Az olimpiai bajnok nagy fölénnyel lett országos bajnok

2023.07.28. 18:33
Az egy nappal korábban aratott 500-as győzelme után pénteken 1000 méter egyesben sem talált legyőzőre Kopasz Bálint a Szegeden zajló kajak-kenu országos bajnokságon. A viadal második versenynapján az egy kilométeres futamok voltak fókuszban, összesen 11 döntőt rendeztek, ezek közül kettőt olimpiai számban.

A győriek olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, Kopasz óriási fölénnyel utasította maga mögé a riválisait, igaz, az augusztusi világbajnokságra készülő nagy hazai ellenfél, Varga Ádám nem volt ott a mezőnyben. A másik pénteki ötkarikás számot, a kenu egyesek versenyét a tokiói olimpikon Fejes Dániel nyerte, aki csütörtökön ugyancsak első lett 500-on is – írja az MTI.

A nőknél az UTE világ- és Európa-bajnok kajakosa, Lucz Anna a negyedik aranyérmét szerezte, a nyitónapon begyűjtött három elsőség után pénteken Kiss Blankával a számukra kissé idegen 1000 méteres távon is a legjobbnak bizonyultak. Egyesben az esélyes Kőhalmi Emese győzött, míg a kenusoknál Bragato Giada egyesben és Nagy Biankával párosban is a leggyorsabb volt, így már három győzelemnél tart az ob-n.

A négyesek küzdelmei a kajakosoknál a győriek férfi, illetve az MTK női egységének sikerét hozták, a férfi kenusoknál pedig a házigazda szegediek hajója ért elsőként a célba.

A felnőtt ob szombatig tart a Maty-éri pályán.

Kajak-kenu ob, 1000 m:

férfiak:

K–1 (olimpiai szám):

1. Kopasz Bálint (Graboplast Győri VSE) 3:38.989 p

2. Béke Kornél (KSI SE) 3:45.886

3. Erdőssy Csaba (Graboplast Győri VSE) 3:46.882

K–2:

1. Aradi Álmos Balázs, Mitring Olivér Gábor (Graboplast Győri VSE) 3:30.202 p

2. Panyik Zsombor, Kulifai Tamás (MTK) és

Reisz Benedek, Halmy Lőrinc (UTE) 3:35.681

K–4:

1. Aradi Álmos Balázs, Mitring Olivér Gábor, Kolozsvári Brúnó, Erdőssy Csaba (Graboplast Győri VSE) 3:10.138 p

2. Őry Zsombor Erős, Borhi Mihály Miklós, Nyerges Áron, Tomatás Péter (Lágymányosi Spari Vízisport, TFSE) 3:10.178

3. Tamási Zsombor Ákos, Szendy Maximilián, Kulifai Tamás, Kós Benedek Tibor (MTK) 3:11.656

C–1 (olimpiai szám):

1. Fejes Dániel (Budapesti Honvéd SE) 4:17.996 p

2. Laczó Dániel (SZVTSZ Vízisport Szakosztály) 4:26.410

3. Uhrin Dávid (Merkapt-Mekler László SE) 4:26.485

C–2:

1. Slihoczki Ádám, Hajdu Jonatán (DKSE Dunaújváros) 4:01.085 p

2. Sáfrán Mátyás, Bakó Tamás (KSI SE) 4:04.742

3. Rumi Gergő, Nagy Zakariás (Graboplast Győri VSE) 4:05.149

C–4:

1. Molnár Csanád, Csanki Imre Mihály, Szilágyi Balázs, Gyányi Levente (MVM Szegedi VSE) 3:48.735 p

2. Sáfrán Mátyás, Zsidai Máté, Bakó Tamás, Vörös Balázs (KSI SE, Bajai Spartacus VSC) 3:53.231

3. Simon Sebestyén, Ignácz Richárd Valton, Nagy Levente, Vass Zoltán (Lágymányosi Spari Vízisport) 3:56.671

nők:

K–1:

1. Kőhalmi Emese (Kovács Katalin Akadémia) 4:21.156 p

2. Bársony Ottilia Eszter (Lágymányosi Spari Vízisport) 4:23.292

3. Decsi Dorina (Szolnoki Kajak-Kenu Klub) 4:28.238

K–2:

1. Kiss Blanka, Lucz Anna (UTE) 4:07.663 p

2. Kmetyó Klaudia, Józsa Hanna (UTE) 4:08.531

3. Bársony Ottilia Eszter, Sinkó Panna Krisztina (Lágymányosi Spari Vízisport) 4:10.585

K–4:

1. Szulovszky Csenge, Szulovszky Petra, Gábor Netta, Szendy Lilla Katalin (MTK) 3:40.787 p

2. Csengeri Evelin, Dékány Lili, Kulcsár Csenge Emese, Sinkó Panna Krisztina (City-Gas Tiszafüred SE, Lágymányosi Spari Vízisport) 3:41.890

3. Fodor Napsugár, Ujfalvi Laura Izabella, Dráviczki Dóra, Pető Adél (Kovács Katalin Akadémia) 3:42.090

C–1:

1. Bragato Giada (Tiszaújvárosi KKSE) 4:52.658 p

2. Zagyvai Borka (Váci Karakán) 4:54.262

3. Balla Virág (Ferencváros) 4:59.426

C–2:

1. Bragato Giada, Nagy Bianka (Tiszaújváros, MVM Szegedi VSE) 4:31.191 p

2. Hegedűs Karolina Dóra, Szemán Linett (Váci Karakán) 4:41.502

3. Molnár Rebeka, Fehér Anna (Ferencváros) 4:47.884