Kopasz Bálint ismét kikapott a kajak-kenu olimpiai válogatón

2021.05.30. 17:47
Férfi K-2 1000 méteren Noé Bálint és Kulifai Tamás, női K-1 200 méteren pedig Lucz Dóra nyert vasárnap Szegeden, a kajakosok és kenusok válogatóversenyén, amelyen az olimpiai, illetve az Európa-bajnoki csapatba kerülés volt a tét.

A férfi kajak kettesek 1000 méteres döntőjében többen is pályáztak a győzelemre, és végül némi meglepetésre a Noé–Kulifai duó nyert. A honvédos és a négyesben olimpiai ezüstérmes MTK-s versenyző párosa szinte hibátlan versenyt produkált, jó kezdés után féltávnál már vezetett, majd a második ötszáz méteren több hajónyi előnyt dolgozott össze magának. A riválisok hiába várták, hogy a végén elfáradjanak, az utolsó métereket is bírták, így fölényes győzelmet arattak. A második helyen Kopasz Bálint és Nádas Bence, a harmadikon pedig Erdélyi Tamás és Erdőssy Csaba végzett. Az előzetesen a favoritok közé sorolt egységek közül Noé Zsombor és Dombvári Bence ötödik, Kammerer Zoltán és Gál Péter pedig hetedik lett.

Ez egy nagyon jól sikerült pálya volt. Nagyon jól be tudtuk osztani az erőnket, és mindketten azonos módon adtuk le az erőnket végig, ez sokat számított

– mondta az M4 Sportnak Noé Bálint.

Az egység tagjai elárulták: egyelőre nem tudják, ez a mostani teljesítmény a jövőre nézve mire lesz elég, ők azonban bizonyítani akarták, hogy velük is lehet számolni.

A Béke Kornél, Varga Ádám páros két hete, ugyanebben a számban kvótát harcolt ki az országnak az olimpiára, és az akkori teljesítményükkel az Eb-indulás jogát is kivívták.

Az ötkarikás programban ugyancsak szereplő C-1 1000 méteres számot a dunaújvárosi Kiss Balázs nyerte vasárnap nagy csatában, így várhatóan ő indulhat majd ebben a számban a jövő heti kontinensviadalon. Az már korábban eldőlt, hogy a két tokiói résztvevő férfi kenuban Adolf Balázs és Fejes Dániel lesz.

A női kajakosok sprintversenyében az Európa-bajnok Lucz Dóra diadalmaskodott rajt-cél győzelmet aratva, ezzel óriási lépést tett az olimpiai részvétel felé.

Rengeteg edzésmunka van ebben, Kozák Danutával végeztem a felkészülést. A rajtom jól sikerült, aztán a táv közepén nem igazán éreztem jól magam, de nagyon örülök, hogy győztem

– fogalmazott a parton az UTE 26 éves versenyzője.

A hétvége nemcsak az olimpiára, hanem a jövő heti, poznani Eb-re is válogatott, a tokiói csapat a lengyelországi viadal után alakul majd ki véglegesen.

Magyarország 17 kvótával, hat-hat férfi és női kajakossal, három női kenussal és két férfi kenussal gazdálkodhat az olimpiára.

Eredmények (a szövetség eredményközlője alapján):

férfiak:
K-2 1000 m (olimpiai szám):
1. Noé Bálint, Kulifai Tamás (Budapesti Honvéd, MTK) 3:10.410 p
2. Kopasz Bálint, Nádas Bence (Graboplast Győri VSE, MVM Szegedi VSE) 3:13.667
3. Erdélyi Tamás, Erdőssy Csaba (Graboplast Győri VSE) 3:14.062

C-1 1000 m (olimpiai szám, Eb-válogató):
1. Kiss Balázs (Dunaferr) 3:53.979 p
2. Hajdu Jonatán (Dunaferr) 3:54.207
3. Fodor Nicholas (MTK) 3:56.355

nők:
K-1 200 m (olimpiai szám):
1. Lucz Dóra (UTE) 39.122 mp
2. Kiss Blanka (UTE) 39.536
3. Kárász Anna (MVM Szegedi VSE) 39.731

(MTI)