Ünnepelt a kajak-kenu sport, díjazták a kiválóságokat
További Kajak-kenu cikkek
- Két magyar is bizottsági elnök lett az európai szövetségben
- Csipes Tamara és Varga Ádám lett az év kajakozója, Csipes Ferenc az év edzője
- Megvan a kenusok szövetségi kapitánya is
- A londoni olimpia ezüstérmese lett a magyar kajakozók új szövetségi kapitánya
- Hazatért Dániából a kajakpápa, forradalmasítaná a Párizsban arany nélkül maradt sportágat
Elsőként Kiszli Vandát ismerték el, aki a 2021-es maratoni világbajnokságon megszerezte ötödik és hatodik világbajnoki címét is, ezzel pedig 59. sportolóként került fel az örökös bajnokok falára. Ehhez amúgy olimpiai bajnoki arany vagy öt világbajnoki cím szükséges, így elmondható, hogy ide tényleg a sportági kiválóságok férnek csak fel.
A díjat Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke adta át, és a legeredményesebb magyar maratonista, a hússzoros világbajnok Csay Renáta köszöntötte a friss kitüntetettet, akinek a pályáját már egészen kis kora óta követi, és azt is megtudhattuk a 28 éves Kiszliről, hogy nemcsak a pályán taktikázik és hajrázik kiválóan, hanem a rablórömiben is nagy tehetségnek számít, ennek örömére egy pakli kártyát is kapott.
Márványtáblára került Hüvös Viktor neve is; az olimpiai bajnok Tótka Sándor trénere immáron a mesteredzők díszes társaságába került.
Nehéz örökséget vett át Séra Miklós mesteredző halála után, egyből sportpályafutása után átvette ezt a nagyon sikeres csoportot. Próbálta beleásni magát az edzősködésbe, ami hatalmas feladat mindenki számára. Soha nem láttam még olyan edzőt, aki ennyit foglalkozott volna a kajak-kenu sporttal és a különböző mérésekkel. Mindennel tisztában van, amivel lehet ebben a sportágban, nagyon megérdemelte, hogy felkerüljön a neve a táblára
– méltatta Hüttner Csaba szövetségi kapitány.
A sportág legmagasabb kitüntetése az arany érdemérem, amelyet azok kapnak meg, akik évtizedek kitartó munkájával a legtöbbet teszik hozzá a kajak-kenu sikereihez.
Ebben az évben a hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta és Csipes Ferenc edző részesült ebben az elismerésben.
Előbbit a háromszoros olimpiai bajnok pályatárs, Szabó Gabriella méltatta, aki rögvest mosolyt csalt a helyszínen jelen lévők arcára azzal, hogy megköszönte Kozáknak a részvételt, mivel ő nem szeret ilyen rendezvényeken szerepelni.
Több mint 25 év barátság és sportmúlt köt össze minket. Gondolkodtam rajta, hogy visszaadjam-e neki azt a kölcsönt, amikor ő avatott engem a márványtáblára kerülésem idején, hogy azzal kezdte, hogy én voltam a világ legrendetlenebb kis kajakosa. Gondolkoztam és gondolkoztam, de Danának a legnagyobb hibája a kishitűsége. Csak olyan sztorik jutottak eszembe róla a kellemetlenséget keresve, hogy amikor utcahosszal nyerte a versenyeit, akkor is mindig „masszírozni kellett a lelkét a versenyek előtt”. Nem volt soha olyan edzés, még egészen kisgyerekkorában sem, amikor az látszott rajta, hogy feladja vagy félreteszi a dolgokat, soha nem lett türelmetlen magával szemben. Ha létezik tökéletes versenyző, akkor itt áll közöttünk. Nagyon szerencsés vagyok, hogy vele lehettem egy csapatban. Azt kívánom, hogy a következő három évben még több sikere legyen
– mondta Szabó Gabriella.
Ezt követte a 2021-es legjobbak díjazása, nem meglepő módon a maratoni kajakosok női mezőnyében Kiszli Vandát vélték a legjobbnak, Adolf Balázs azt a bravúrt mondhatja el magáról, hogy a maratoni és a gyorsasági számban is a legjobbnak választották meg.
A gyorsasági kajak-kenuban az év női kajakosának az év sportolójának is megválasztott Csipes Tamarát hirdették ki, aki Tokióban egyéniben ezüstöt, négyesben aranyat nyert 500 méteren, a kenusoknál Balla Virágot díjazták, a férfiaknál a K1 1000-es olimpiai aranyát megszerző Kopasz Bálint és a már említett Adolf Balázs lett a legjobb. A parasportolóknál Kiss Péter Pál és Varga Katalin teljesítményét emelték ki leginkább 2021-ből.
(Borítókép: Kajak-kenu ünnepség 2022. január 18-án. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)