- Sport
- Kajak-kenu
- kajak-kenu
- tótka sándor
- olimpiai bajnok
- tokió 2020
- párizs 2024
- rió 2016
- los angeles 2028
- exkluzív interjú
Ötkarikás aranyérmesünk szerint az olimpiai 4. helynél nincs motiválóbb dolog a világon
További Kajak-kenu cikkek
-
Harmincegy évesen bejelentette visszavonulását olimpiai bajnok kajakozónk
- Kajak-kenuban is bevezetik a világranglistát, a magyarok új struktúrában készülnek az új kihívásokra
- 29 évesen visszavonult a világ- és Európa-bajnok magyar sportoló
- Csipes Tamara: Nem azért jótékonykodom, hogy tapsoljanak érte, jólesik, ha mások is jól érzik magukat
- Álomszerű éven van túl Fojt Sára, de jövőre szeretne tovább fejlődni, még jobb lenni a vízen
Tótka Sándor ifjúsági és felnőtt szinten egyaránt olimpiai bajnok, világbajnoki és Európa-bajnoki aranyérmes. Korosztályos kajakozóként ezeket a címeket 2010–2012 között gyűjtötte be, a felnőttek mezőnyében 2014-től 2021-ig. Már a felnőttek között kontinensbajnokságon hétszer állt dobogón, ötször annak legfelső fokára, világbajnokságon hat alkalommal, kétszer aranyéremmel a nyakában lépett le onnan. Legnagyobb sikeréért jó messzire, Tokióba utazott, arra a koronavírus-járvány miatt plusz egy évet várt és dolgozott: K–1 200 méteren aranyérmes lett.
Idén Párizsban Nádas Bencével alkotott párosa 500 méteren ezüstérmesként végzett az ötkarikás játékokon. Ennek az eredménysornak köszönhetően készült el Tótka Sándor arcképével a Red Bull Hero Can. De vajon mennyire realitás ez az eredménysor és egy ilyenfajta kiemelt megjelenés egy olyan sportoló számára, aki Mezőtúron született és Gyomaendrődön ismerkedett meg a kajakozás alapjaival.
Tótka Sándor az Indexnek adott exkluzív interjúban arra is kitért, hogy mit jelent neki ez a különleges elismerés, illetve mekkora felelősséget jelent számára, tehernek érzi-e, hogy eredményességének köszönhetően ismert élsportoló lett?
Példaképnek lenni hiúságot és büszkeséget egyaránt legyezgető érzés, főként Red Bull Hero Can formában, amikor az ember a saját arcát látja a világ minden táján ismert és népszerű terméken. Ennek az ismertségnek azonban nemcsak napfényes, hanem árnyas oldala is lehet: szinte minden lépését figyelemmel követik, mindenhol felismerik, így élete döntő részben a nyilvánosság előtt zajlik már. Ilyenkor persze nemcsak az kap figyelmet országos szinten, amikor valami jót ér el, hanem az is, amikor rosszat. Tótka Sándornak vajon meg kell gondolnia kétszer, hogy mikor hová megy, ott mit csinál és mit mond?
A 30 éves kajakos az interjúban kitért arra is, hogy
- első edzésen tervei között szerepelt, hogy felnőttként majd élsportoló lesz, nagy nemzetközi győzelmeket arat, csúcspontként pedig olimpiai bajnoki címet szerez?
- már rögtön a kezdésnél, vagy csak később fordult komolyra a „kapcsolata” az élsporttal?
- mikor és hol volt a fordulópont?
- a számok alapján könnyen „kapta” a sikereket – 16 éves korában ifjúsági olimpiai bajnok lett Szingapúrban, 17 évesen bemutatkozott a felnőtt válogatottban világbajnokságon, 19 évesen vb-érmes, 20 évesen már aranyérmes –, de ezt vajon a valóságban is így élte meg, vagy azért nem jöttek ennyire maguktól ezek az eredmények?
- mi a siker receptje az élsportban, lehet-e általánosítani, mindenkire egyformán érvényes kereteket adni?
- eddig három alkalommal indulhatott a sportversenyek abszolút csúcskategóriáját jelentő olimpián – Tokióban szerzett aranyérmét és Párizsban gyűjtött ezüstérmét megelőzően Rióban, 2016-ban negyedik helyen végzett K–2 200 méteren Molnár Péterrel, mindezt a szám világbajnoki címvédőjeként –, mint az, amit sportolóként, emberként magával vitt ezekről az olimpiákról?
- legnagyobb sikerét ugyan egyesben aratta, csapathajóban viszont eredményesebb. Milyen típusú versenyzőnek gondolja magát, akivel edző és társ könnyen vagy nehezen tud összedolgozni?
- aki a parton adott személyiség- és stílusjegyekkel bír, az a csapatmunkában, a csapathajóban is elviszi magával az edzésekre és a vízre, vagy más körülmények között képes más lenni?
- fiatalként akadt, illetve középkorúként akad nehézsége, ha generációs különbségekkel találta szembe magát?
- az élsport fizikailag rendkívül megterhelő munka, főként napjainkban, amikor a modern tudomány segítségével a maximumot követeli a szervezettől. Egy jól felépített rendszerben készülő, professzionális körülmények között folyamatosan fejlesztett és szinten tartott élsportolóként 30 évesen már érzi ennek negatív hatását?
- a fizikai felkészítés fejlődése mellett a technológiai fejlesztések is folyamatosak a sportban. Mennyiben különbözik a hajója vagy éppen a lapátja most attól, mint amivel pályája kezdetén találkozott?
- családos emberként felesége és kisfia színre lépése milyen változásokat hozott, milyen hatással volt élsportolói életére?
- ezúttal nem hároméves az olimpiai periódus, hanem visszaállt a megszokott négyéves időszakra, belefér-e egy lazább, a munka és a versenyzés szempontjából kikacsingatósabb esztendő?
- abszolút a Los Angeles-i olimpia szerepel már most a fókuszban, illetve mit tervez 2028 utánra?
- kizárólag négyéves periódusokban gondolkodik élsportolóként, vagy eljön majd az idő, amikor csak évről évre látja majd magát előre?
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Rakonczay Gábor: Az ilyenfajta sportban ebben az életkorban szoktak odaveszni
Hazatért, miután átevezte az Atlanti-óceánt.
március 19., 20:34
- Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Sport
Nem tudta megismételni bravúros teljesítményét, kiesett Marozsán Fábián Miamiban
Ezzel jócskán visszaesik a világranglistán első számú férfi teniszezőnk.
március 19., 20:47
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
55 perce
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
2 órája
- Sport
Összegyűlnek Budapesten a futballvilág vezető szereplői, izgalmas programokkal várják az érdeklődőket
Három napon keresztül zajlanak majd az események.
52 perce
- Sport
Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek
A Bayern München is gyászolja a fiatalon meghalt sportolót.
március 20., 09:57
- Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott
A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.
március 20., 08:27
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
4 órája
- Sport
Nőgyűlölő, rasszista, nácibarát, gyengeelméjű az elődök közt: az új NOB-elnök fura örökséget vesz át
Nem mindenki volt talpig úriember.
március 20., 06:44
- Sport
Sok, kevés vagy megfelelő – az aktív felnőtt profi labdarúgók között az FTC-ben nevelkedett játékosok száma
A légiósok, valamint a hazai első- és másodosztályban szereplők mellett megnéztük a korosztályos válogatottakat is.
március 19., 19:15
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
1 órája
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
8 órája
- Sport
Meghalt Eddie Jordan
A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.
március 20., 10:16
- Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között
A nagy átkelőkön fertőtlenítő kapuk lesznek.
4 órája
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
6 órája
- Sport
Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton
Aktív sportolóként maga is vétett a tiltott szereket érintő szabályok ellen.
március 19., 08:52
- Sport
Eperjes lesz a Teqball központja a hétvégén
A vasárnapi döntőket az Indaplay élőben közvetíti, az online stream az Indexen is elérhető lesz.
március 19., 17:53
- Sport
A vitatott nemű olimpiai bajnok ismét kiállt magáért: Nem vagyok transznemű
A bokszoló megjegyezte, nem ijed meg Donald Trump amerikai elnöktől.
március 19., 09:40
- Címlapon
Megszületett az ítélet a bőnyi iskolában késelő 12 éves diáklány ügyében
Csaknem egy évvel ezelőtt szúrta szívtájékon osztálytársát.
57 perce
- Sport
Nem találta meg számításait a világ legerősebb bajnokságában, hazatér válogatott játékosunk
„Elképzeléseim, reményeim nem úgy alakultak, ahogyan elterveztem.”
március 19., 09:25
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
12 órája
- Sport
Elkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése, hamarosan kiderül, ki lesz a szervezet új elnöke
Egyik első feladata a női mezőny védelme és a tisztességes verseny feltétlen biztosítása lesz.
március 19., 10:39
- Sport
Két ember, aki nélkül nagyon másként nézett volna ki Szoboszlaiék drámája
„Hogy jól sikerült-e, azt a nézőknek kell eldönteniük.”
március 19., 12:21
- Címlapon
Brutális kínzások és megaláztatás: 80 éve történt Magyarország legkegyetlenebb sorozatgyilkossága
Az összes gyilkos amnesztiát kapott.
2 órája
- Sport
Gulácsi vagy Dibusz? Kerkez vagy Nagy Zs.? Szoboszlai és Dárdai B.? Válaszokat kaptunk a kérdésekre
A török válogatott elleni NL-párharc előtt Bánfi János és Egressy Gábor volt az Index Sportcast vendége.
március 19., 11:10
- Sport
Órákon belül a világ egyik legnépszerűbb stadionjába szólítják Marozsán Fábiánt
Kőkemény párbaj vár hazánk első számú teniszezőjére.
március 19., 11:52
- Címlapon
Kiváló előjelekkel vág neki az új brit F4-es szezonnak a Formula–1-be igyekvő Molnár Martin
Egy kulisszatitkot is megtudtunk a magyar pilótával kapcsolatban.
1 órája
- Sport
Kezd elfogyni válogatottunk: csúszhat Dárdai Bence debütálása
Egyik kulcsemberünk is külön edzett órákkal a sorsdöntő összecsapás előtt.
március 19., 12:21
- Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek
Nagy döntések születtek a kormányülésen.
41 perce
- Sport
Marco Rossi előre aláírná a döntetlent a havas, esős Isztambulban
Jó emlékeink lehetnek a játékvezetőről, aki a legutóbbi magyar–török NL-meccset is dirigálta.
március 19., 14:11
- Sport
A címvédőnél úgy hírlik, hogy Max Verstappen távozik a Red Bulltól
Már a tavalyi botrányok után is szóba került a váltás.
március 19., 15:19