Kopasz ezüst-, a női kajak páros bronzérmes az Eb-n
További Kajak-kenu cikkek
-
Harmincegy évesen bejelentette visszavonulását olimpiai bajnok kajakozónk
- Kajak-kenuban is bevezetik a világranglistát, a magyarok új struktúrában készülnek az új kihívásokra
- 29 évesen visszavonult a világ- és Európa-bajnok magyar sportoló
- Csipes Tamara: Nem azért jótékonykodom, hogy tapsoljanak érte, jólesik, ha mások is jól érzik magukat
- Álomszerű éven van túl Fojt Sára, de jövőre szeretne tovább fejlődni, még jobb lenni a vízen
A zárónapi program első felében öt olimpiai szám döntőjét rendezték a Maty-éren, mindegyiknek volt hazai résztvevője.
Az olimpiai és Európa-bajnoki címvédő Kopasz – aki már a párizsi játékokra készül – előfutam-győztesként került a fináléba, ahol mindenki azt várta, hogy a világbajnok portugál Fernando Pimentával meccsel majd az aranyéremért. Sokáig úgy tűnt, ez így is lesz, ketten már a rajt után kiváltak a mezőnyből és sokáig fej fej mellett haladtak.
A győriek 26 éves kajakosa 500 méternél minimális előnnyel vezetett, majd 750 méternél már tetemesebb volt ez az előny. Úgy tűnt, Kopaszt senki nem állíthatja meg, a hajrá azonban váratlan fordulatot hozott, feltűnt a 9-es pályán lapátoló, fehérorosz Aleh Jurenyija, aki meglepte Kopaszt, s végül előtte haladt át a célvonalon. A hazai kedvencnek ezúttal meg kellett elégednie a második hellyel.
„Kiváló formában éreztem magam, bár nem a legjobban. A szél miatt voltak pályakülönbségek, de ettől még nyerhettem volna. Számítottam arra, hogy Jurenyija is jó formát fog mutatni, bár az elmúlt években nem láttuk sokszor, de nagyon kemény versenyző, ezt ismét bizonyította” – nyilatkozott Kopasz Bálint, hozzátéve, hogy mostantól az olimpiára készül. – „Az előző két szegedi versenyre, a világkupára és a válogatóra nagyon keményen készültünk, egy kicsit talán megfáradtam, de most jön egy kis pihenő.”
Gazsó Alida Dóra és Csipes Tamara szombaton négyesben diadalmaskodott, ráadásul Csipes egyesben is első lett, így mindketten egy újabb győzelemért szálltak vízre K-2 500 méteren. A döntőt a lengyelek kezdték a legjobban, de aztán 250-nél csatlakoztak hozzájuk a magyarok és a világbajnoki címvédő dánok is, ez a trió gyakorlatilag együtt haladt. A hajrát aztán a dánok, Emma Jörgensen és Fredrerikke Matthiesen bírták a legjobban, Csipesék pedig harmadikként értek be a lengyelek mögött.
„Szerintem az utóbbi három-négy hétben nagyon elfáradtunk mentálisan, ez most ki is jött ebben a futamban. A szél sem kedvezett nekünk, már az elején megbillentünk, ez rá is nyomta a bélyegét a pályánkra. Ahhoz képest, amit belül éreztünk, jól teljesítettünk” – értékelt Gazsó Alida Dóra.
A kenus Adolf Balázs és Hajdu Jonatán, akik Kopaszhoz és Gazsóékhoz hasonlóan a múlt heti válogatón bebiztosították olimpiai csapattagságukat, remekül kezdett 500 méteren és egészen a végéig harcban volt az éremért. Sokáig vezetett a hazai egység, aztán az élre álltak az oroszok, Alekszej Korovaskov és Ivan Stil, akik végül a győzelmet is megszerezték. Adolfék szinte egyszerre értek be a lengyelekkel és az olaszokkal, de végül két századmásodperccel leszorultak a dobogóról és a negyedik hely lett az övék.
„A szembeszélben jól be kell osztani az erőt, de próbáltuk magunkat az oroszokhoz mérni és nem akartuk őket elengedni és ez sikerült is. Ezzel felbátorodtunk és végig bírtuk is a tempót, jó pálya volt, de ott van bennem a tüske, hogy ez majdnem dobogó lett. Nem baj, inkább próbáljuk pozitívan felfogni és az olimpiára teher és eredménykényszer nélkül menni” – mondta az MTI-nek Adolf Balázs.
A délelőtt utolsó két fináléjában nem jutott érem a magyaroknak: Takács Kincső (C-1 200 m) és némi meglepetésre a Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor összeállítású, tavaly világbajnoki ezüstérmes kajak négyes is lemaradt a dobogóról, mindkét egység negyedik lett.
„Jó időt mentem, ezért nagyon bánom, hogy éppen csak lecsúsztam a dobogóról, bár hozzáteszem, hogy az nem lett volna reális” – nyilatkozott a rutinos győri kenus. – „Tavaly óta sokat fejlődtem, és önbizalmat ad, hogy ott vagyok egy másodpercen belül a többiekhez képest. Kicsit mentálisan sok volt nekem az elmúlt másfél hónap, persze remek volt a hazai közönség előtt versenyezni, de most már jól fog jönni a pihenő.”
Az olimpiai részvételért küzdő férfi kajak négyes nevében az olimpiai bajnok Tótka Sándor értékelt.
„Jó volt a formánk, de ez az oldalszél nagyon megviccelt bennünket. Számítottunk arra, hogy kialakulhat pályaelőny, az előző futamokat látva tudtuk, hogy a 7-es, 8-as és 9-es pálya előnyt élvez. Ilyen a sportágunk, ez egy szabadtéri sport. Meglátjuk, mi lesz, remélem, a szövetségben is tudják, hogy az oldalszél rengeteget számított. Fel kell dolgoznunk a történteket, mert legalább éremszerzésre számítottunk. Átgondoljuk és folytatjuk a munkát, reméljük, ugyanebben a felállásban.”
férfiak
K-1 1000 m
1. Aleh Jurenyija (semleges/Fehéroroszország) 3:35.122 p
2. Kopasz Bálint 3:35.492
3. Fernando Pimenta (Portugália) 3:38.099
K-4 500 m
1. Fehéroroszország (semlegesként) 1:21.727 p
2. Lengyelország 1:21.781
3. Olaszország 1:22.268
4. Magyarország (Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor) 1:22.614
C-2 500 m
1. Alekszej Korovaskov, Ivan Stil (semleges/Oroszország) 1:42.228 p
2. Wiktor Glazunow, Arsen Sliwinski (Lengyelország) 1:42.404
3. Gabriele Casadei, Carlo Tacchini (Olaszország) 1:42.584
4. Adolf Balázs, Hajdu Jonatán 1:42.608
nők
K-2 500 m
1. Emma Jörgensen, Fredrerikke Matthiesen (Dánia) 1:45.804 p
2. Justyna Iskrzycka, Katarzyna Kolodziejczyk (Lengyelország) 1:45.911
3. Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara 1:46.574
C-1 200 m
1. Dorota Borowska (Lengyelország) 46.322 mp
2. Antia Jacome (Spanyolország) 47.262
3. Julija Truskina (semleges/Fehéroroszország) 47.712
4. Takács Kincső 47.859
később:
5000 méteres döntők 14.30
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Nem tudta megismételni bravúros teljesítményét, kiesett Marozsán Fábián Miamiban
Ezzel jócskán visszaesik a világranglistán első számú férfi teniszezőnk.
március 19., 20:47
- Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott
A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.
március 20., 08:27
- Sport
Nőgyűlölő, rasszista, nácibarát, gyengeelméjű az elődök közt: az új NOB-elnök fura örökséget vesz át
Nem mindenki volt talpig úriember.
március 20., 06:44
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
1 órája
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
2 órája
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
3 órája
- Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után
Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.
2 órája
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
4 órája
- Sport
Hrutka János: Magyarország jobban teljesít Törökországnál, de hogy előrébb is tartana?!
NL-riválisunk a kétezres évek sikercsapatát építené újra.
március 20., 05:44
- Sport
Most már szinte biztos: Szoboszlai Dominik magyar csapattársat kap
Sajtóhírek szerint Kerkez döntött, már a barátaival is megosztotta a hírt.
19 perce
- Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Sport
Marco Rossi alapemberei nélkül kénytelen megküzdeni Törökországgal
A szövetségi kapitánynak Gulácsi Péterről és Dárdai Bencéről sem akadt jó híre.
március 19., 19:08
- Sport
Sok, kevés vagy megfelelő – az aktív felnőtt profi labdarúgók között az FTC-ben nevelkedett játékosok száma
A légiósok, valamint a hazai első- és másodosztályban szereplők mellett megnéztük a korosztályos válogatottakat is.
március 19., 19:15
- Sport
Sokkolta a közvéleményt a 15 éves fiú, a kétszeres olimpiai bajnokot is felülmúlta
Új csillag van születőben.
március 19., 16:06
- Sport
Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton
Aktív sportolóként maga is vétett a tiltott szereket érintő szabályok ellen.
március 19., 08:52
- Sport
Meghalt Eddie Jordan
A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.
március 20., 10:16
- Sport
Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának
A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.
március 20., 10:03
- Sport
Nem találta meg számításait a világ legerősebb bajnokságában, hazatér válogatott játékosunk
„Elképzeléseim, reményeim nem úgy alakultak, ahogyan elterveztem.”
március 19., 09:25
- Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás
Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.
március 20., 11:31
- Sport
Eperjes lesz a Teqball központja a hétvégén
A vasárnapi döntőket az Indaplay élőben közvetíti, az online stream az Indexen is elérhető lesz.
március 19., 17:53
- Sport
A vitatott nemű olimpiai bajnok ismét kiállt magáért: Nem vagyok transznemű
A bokszoló megjegyezte, nem ijed meg Donald Trump amerikai elnöktől.
március 19., 09:40
- Sport
Újabb sérülés sújtotta a magyar válogatottat a sorsdöntő párharc előtt
Három kapus maradt a keretben.
március 19., 10:53
- Sport
Marco Rossi előre aláírná a döntetlent a havas, esős Isztambulban
Jó emlékeink lehetnek a játékvezetőről, aki a legutóbbi magyar–török NL-meccset is dirigálta.
március 19., 14:11
- Sport
A címvédőnél úgy hírlik, hogy Max Verstappen távozik a Red Bulltól
Már a tavalyi botrányok után is szóba került a váltás.
március 19., 15:19
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban
A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.
2 órája
- Sport
Órákon belül a világ egyik legnépszerűbb stadionjába szólítják Marozsán Fábiánt
Kőkemény párbaj vár hazánk első számú teniszezőjére.
március 19., 11:52
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Sport
Gulácsi vagy Dibusz? Kerkez vagy Nagy Zs.? Szoboszlai és Dárdai B.? Válaszokat kaptunk a kérdésekre
A török válogatott elleni NL-párharc előtt Bánfi János és Egressy Gábor volt az Index Sportcast vendége.
március 19., 11:10
- Sport
A török kapitány rendkívül előnytelen csereüzletet ajánlott Marco Rossinak
A 2007 óta tartó pocsék sorozatuk ellenére optimisták a házigazdák.
március 19., 14:21
- Sport
Elkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése, hamarosan kiderül, ki lesz a szervezet új elnöke
Egyik első feladata a női mezőny védelme és a tisztességes verseny feltétlen biztosítása lesz.
március 19., 10:39
- Címlapon
Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról
A címvédőnek sem tetszett az elhatározás.
4 órája