A csodaezüstöt nyerő magyar csapat remek előjelekkel készül az olimpiára

kajak vb ezüstérem
2024.03.23. 15:38
A dél-afrikai edzőtábor után a sevillai is véget ért, a tavaly Duisburgban remek ezüstéremmel olimpiai kvótát szerző férfi-kajaknégyes tagjai pedig rendkívül bizakodóan tekintenek előre az elképesztően tartalmas 2024-es idényre.

Május első két napján válogatót rendeznek Szolnokon, egy héttel később európai olimpiai pótkvalifikációs versenyt rendeznek Szegeden (május 8–9.), a hétvége során (10–12.) pedig gyorsasági világkupa vár a mezőnyre Maty-éren.

Még mindig májusban, 24–26. között Poznanban is összecsapnak a legjobbak, ezt követően június 5–7. között újabb válogatót rendeznek, és még lesz június 12–16. között egy szegedi Európa-bajnokság is, mielőtt érkezne a párizsi olimpia, amelyen majd augusztus 6–11. között lesznek a kajak-kenu versenyszámai. Reményeink szerint és sportági elkényeztetésnek köszönhetően magyar sikerekkel, érmekkel, győzelmekkel.

A közel két hónapos felkészülés véghajrájában a Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor négyes minden tagja rendkívül bizakodóan tekint az új idény elé. 

A tavalyi évhez képest négyesben és párosban is tudtunk előrébb lépni. Négyesben mindenkinek javult az egyéni teljesítménye is, ha ezt össze tudjuk tenni, akkor bízom benne, hogy ez a pályán is megmutatkozik majd mindkét versenyen, bizakodottan indulok haza az edzőtáborból

– mondta a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek adott interjúban Nádas Bence.

A világ- és Európa-bajnok kajakos elmondása szerint a sevillai tábor első felében, másfél héten át a párosokon volt a hangsúly (neki Tótka Sándorral, Kuli István pedig Csizmadia Kolossal), akkor az idő sem volt ideális, illetve a párosedzések után jobban megy a négyesnek, könnyebben áll össze.

Mivel a tavaly felépített négyes egyben maradt, a munka ezen stádiuma inkább a finomhangolásról szól már az esetükben, ez pedig mindenképpen szerencsés helyzet. A saját egyes teljesítményével kapcsolatban úgy véli, mind technikában, mind versenytempóban tudott előrelépni, ami ugyancsak bizakodással és megnyugvással tölti el.

„Ugyanakkor kifejezetten egyesre nem készülök, mert nincs tervben, hogy idén egyéniben versenyezzek. Én azt kívánom, hogy a négyesünk és a párosunk legyen olyan, amibe a szívünket-lelkünket bele tudjuk adni, és örülni a végén” – tette hozzá.

Csizmadia Kolos érzése szerint az edzőtábor összességében hetedik hetében már kiütközik a fáradtság néha az egység tagjain, ami időnként az egymással szembeni türelem rovására is megy, de ezt tudják kezelni, és ezt leszámítva jó a hangulat.

„Nagyon pozitív vagyok. Olyan, mint 2021-ben, amikor azt éreztem, hogy még sosem voltam ennyire jó formában, most azt érzem, hogy jobb a helyzet, mint valaha, és nagyon bízom benne, hogy idén is sikerül valami még nagyobbat elérni, mint eddig” – mondta a tokiói olimpián 200 méteren negyedik kajakozó, aki nem sokkal később a koppenhágai világbajnokságon Lucz Annával közösen a K–2 200 méter vegyes számában aranyérmet szerzett.

Míg akkor egy egyéni versenyszám volt a fókuszban, most szinte csak a csapathajó, ezzel kapcsolatban Csizmadia hozzátette, hogy neki és érzése szerint a Tokióban 200-on aranyérmes Tótka Sándornak is „vissza kellett vennie az egójából”.

„Nem egyszerű az, hogy azt az egót, amit felépítettünk egy jó tíz év alatt, most lenyomni oda, hogy 25 százalékban vagyunk benne a négyesben, nem akár csak 26 százalékban. Mindenkinek tudnia kell, ki mennyit tesz bele az egységbe.”

A második beülőben versenyző sportoló is kiemelte, hogy jóval előrébb járnak, mint egy éve, amikor még azt is keresték, hogy melyik lesz a fő egység.

Össze sem lehet hasonlítani a tavalyival. Sokkal gyorsabban megyünk, tudunk már edzeni, nem arról szól a négyesünk, hogy ki hol és ki hogyan evez benne, hanem magára az edzésmunkára tudunk fókuszálni, és a számok nagyon jók, amiket produkálunk.

A Kuli Istvánnal közös párosával kapcsolatban elmondta, tavaly a négyes „a páros rovására ment”, de a véleménye szerint idén meglepően gyorsan fejlődnek, és remekül megy a kettesük is, amely a hazai felkészülés során reményei szerint még előrébb tud lépni. A párizsi olimpiával kapcsolatban hozzátette, hogy már szokott rá gondolni, de az első lépés ehhez a válogató lesz, és ha ott jól teljesítenek, akkor gondol majd a következő lépésre.

Az ifjúsági világbajnok Kuli István a hosszú edzőtáborral kapcsolatban a legnagyobb nehézségnek azt nevezte meg, hogy lassan két hónapja nincs itthon, de tudják, hogy ez kell ahhoz, hogy sikereket érhessenek el.

Kiemelte, hogy mindenki rendkívül koncentrál az evezésre, minden ingert kizárva, és ennek eredményeként nagyon gyors a csapat.

„Lesz egy könnyebb hetünk, aztán jön lassan a válogató, a világkupa, nagyon benne leszünk a sűrűjében, úgyhogy olyan nagy visszaállások már nem lesznek” – mondta a harmadik beülőként versenyző kajakozó.

Dél-Afrika és Sevilla után már az olimpiai bajnok Tótka Sándor is várta az utolsó napokban az edzőtábor végét.

Nemrégiben még nem tudtam megmondani, hogy melyik az év legnehezebb szakasza, de átgondolva és most, hogy benne vagyunk, abszolút ez az az időszak, ami a legkimerítőbb. Amikor egy hónapig vagyunk távol a déli féltekén, aztán itt vagyunk három hetet, ezek nagyon nehezek. Mind az, hogy távol vagyok a családtól, mind az, hogy olyan új ingereket kapunk ilyenkor, hogy fel kell vennünk a ritmust a téli »alvó állapotból«, ha lehet így mondani, mert hát edzések akkor is voltak. Nagy kihívások vannak mögöttünk, de, hál’ istennek, jól halad a felkészülés, szóval bizakodó vagyok

– mondta Tótka Sándor.

A vízen elvégzett tesztek eredményei alapján sokkal jobb formában van, mint egy évvel ezelőtt, és ugyancsak nagy pozitívum számára, hogy a Nádas Bencével közös párosukat ugyanott tudták folytatni, ahol ősszel abbahagyták.

„A négyesünk is sokkal jobb állapotban van, mint egy évvel ezelőtt, sokkal jobban megy a hajó. Nyilván mindenki tudja, hol vannak olyan kis apróságok, amiken még lehet javítani, de szerencsére jó úton járunk, és jó évnek nézhetünk elébe” – tette hozzá.

Tótka is hangsúlyozta, hogy a klasszikus problémák, a dőlés, nem egyszerre evezés, erőhiány nincsenek meg náluk, és már csak nüanszokat kell csiszolni a csapaton.

Nem is lehet összehasonlítani a mostani kajak négyest azzal, ami egy évvel ezelőtt itt volt Sevillában. Nem azt mondom, hogy már versenyformában vagyunk, de az elég nagy baj is lenne, ha most lennénk abban. Élvezem azt, hogy lépésről lépésre haladunk, hogy egyre többet edzünk most már 500-as iramban, élvezem, hogy egyre gyorsabb vagyok a vízen, egyre jobban mennek a sprintedzések, élvezem a munkát. Mindig a jelenben vagyok, és a jelenhez próbálok hozzátenni a jövőbeli teljesítményemhez, úgyhogy kiegyensúlyozott vagyok, jól érzem magam

– zárta mondandóját a tokiói aranyérmes.

(Borítókép: Az ezüstérmes Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István és Tótka Sándor (b-j) a férfi-kajaknégyesek 500 méteres versenyének eredményhirdetésén az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon Duisburgban 2023. augusztus 25-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás)