- Sport
- Kajak-kenu
- kajak-kenu
- kajak-kenu vb
- kajak-kenu vb 2023
- duisburg
- párizs 2024
- előolimpia
- nádas bence
- csizmadia kolos
- kuli istván
- tótka sándor
Aranyérmes a férfi kajaknégyes a párizsi olimpia tesztversenyén
További Kajak-kenu cikkek
-
Harmincegy évesen bejelentette visszavonulását olimpiai bajnok kajakozónk
- Kajak-kenuban is bevezetik a világranglistát, a magyarok új struktúrában készülnek az új kihívásokra
- 29 évesen visszavonult a világ- és Európa-bajnok magyar sportoló
- Csipes Tamara: Nem azért jótékonykodom, hogy tapsoljanak érte, jólesik, ha mások is jól érzik magukat
- Álomszerű éven van túl Fojt Sára, de jövőre szeretne tovább fejlődni, még jobb lenni a vízen
A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a hőmérséklet csütörtökön délelőtt is bőven 20 fok alatt maradt, a vízen pedig jobbos hátszél uralkodott. Középfutamokkal kezdődött a program, ezekből az első négy egység jutott be az aktuális versenyszám döntőjébe, amelyet nagyjából két órával később rendeztek.
A férfi kvartett a középfutamból harmadik helyen kvalifikálta magát a fináléba, amely ismét a várt szoros küzdelmet hozta. Az első rajtot ugyan visszalőtték, de az újraindítás nem zökkentette ki Nádasékat. Féltávnál az ausztrálok mögött a második helyen álltak, a hajrában viszont a spanyolokkal harcoltak az aranyért. Két és fél tizedmásodperc döntött a magyarok javára, akik így a duisburgi világbajnoki ezüstérem és a négy megszerzett kvóta után egy előolimpiai győzelemmel térhetnek majd haza.
Csodaezüsttel lett meg a férfi kajaknégyes olimpiai kvótája, Kopasz újra világbajnok
A női kajaknégyes is kvalifikálta magát a párizsi viadalra.
Jó pályát tudtunk jönni, sikerült átmenteni kicsit a világbajnoki formánkat erre a versenyre. Ez a harmadik előolimpiám és mindháromról tudtam hozni érmet, úgyhogy kifejezetten örülök, hogy nem szakadt meg ez a sorozat
– nyilatkozta a K–1 200 méteren tokiói bajnok Tótka Sándor.
„Az előfutamra azért össze kellett rakni magunkat, mert hiányzott egy kis tónus. Mindenkinek még a vb-döntő volt a fejében, de a középfutamra meg a döntőre teljesen összeállt a csapat. Nagyon örülök, hogy arannyal tudtuk zárni a szezont” – tette hozzá a vezérevezős Nádas Bence.

„Össze kellett szednünk magunkat, nyilván mindenki a vb-re készült fizikálisan és mentálisan is. Ez egy tesztverseny, a cél az volt, hogy megnézzük a pályát. Sok következtetést nem lehet levonni, a pályát kipróbáltuk és sikeres volt a verseny” – fogalmazott Kuli István.
„Most kapunk négy hét pihenőt, utána visszamegyünk a gyárba és dolgozunk tovább, hasonló lelkesedéssel, ha nem nagyobbal” – tette hozzá Csizmadia Kolos.
A kenusoknál a Bragato Giada, Nagy Bianka páros negyedik, a Korisánszky Dávid, Fekete Ádám duó pedig ötödik lett a csütörtök délelőtti döntőben.
A délutáni program során para szakágban Suba Róbert és Varga Katalin is éremért versenyezhet, míg az épeknél négy számban előfutamokat rendeznek.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat
A spanyolok négygólos meccsen ikszeltek, a németek hátrányból verték az olaszokat.
március 20., 22:45
- Sport
A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot
Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.
március 20., 23:44
- Sport
Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás
Az eddig sem kevés kiesőhöz két kulcsjátékos eltiltása is bejött még Isztambulban.
március 20., 19:56
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
2 órája
- Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó
Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.
48 perce
- Sport
Egyre közelebb a szenzáció, Európában alapítana bajnokságot az NBA
A napokban fontos fejleményekre derülhet fény.
16 perce
- Sport
Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!
Montella: Egyáltalán nincs lefutva a párharc. Rossi: Nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére.
március 20., 21:04
- Sport
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén
Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.
március 21., 11:02
- Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt
Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.
48 perce
- Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.
3 órája
- Sport
Nőgyűlölő, rasszista, nácibarát, gyengeelméjű az elődök közt: az új NOB-elnök fura örökséget vesz át
Nem mindenki volt talpig úriember.
március 20., 06:44
- Sport
Megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökét
Most először lesz női vezetője a szervezetnek, első megbízatása nyolc évre szól.
március 20., 16:42
- Címlapon
Költségvetési csalással gyanúsítják a romák országos önkormányzatának elnökét
Lőcsei Lajos szerint Aba-Horváth István elnöknek és társainak le kell mondaniuk.
25 perce
- Sport
Megszakadt a törökök elleni remek sorozat, 1000. hivatalos meccsét elvesztette a magyar válogatott
március 20., 17:42
- Sport
Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének
A BL-győztes edző erősen kritizálta Gareth Southgate játékfilozófiáját.
március 21., 13:11
- Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Sport
Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt
WADA-szakértők szerint az adatbázist és a mintákat a doppingvétségek eltitkolása céljából egy moszkvai laborban manipulálták.
március 21., 13:34
- Sport
Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát
Hússzoros áron talált új gazdára a címvédő.
március 21., 11:48
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
4 órája
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
6 órája
- Sport
Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának
A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.
március 20., 10:03
- Sport
Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében
Korábban kokainfogyasztás miatt tiltották el őt a versenyzéstől.
március 20., 13:29
- Sport
Meghalt Eddie Jordan
A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.
március 20., 10:16
- Sport
Isztambuli vereségre, de a végkimenetelt tekintve magyar sikerre számítanak a sportfogadók
A szakértők szerint a magyarok szeretnek a győzelemre fogadni.
március 20., 16:00
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
7 órája
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
A halállal is szembenéztek, de expedíciójukat teljesítették
Egyikük órákon keresztül eszméletlenül feküdt a hóviharban, hatezer méteres magasságban.
42 perce