Gyilkos BL-meccset nyert meg a Veszprém
További Kézilabda cikkek
- Komoly elismerésben részesült a magyar válogatott legendás játékosa
- Naptárakat elő, hivatalossá vált a magyar válogatott középdöntős menetrendje az Eb-n
- Rászámoltunk az északmacedónokra, hibátlan mérleggel jutottunk tovább az Eb-n
- „Felszálltunk a vonatra, és jó lenne a bécsi végállomásig fent is maradni rajta”
- Csodameccs Debrecenben: a magyarok rászámoltak a svédekre az Eb-csoport rangadóján
A magyar bajnok MKB-Veszprém rögtön a legfontosabb meccsel kezdte Bajnokok Ligája-szereplését. A német Flensburg ugyanis rettenetesen erős, vezeti hazája bajnokságát, és világsztárok egész sorával érkezett abba az arénába, amelyben a magyar csapat első BL-meccsét játszotta.
Elsősorban azért volt kiemelten fontos a győzelem, mert a két továbbjutó csapat - a papírforma alapján ez a kettő lesz az - egymás elleni eredményeit viszi magával a következő körre, ráadásul egy győzelem emellett jó alaphangot adhat a folytatásra. (Tavaly a Celje elleni döntetlen kísértette a csapatot.)
Az első gólra két percet kellett várni, a szlovén Korazija szerezte a szélről, a németek a következő támadásból válaszoltak, fordítottak is, mi több, tökéletesen kihasználták, hogy a magyar átlövők pontatlanok voltak, 6-3-ra vezettek. Ekkor Mocsai Lajos időt kért, elégedetlen volt az átlátható keresztpasszokkal, amiket könnyen megszereztek a vendégek, és felhívta figyelmet az átlövésekre, mert a magyar csapat addigi három gólját a két szélső lőtte.
A Veszprém újabb gólt kapott, így négygólos hátrányba került, ezt azonban egy csapásra eltüntette, mert a becserélt Perez és Markovics tökéletesen lőtt távolról. A vezetést ekkor még nem sikerült átvenni, és ha Perics nem véd kiválóan, a döntetlent sem tudták volna tartani. Az Európa-bajnok dán szélső, Christiansen két ziccerét is fogta. A mieink a folytatásban maximum két góllal vezettek, a Flensburg nagyon tapadt. A félidőre is döntetlen volt az állás.
Wisla Plock-Pick Szeged 16-26
A Bajnokok Ligájábanérdekelt másik magyar csapat, a Pick-Szeged idegenben mutatkozott be, és nagyon magabiztosan verte a lengyel Wisla Plockot. A Szeged 8-2-re elhúzott, 12-3 is volt az állás az első félidőben. A félidőre hat gól maradt, a második félidőben is nagyjából ekkora volt a különbség. A hajrára elfáradt a hazai csapat, Puljezevics kiválóan védett, így a végére lett a legnagyobb a magyarok előnye. A Szeged csoportja élén áll, a másik meccsen a német Neckar-Löwen idegenben, Zágrábban döntetlent harcolt ki. A németek jönnek a jövő héten Szegedre, akkor várhatóan már a két válogatott átlövő Laluska Balázs és Katzirz Dávid is játszhat.
A fordulás után nagy erővel kezdett a Veszprém, a védekező és a támadó csapat három helyen változott, ezzel stabilabb lett, és nagy előnyre tett szert. A beállított Cozma második átlövésgólja 21-16-os vezetést jelentett. Cozma amúgy beálló, erről a posztról veszélytelen volt a Veszprém az első félórában.
A németek szívósan zárkóztak, 23-21-re feljöttek, Perez továbbra is tartotta kiváló formáját, huszonnyolcnál ennek ellenére utolérték a veszprémieket.
Az utolsó gólt azonban a második játékrészre feltámadó Vujin érte el hetesből, a másik oldalon Boesen kilencről mellélőtt. Az utolsó másodpercekre Mocsai időt kért, már nem erőltette támadást csapata, Cozma ennek ellenére ziccerbe került, amely kimaradt. Az ellentámadásra ellenben már nem maradt idő, a németek lőttek és betaláltak, de csak idő után.
A Veszprémnek két idegenbeli meccs jön, Ukrajnában és Izlandon is nyerni kellene a biztos továbbjutáshoz.
MKB Veszprém KC–SG Flensburg 29–28 (14–14)
Veszprém, 5000 néző. V: Visekruna, Sztanojevics (szerbek)
Veszprém: Perics, Iváncsik T. 3, Vujin 9, Eklemovics 2, Gál, Ilyés, Korazija 4, Lusnyikov, Lapcsevics, Perez 4, Markovics 2, Sesum 1, Cozma 4
Flensburg: Beutler, Hansen 7, Carlen, Knudsen 4, Jensen, Mogensen 5, Christiansen 9 (4), Meyer (kapus), Muratovics, Boesen 2, Vranjes 1, Heinl, Johansen