- Sport
- Kajak-kenu
- kajak-kenu
- kajak-kenu világkupa
- szeged
- kopasz bálint
- varga ádám
- adolf balázs
- bragato giada
- nagy bianka
Magyar éremeső Szegeden, Varga Ádámé a királyszám, Kopasz Bálint harmadik lett
További Kajak-kenu cikkek
- Két magyar is bizottsági elnök lett az európai szövetségben
- Csipes Tamara és Varga Ádám lett az év kajakozója, Csipes Ferenc az év edzője
- Megvan a kenusok szövetségi kapitánya is
- A londoni olimpia ezüstérmese lett a magyar kajakozók új szövetségi kapitánya
- Hazatért Dániából a kajakpápa, forradalmasítaná a Párizsban arany nélkül maradt sportágat
Napsütés, éremeső
Szombaton lényegesen jobb idő várta amúgy a versenyzőket, a szél is mérséklődött, az esőzést pedig időnként napsütés váltotta fel – ez meg is látszott a parkolóban és a lelátókon is, szépen gyűlt a tömeg a finálékra.
Ahogyan pénteken, ezúttal is két paraéremmel indult a magyarok napja, annyi különbséggel, hogy KL–1 200 után VL–2-ben ezúttal Juhász Tamásé lett az ezüst, és Suba Róberté a bronz. A folytatás máris javuló tendenciát mutatott, hiszen a hölgyek KL–1 200-as döntőjében Varga Katalin is elcsípett egy harmadik helyet.
Az A döntők Birkás Balázs 200 méteres versenyével kezdődtek, a két litván menő mögött nagyon szoros volt a csata, a magyar kajakozó végül a hatodik helyen zárt.
A női kenusok 500 méteres párosversenyében a kínai duó kimagaslott a mezőnyből, mögöttük Bragato Giada és Nagy Bianka hatalmasat küzdött a spanyol és a kanadai duóval, ám kevéssel lemaradtak a dobogóról az olimpiai számban.
Az volt a fő feladat, hogy az olimpiai bajnok kínai pároshoz, akik tavaly még vizet adtak nekünk, hozzájuk minél közelebb tudjunk kerülni, szerintem ez sikerült. A pontos befutót nem láttuk belülről, így nem tudtuk, hogy meglehet-e az érem, vagy sem. Pozitívum az, hogy még közel sem vagyunk a csúcsformához, és így is nagyon jó helyezést tudtunk elérni egy olyan számban, ahol egy 2019 óta verhetetlen egység is versenyez, illetve a spanyol egység is fantasztikus formában van, plusz ott volt még két nagyon erős kanadai páros. Negatívum, hogy voltak hibáink, de ezekből tudunk tanulni, és nem kijavíthatatlanok
– válaszolta az Index kérdésére Bragato Giada.
Maradva az ötkarikás számoknál, a női kajakozók 500 méteres fináléja új-zélandi párharcot hozott, Lisa Carrington 37 századdal győzte le Aimee Fishert.
A 20 éves Rumi Gergő és az érettségijéről Szegedre beeső Molnár Csanád kenuduója sokáig tartotta magát az 5. helyen, az utolsó 250-hez érve azért már fáradni látszott az egység, és a nyolcadik helyen ért a célba.
A női C–1 1000 méteren két magyar hölgy is rajthoz állt, és nagyon hamar látszott is, hogy ebből szép eredmények születhetnek, hiszen Kisbán Zsófia és Csorba Zsófia is a mezőny elején haladt, az utolsó 250-en pedig az is egyértelműnek tűnt, hogy két érem is összejöhet. Kisbán hatalmas hajrával még a kazah Marija Brozkovát is megközelítette, de előzésre már nem nyílt esélye a célig – így is jött két újabb magyar érem!
Sajnos nem láttam a kazah lányt, jó lett volna, ha mellettem van, mert tudtunk volna egy nagyot hajrázni a végén, de így elégedett vagyok. Kihajtottam magam, most ebben ennyi volt. Szerencsére van még öt hét a válogatóig, tudom, hogy miben kell fejlődni, remélem, hogy kijutok a vb-re, és ott kijavítom ezeket
– kezdte Kisbán Zsófia az Indexnek, majd válaszolt arra is, mik azok a területek, ahol javulnia kell a válogatóig.
„Még egy kicsit gyorsabb iramálló képességet szeretnék, hogy a közepén is jobban ott tudjak maradni.”
„Nagyon erősnek éreztem ezt a futamot, mellettem a moldovai lány nagyon el tudott indulni, nekem ez kell is, mert az első fél távom gyengébb, mint a második. Miután őt megelőztem, akkor eszméltem csak rá, hogy a kazah lány is ott van elöl, ez segített, hogy még többet rá tudjak tenni a második felében, de összességében teljesen elégedett vagyok, több nem maradt benne” – foglalta össze futamát Csorba Zsófia.
Bakó Olga a K–1 1000 méteres fináléjáról betegség miatt visszalépni kényszerült, a férfi C–1 1000-en Adolf Balázs nagy hajrával ötödikként zárt.
A szombati döntők zárása a királyszám volt, Fernando Pimenta 250 méterig bírta a tempót Varga Ádámmal, aki rendkívül nyugodtan evezve, nagy fölénnyel nyerte meg a K–1 1000-et, az olimpiai bajnok Kopasz Bálint sokáig a második helyen haladt, végül bronzérmes lett.
„Megpróbáltam hasonló iramban indulni, mint a középfutamban mert az a pálya is nagyon tetszett, hogy egyedül eveztem. Akkor maximális fordulaton mentem, kivéve a legvégén, akkor engedhettem ki az utolsó 50-100 méterre. Most ugyanezt terveztem, annyi különbséggel, hogy a végén még rágyorsítok. Pimenta nagyon erősen indított mellettem, de ő a legtöbb versenyén elmegy az elején, aztán valahogy beér a célba, nem a végén finisel nagyot. Én is ezt a taktikát próbáltam alkalmazni, és örültem, hogy ott jött mellettem, megpróbáltam vele egy vonalban haladni. Az első 200 métere még nekem is nagyon gyors tempó volt, ott ő vezetett, de szerencsére az egész mezőny 200 méter után visszavett, valahogy tudtam ott legjobban elcsúszni 250-től 500ig – igaz fél távnál volt bennem kérdés, hogyan fogom kibírni a végét. Csak jussak el az utolsó 300-ig, nincs messze, és akkor lesz ahogy lesz, hátha annyi előnyt összeszedek, hogy valahogy beérek. Szerencsére egész jól eljutottam odáig, semmi erőm nem maradt finiselni, csak arra figyeltem, hogy minél inkább törzsből, lábból evezzek, kezeim teljesen elkötöttek, a finisben tudtam tartani az előnyömet, amit előtte megszereztem” – értékelt a világkupa-győztes Varga Ádám.
„Nagyon jónak éreztem belülről a finálét. Mentálisan és fizikailag is jó formában éreztem magam reggel, ennek nagyon örültem, igaz, a legnehezebb pályára kerültem, mert ma is kitartott a balos szembeszél mint az elmúlt napokban. Ez a kilences pályának nem kedvezett, de teljesítettem azt a célkitűzést, amiért idejöttem: elindultam a versenyen, és felállhattam a dobogó harmadik fokára. Persze szerettem volna az elsőt minden versenyző arra pályázik, de elégedett vagyok a teljesítményemmel, ez biztató a következő hetekre nézve. Utolsó 200 méternél ki kellett néznem, hol vannak a többiek, ez a hátránya, hogy szélső pályán mentem, ezt nem érzékeltem közben. Az ötödik pályáról még akkor is látja az ember valamennyire, hogy hogyan áll, ha nem nézelődik, de itt ki kellett néznem, mert nagyon kötött a kezem, savasodtam, és kicsit kiengedtem volna, ha tehetem, de erre nem volt most lehetőség” – mondta a finálét követően Kopasz Bálint.
Öt egység jutott a döntőbe
A délutáni programban az előfutamokból mindenki beverekedte magát a középdöntőbe, ahonnan elsőként Opavszky Réka került be a vasárnapi A fináléba, ugyanitt Csorba Zsófia negyedik helyen a B döntőbe kvalifikált.
Ami a három vasárnapi olimpiai számot illeti, a férfi K–2-esek közül Nádas Bence és Tótka Sándor futamában másodikként, Vajda Bence és Szabó Tamás pedig a legjobb harmadikként jutott tovább, C–2-ben Kollár Kristóf és Fejes Dániel, valamint az elképesztő hajrát bemutató Korisánszky Dávid és Fekete Ádám is másodikként lett A döntős, a hölgyek K–2-es mezőnyéből viszont a Biben Karina, Szellák Szabina és a Nemes Réka, Sólyom Dóra kettősnek sem jött össze a bravúr.
KAJAK-KENU VILÁGKUPA, SZEGED
magyar érdekeltségű A döntők
férfi K–1 200 m: 6. Birkás Balázs 36.83
női C–2 500 m: 4. Bragato Giada, Nagy Bianka 2:02.70*
férfi C–2 1000 m: 8. Rumi Gergő, Molnár Csanád 4:02.51
női C–1 1000 m: 2. Kisbán Zsófia 4:50.95, 3. Csorba Zsófia 4:53.92
női K–1 1000 m: Bakó Olga betegség miatt visszalépett
12.20: férfi C–1 1000 m 5. Adolf Balázs 4:00.72*
12.30: férfi K–1 1000 m 1. Varga Ádám 3:33.10, 3. Kopasz Bálint 3:36.63*
A vasárnapi A döntők beosztása
11.32: női C–1 500 m (Opavszky Réka)
11.41: férfi K–2 500 m (Nádas Bence, Tótka Sándor; Vajda Bence, Szabó Tamás)*
11.50: férfi C–2 500 m (Kollár Kristóf, Fejes Dániel; Korisánszky Dávid, Fekete Ádám)*
11.59: női K–2 500 m*
12.12: mix C–2 500 m (Horányi Dóra, Slihoczki Ádám; Gönczöl Laura, Rumi Gergő)
12.21: mix K–2 500 m (Dráviczki Dóra, Erdőssy Csaba; Kiskó Réka, Béke Kornél)
14.04: női C–1 5000 m (Kisbán Zsófia; Zagyvai Borka)
14.35: férfi C–1 5000 m (Adolf Balázs; Simon Sebestyén)
15.05: női K–1 5000 m (Kiszli Vanda; Czéllai-Vörös Zsófia)
15.35: férfi K–1 5000 m (Sellyei Csanád; Noé Bálint)
* olimpiai számok
(Borítókép: A győztes Varga Ádámnak (b) gratulál a harmadik helyezett Kopasz Bálint a férfi kajak egyesek 1000 méteres versenyének döntője után a kajak-kenu világkupán a Szegedi Nemzeti Kajak-Kenu és Evezős Olimpiai Központban 2023. május 13-án. Fotó: Kovács Tamás / MTI)