Három arany és öt érem a szombati magyar Eb-mérleg

2021.06.05. 14:49
A magyar csapat tagjai öt érmet, közte három aranyat gyűjtöttek a poznani kajak-kenu Európa-bajnokság szombati döntőiben. A dobogós helyezések közül négy olimpiai számban született.

A második finálés napon összesen kilenc éremcsata szerepelt a programban, s az első máris magyar sikert hozott. A KSI 21 éves, négyesben már világbajnok kajakosa, Gazsó Alida Dóra nagyszerűen versenyzett 1000 méteren, végig bírta a saját maga által diktált iramot, s messze a riválisok előtt célba érve megszerezte pályafutása első felnőtt Eb-aranyát.

Örültem neki, hogy megkaptam ezt a számot, mert a hosszabb távokon jó vagyok. Tudtam, hogy a végén jól fogok tudni indítani, és így is lett

– mondta az M4 Sportnak Gazsó.

A férfiak hasonló számában, amely ráadásul olimpiai szám, a világbajnoki címvédő Kopasz Bálint hasonlóan fölényes győzelmet aratott. A 23 éves győri kajakos pénteken 500 méteren is első lett, most pedig újra bizonyította jó formáját. A várakozásoknak megfelelően a portugálok klasszisával, Fernando Pimentával vívott nagy csatát, de csak egy ideig, mert az utolsó kétszáz méteren faképnél hagyta riválisát, és akkora előnnyel érkezett a célhoz, hogy a végén már ki is engedhetett.

Már a Poznanba érkezéskor éreztem, hogy nagyon jó formában vagyok. Nagyszerű érzés volt most végigmenni a pályán, én úgy éreztem, hogy végig én vezetek, és a hajrában még rá is tudtam tenni egy lapáttal. Ez volt eddig a legjobb versenyem idén. Tökéletesen éreztem a dinamikát és az erőt

– értékelt Kopasz Bálint, hozzátéve, reméli, hogy ott lehet majd Tokióban, ő mindenesetre erre készül.

A következő szám szintén ott van az ötkarikás programban, olyannyira, hogy az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta - aki most a szolnoki Bodonyi Dórával versenyzett - címvédője a K-2 500 méternek. A magyarok - akik csupán néhány hete ültek össze - a gyengébb rajt után a fehéroroszok után eredtek, majd miután féltávnál a második helyen haladtak át, az utolsó kétszáz méteren begyújtották a rakétákat, és úgy mentek el Hudzenka és Litvincsuk mellett, hogy az ellenfél már nem tudott reagálni. A célban több mint fél hajó volt a magyar egység előnye, s közben a lengyelek is megelőzték a teljesen elfáradó fehéroroszokat.

Én nem is érzékeltem az ellenfeleket, a rajt előtt kinéztem Dana hátán a G betűt a Hungaryből, és végig csak arra fókuszáltam

– árulta el Bodonyi Dóra.

A Ferencváros 34 éves versenyzője, Kozák úgy fogalmazott, ő ugyan érzékelte, mi zajlik körülöttük, de ezzel együtt igyekezett a saját pályájukra összpontosítani.

Ez a verseny már sokkal jobban sikerült, mint a múlt heti válogató. Örültem, hogy a fehéroroszok nem bírták a tempónkat.

Kozákhoz és Bodonyihoz hasonlóan a győriek kenus duója, Balla Virág és Takács Kincső is az olimpiára készül, azzal a nem titkolt céllal, hogy éremmel térjenek haza Tokióból. Az Eb egy felkészülési állomás a számukra, s egy bronzzal "melegítettek". A rajtjuk nem sikerült jól, s bár hamar összeszedték magukat, a féltávnál birtokolt harmadik helyükön nem tudtak javítani a második 250 méteren sem. A világkupa-győztes ukránok hatalmas fölénnyel nyertek, mögöttük pedig a németek értek be másodikként.

Gyorsulnunk kell az elején, azt érzem, hogy ott nagyon elmennek a többiek, erre nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk. Hetek óta versenyzünk, én személy szerint mentálisan kicsit elfáradtam ettől. A következő pár hét jót fog tenni, hogy tudjunk újra alapozni és nagyobb hangsúlyt kapjanak a kondiedzések, hiszen azok nagyon hiányoznak. Még rengeteg tennivalónk van az olimpiáig

– nyilatkozott Balla Virág.

A múlt heti, szegedi válogatón aratott győzelmével a sprintspecialista Lucz Dóra is bekerült a tokiói magyar csapatba. Az UTE 26 éves, kétszeres Európa-bajnok kajakosa a szombati döntőben is nagyszerűen rajtolt, egy ideig együtt lapátolt a címvédő dán Emma Jörgensennel, de végül a skandináv sportoló csapott elsőként a célba, Lucz pedig második lett.

A célban nem tudtam, hogy hányadik is vagyok, de aztán jött a megerősítés, hogy második. Már a múlt heti válogatón is jó formában kellett lennem, mert otthon is nagyon erős a mezőny, s ezt sikerült átmentenem erre a hétre. Az olimpiáig nagyon sok munka vár még rám

– mondta a parton Lucz Dóra.

A Balaska Márk, Csizmadia Kolos kajak kettes ötödikként zárt 200 méteren és a magyar férfi kenusok sem tudtak beleszólni a dobogós helyek sorsába: Korisánszky Dávid (C-1 200 m) hetedik, Kiss Balázs (C-1 1000 m) pedig kilencedik lett a döntőben.

A többi finálét a vasárnapi zárónapon rendezik.

K-1 1000 m, Európa-bajnok (olimpiai szám):

   Kopasz Bálint (Magyarország) 3:41.232 perc

2. Fernando Pimenta (Portugália) 3:42.667

3. Artuur Peters (Belgium) 3:44.367

    K-2 200 m, Európa-bajnok:

   Manfredi Rizza, Andrea Di Liberto (Olaszország) 33.095 másodperc

2. Arturas Seja, Ignas Navakauskas (Litvánia) 33.355

3. Jurij Posztrigaj, Alekszandr Djacsenko (Oroszország) 33.653

...5. Balaska Márk, Csizmadia Kolos (Magyarország) 33.915

    K-4 500 m, Európa-bajnok (olimpiai szám):

   Németország 1:23.960 p

2. Szlovákia 1:25.395

3. Oroszország 1:25.425    

    A magyar egység nem jutott be a döntőbe.

    C-1 200 m, Európa-bajnok:

   Joan Moreno (Spanyolország) 40.770 mp

2. Artyom Kozir (Fehéroroszország) 40.798

3. Henrikas Zustautas (Litvánia) 40.960

...7. Korisánszky Dávid (Magyarország) 41.853

    C-1 1000 m, Európa-bajnok (olimpiai szám):

   Martin Fuksa (Csehország) 4:06.417 p

2. Conrad Scheibner (Németország) 4:07.842

3. Kirill Samsurin (Oroszország) 4:08.367

...9. Kiss Balázs (Magyarország) 4:16.278

    nők:

    K-1 200 m, Európa-bajnok (olimpiai szám):

   Emma Jörgensen (Dánia) 41.746 mp            

2. Lucz Dóra (Magyarország) 42.336

3. Marta Walczykiewicz (Lengyelország) 42.526    

     K-1 1000 m, Európa-bajnok:

   Gazsó Alida Dóra (Magyarország) 4:15.944 p

2. Anamaria Govorcinovic (Horvátország) 4:18.568

3. Mariana Petrusova (Szlovákia) 4:19.895    

    K-2 500 m, Európa-bajnok (olimpiai szám):

   Kozák Danuta, Bodonyi Dóra (Magyarország) 1:44.175 p

2. Karolina Naja, Anna Pulawska (Lengyelország) 1:45.420

3. Volha Hudzenka, Marina Litvincsuk (Fehéroroszország) 1:45.450

    C-2 500 m, Európa-bajnok (olimpiai szám):

   Ludmila Luzan, Anasztaszija Csetverikova (Ukrajna) 2:06.252 p

2. Lisa Jahn, Sophie Koch (Németország) 2:07.795

3. Balla Virág, Takács Kincső (Magyarország) 2:09.295

A további program:

vasárnap:

1000, 500 és 200 m-es DÖNTŐK 8.45

5000 m-es DÖNTŐK 14.08

(MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.

tegnap, 22:21

  • Sport
Kerkez Milosékra a Manchester City vár

Kerkez Milosékra a Manchester City vár

Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.

március 3., 08:46

  • Sport
Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett teljesített a Közel-Keleten

Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett teljesített a Közel-Keleten

Csapata legjobbjaként a top 10-ben búcsúzott az F4 Middle East Championshiptől a magyar.

március 3., 13:26

  • Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon

Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon

Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.

tegnap, 21:23

  • Sport
Marozsán javított, Fucsovics rontott helyezésén a tenisz-világranglistán

Marozsán javított, Fucsovics rontott helyezésén a tenisz-világranglistán

A doppingvétség miatt három hónapos eltiltását töltő olasz Jannik Sinner továbbra is vezet.

március 3., 10:03

  • Sport
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!

Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!

A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.

március 3., 07:27

  • Sport
Fél évig bírta futball nélkül, a harmadosztályban tért vissza a 36-szoros magyar válogatott

Fél évig bírta futball nélkül, a harmadosztályban tért vissza a 36-szoros magyar válogatott

Az olasz és a francia élvonalat is megjárta, most zöld-fehérben bizonyíthat.

március 3., 12:58

  • Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.

tegnap, 19:02

  • Sport
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját

Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját

Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.

március 3., 06:44

  • Sport
Ötödjére fordult elő az évszázadban olyan kiütés, mint múlt hétvégén Mexikóban

Ötödjére fordult elő az évszázadban olyan kiütés, mint múlt hétvégén Mexikóban

Emma Navarro különleges körítéssel nyerte meg pályafutása első 500-as tornáját.

március 3., 12:02

  • Sport
99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba

99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba

Másfél éve házasságtörést követett el a portugál sztár.

március 2., 20:19

  • Sport
A Chelsea ellen készül a magyar labdarúgás nagy tehetsége

A Chelsea ellen készül a magyar labdarúgás nagy tehetsége

„A szurkolóink elég kemények” – figyelmeztette a Konferencia-ligában hozzájuk látogató londoniakat.

március 3., 20:51

  • Sport
A vereséget elkerülte, de az újabb blamát így sem úszta meg Robbie Keane Ferencvárosa

A vereséget elkerülte, de az újabb blamát így sem úszta meg Robbie Keane Ferencvárosa

Tóth Alex szerint az utolsó tíz percet leszámítva értékelhetetlen volt a címvédő teljesítménye.

március 2., 20:13

  • Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.

tegnap, 20:37

  • Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.

tegnap, 11:28

  • Sport
Rossz hírt kaptak az Inter-drukkerek a Feyenoord elleni BL-meccs előtt

Rossz hírt kaptak az Inter-drukkerek a Feyenoord elleni BL-meccs előtt

Négy gól és öt gólpassz esett ki a csapatból a Napoli elleni rangadó miatt.

március 3., 14:48

  • Sport
Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal

Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal

Olyan is akad, akinek tönkrement az élete, és manapság az utcán tengeti a mindennapjait.

március 3., 20:13

  • Sport
Olyan csúcsot mászott meg két magyar alpinista, amely másoknak nyáron sem sikerül

Olyan csúcsot mászott meg két magyar alpinista, amely másoknak nyáron sem sikerül

Az 5193 méter magas Shkhara Grúzia legmagasabb pontja.

március 2., 09:12

  • Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

tegnap, 17:25

  • Sport
Egyre nagyobb pácban a Dárdai testvérek, nagy pofont kapott csapatuk

Egyre nagyobb pácban a Dárdai testvérek, nagy pofont kapott csapatuk

Január vége óta nyeretlen a kék-fehér gárda.

március 2., 15:38

  • Sport
Hihetetlen összeget kapott farmerjáért a világ legjobb sakkozója

Hihetetlen összeget kapott farmerjáért a világ legjobb sakkozója

A pénzt jótékonysági célokra fordítják.

március 2., 16:26

  • Sport
A 17. perctől emberelőnyben futballozhatott a Barcelona, visszavette a vezetést Spanyolországban

A 17. perctől emberelőnyben futballozhatott a Barcelona, visszavette a vezetést Spanyolországban

Dani Olmo előbb piros lapot harcolt ki, majd két gólpasszt adott az első félidőben.

március 2., 19:12

  • Sport
Debrecenben szakadt meg a Fehérvár pocsék idegenbeli sorozata

Debrecenben szakadt meg a Fehérvár pocsék idegenbeli sorozata

Az Újpestnek nem kellő csatár a meccs egyik főhőse lehet a vendégek színeiben.

március 2., 16:16

  • Sport
Elképesztő feltámadás után védte meg címét a Ferencváros a Magyar Kupában

Elképesztő feltámadás után védte meg címét a Ferencváros a Magyar Kupában

Laura Glauser volt a hős, ötből négy hétméterest is kivédett a párbajban.

március 2., 17:34

  • Sport
95 ezer nézőt vonzott egy jégkorongmérkőzés az Egyesült Államokban

95 ezer nézőt vonzott egy jégkorongmérkőzés az Egyesült Államokban

Mindez azonban csak a második legnagyobb nézőszám az NHL-ben.

március 2., 09:25

  • Sport
Olyan dolog történt Schäfer Andrásék meccsén, mint a Bundesligában még soha

Olyan dolog történt Schäfer Andrásék meccsén, mint a Bundesligában még soha

A berliniek mindössze két mérkőzést tudtak megnyerni a legutóbbi tizennyolcból.

március 2., 17:40

  • Sport
Klubtörténelmi bronzérmet hozott a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntője

Klubtörténelmi bronzérmet hozott a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntője

A fináléban az elmúlt három kiírásban győztes Ferencváros a Győrrel csap majd össze.

március 2., 15:19

  • Sport
A világelit küszöbén a 17 éves magyar motoros

A világelit küszöbén a 17 éves magyar motoros

Súlyos csuklósérülése sem gátolta meg a fejlődésben.

március 2., 15:04