Kopasz Bálint tervei szerint a párizsi olimpia után befejezi pályafutását
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok, 25 éves sportoló az M1 aktuális csatornának úgy nyilatkozott, hogy addig azért vannak még nagy céljai.
Két fő motivációm van. Az egyik, hogy K–1 1000 méteren 3:20 perc alá menjek, ami nem lesz könnyű, sőt, kifejezetten nehéz lesz, hiszen egy brutál erős hátszél kell ahhoz, hogy ez teljesülhessen. Meg egy nagyon jó forma. A másik pedig csapathajóban, mondjuk K–2 500 méteren, amely a K–1 1000 méter után a legértékesebb férfi szám, egy (olimpiai) aranyérem. Ez lenne a nagy álom
– fogalmazott a győriek kajakosa.
Elmondta, hogy továbbra is remek a közös munka édesanyjával, edzőjével, Demeter Irénnel, Párizsig mindenképpen együtt dolgoznak, s utána dönt arról, hogy folytatja-e a pályafutását.
Most úgy tervezem, hogy abbahagynám a párizsi olimpia után
– jelentette ki.
A jövő évi terveivel kapcsolatban Kopasz úgy nyilatkozott, hogy minél több számban és minél több versenyen szeretne indulni, a duisburgi kvalifikációs világbajnokságon pedig meg akarja nyerni fő számát, az 1000 méter egyest, Nádas Bencével pedig 500 párosban szeretnék folytatni a sikereket. A duó idén a vb-t és az Eb-t is megnyerte a régi-új olimpiai számban.
MTI
(Borítókép: Getty Images)