • Sport
Szívszorító pillanattal kezdődött a Fradi meccse a férfi kézi NB I-ben

Szívszorító pillanattal kezdődött a Fradi meccse a férfi kézi NB I-ben

A gyöngyösiek hétfőn veszítették el húszéves kapusukat, Pánczél Kevint.

február 9., 08:36

  • Sport
Egy 15 éves hokis góljával kerültünk közelebb a téli olimpiához

Egy 15 éves hokis góljával kerültünk közelebb a téli olimpiához

Fantasztikus sikert ért el női válogatottunk Ausztria ellen.

február 8., 20:48

  • Sport
A sporttechnológiai piacon magyar fejlesztések is segítik a jövő olimpikonjait

A sporttechnológiai piacon magyar fejlesztések is segítik a jövő olimpikonjait

A terület piaci értékét 2024-ben 18,5 milliárd dollárra becsülték.

február 9., 07:37

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

4 órája

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

3 órája

  • Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.

5 órája

  • Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.

6 órája

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

32 perce

  • Sport
Mbappé góljával tartott otthon egy pontot a Real Madrid a csúcsderbin

Mbappé góljával tartott otthon egy pontot a Real Madrid a csúcsderbin

Carlo Ancelotti csapatára kedden újabb nagy kihívás vár a Bajnokok Ligájában.

február 8., 23:17

  • Sport
Már nincs B opció, csak a győzelem ér olimpiai kvótát női hokisainknak

Már nincs B opció, csak a győzelem ér olimpiai kvótát női hokisainknak

Az egyetlen út a házigazda németeken vezet Milánóba. A magyar válogatottban többen is életük meccsére készülnek.

február 9., 10:08

  • Sport
Hatalmas baleset miatt intették le Molnár Martin versenyét a közel-keleti F4-ben

Hatalmas baleset miatt intették le Molnár Martin versenyét a közel-keleti F4-ben

A piros zászló nagy lehetőségtől fosztotta meg a tehetséges magyar versenyzőt.

február 8., 17:28

  • Sport
Nyolc magyar triatlonos tagja az LA10-programnak

Nyolc magyar triatlonos tagja az LA10-programnak

Hármuknak már van olimpiai tapasztalata, közülük kettőnek duplán.

február 9., 11:02

  • Sport
Akkora lesgóllal győzött a Manchester United, hogy még az edzőjük is elismerte!

Akkora lesgóllal győzött a Manchester United, hogy még az edzőjük is elismerte!

Hihetetlen, nincs VAR az FA-kupa ezen szakaszában.

február 8., 07:03

  • Sport
Holtan találták szállodai szobájában a feltörekvő riportert

Holtan találták szállodai szobájában a feltörekvő riportert

A rendőrség egy embert már letartóztatott a tragédiával összefüggésben.

február 8., 18:24

  • Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.

18 perce

  • Sport
Először játszott a Fradiban a decemberben megszerzett BL-győztes futballista

Először játszott a Fradiban a decemberben megszerzett BL-győztes futballista

A beszámolók szerint jól mozgott a Tiszafüred elleni edzőmeccsen.

február 8., 15:49

  • Címlapon
Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

A katolikus egyházfő közelgő programjait lemondták.

6 órája

  • Címlapon
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.

1 órája

  • Sport
Nikitscher Tamás csapata megint kikapott a spanyol élvonalban

Nikitscher Tamás csapata megint kikapott a spanyol élvonalban

A magyar játékos végigjátszotta pályafutása második La Liga-meccsét.

február 8., 16:06

  • Sport
Sergio Ramos Mexikóban folytatja a pályafutását

Sergio Ramos Mexikóban folytatja a pályafutását

A csapat jelenleg az élvonal 12. helyén áll.

február 8., 13:12

  • Címlapon
Az Orbán-kormányt dicsérő Magyar Péterről tett közzé videót a Fidesz

Az Orbán-kormányt dicsérő Magyar Péterről tett közzé videót a Fidesz

A kormánypárt szerint nagyon tetszett a Tisza Párt elnökének, amit csináltak, amíg pénzelték.

1 órája

  • Címlapon
„A NATO-ra sokkal nagyobb szükségünk van, mint valaha”

„A NATO-ra sokkal nagyobb szükségünk van, mint valaha”

Erős állításokat fogalmaztak meg az orosz elnökkel szemben a Müncheni Biztonsági Konferencián.

32 perce

  • Címlapon
Nyilvános akasztásra készült egy győri tinédzser

Nyilvános akasztásra készült egy győri tinédzser

A kihallgatásán azt állította, hogy ellopták a profilját.

44 perce

  • Sport
A 25. perctől emberhátrányban játszott, mégis szerzett egy pontot a Szpari az NB I-ben

A 25. perctől emberhátrányban játszott, mégis szerzett egy pontot a Szpari az NB I-ben

Nagy volt a csontzene Nyíregyházán.

február 8., 16:51