További Kézilabda cikkek
- Megkezdődött a jegyárusítás a Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjére
- A döntőben sem bírtak a norvég szupersztárokkal, hibátlanul védték meg Európa-bajnoki címüket
- A bravúrlányok tízezer darabra törnék az Európa-bajnoki bronzérmet
- Szenzáció! A magyar női kézilabda-válogatott tizenkét év után ismét érmet nyert az Eb-n
- Elképesztő siker! Tizenkét év után ismét Eb-bronzérmes a magyar válogatott
Tavaly az MKB-Veszprémmel KEK-győztes Marian Cozma a csapat egyik fontos láncszeme volt, mert 211 centis magasságának köszönhetően olyan helyre, három és fél méter magasra is be lehetett játszani a labdákat, ahová a védők nem érhetnek el, illetve nem számíthatnak rá. Ilyen adottságokkal pillanatnyilag senki sem rendelkezik a sportágban.
Mocsai Lajos, Európai Életműdíjjal elismert szakvezető rendkívül szorgalmasnak tartotta a játékost, akinek rendszeresen különórákat tartott. A labdafogástól, a védekezésig mindent gyakoroltak.
A Veszprém egyik nagy fegyvere lehetett volna a soron következő riválisok ellen a Bajnokok Ligájában. A spanyol Leon és a francia Montpellier szakvezetése is kiemelte, Cozmára nagyon figyelniük kell, mert ha kell, átlövőként is bevethető, magasságát azon a poszton is képes kihasználni.
Egyelőre csak pletykaszinten merült fel honosításának lehetősége, mert édesapja, Petre Cozma, aki maga is válogatott játékos volt, harázottan elzárkózott ettől. Azt fejtegette ugyanakkor, hogy amíg a jelenlegi kapitánya van a románoknak, addig fia nem játszik a válogatottban.
A sportággal 11 éves korában megismerkedő Cozmát 2006-ban szerződtette a Veszprém, és a klub vezetői már akkor úgy gondolták, az egyik legnagyobb igazolást hajtották végre. Ezt alátámasztotta, hogy mostanában a német Lemgo mellett a Kiel is érdeklődött utána, de ő mindig kijelentette: Veszprémben szeretne maradni. Fejlődését ugyanis ez a közeg szolgálta leginkább elő.
A veszprémi klub alapítója, és igazgatója, Hajnal Csaba úgy jellemezte: a légynek sem tudott volna ártani a 32-szeres válogatott. “Jámbor ember volt.”
Édesapja összetört a gyilkosság hallatán, amikor Veszprémbe érkezett, könnyeivel küszködött. “Senkinek sem ártott, mégis így kellett végeznie. Rettenetes” - mondta a tv2-nek.
Cozmát 2005-ben egyszer már megkéselték, a gerince mellett szúrták meg, nyolcan támadtak rá Bukarestben.
A nyáron 23 éves Zsarko Sesum Bácskapalánkán született, a 2005-ös junior vb-n az aranyérmes szerb válogatott húzóembere volt, egyben a torna legjobb játékosa.
A február elején véget érő világbajnokságon a szerb csapatot irányította, amelyik végül tizedik lett. A vasszékkel leütött, és fejbe rúgott Sesumra komoly szerep hárult volna a következő meccseken, mert Nikola Eklemovics megsérült pár hete, és az ő szerepét kellett volna átvennie. (Eklemovics épp vasárnap ünnepelte születésnapját, részben miatta gyűlt össze a csapat.) Sesumot átlövőként is be lehet vetni, mert páros lábról hatalmasat ugrik, és könnyen lőheti el a labdákat a sánc felett.
A második számú kapus, Ivan Pesics még csak húszéves lesz márciusban, halk szavú, senkinek sem ártó embernek ismerik társai, alkoholt sem szokott fogyasztani, a meccsek után is csak kólát. Emiatt viccelődtek is vele.
Hazájában nemrégiben vehette át az egyik legnagyobb állami kitüntetést, a jövő egyik nagy ígérete, aki korosztályos karatebajnok volt, de a kézilabdában még tehetségesebbnek bizonyult. Úgy gondolta, a világ egyik legjobbja, Dejan Perics mögött sokat tanulhat, ezért szerződött a Veszprémhez, és ugyan szóba hozták már a téli átigazolási szezonban a Zágrábbal, Veszprémben maradt. Megszúrt veséjét kivették, állapota stabil.
"Ez olyan aljas öldöklés volt, hogy szinte hihetetlen: 2009-ben Magyarországon egyáltalán előfordulhatott" - jelentette ki Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára. Rámutatott arra is, hogy "ilyen horror" nemcsak a magyar kézilabdában, de a magyar sportban sem esett még meg. (2002-ben Simon Tibort verték halálra az egyik budapesti szórakozóhely előtt.)
"Egyáltalán hogyan létezhet az, hogy kardokkal és bajonettekkel mehetnek be emberek szórakozóhelyekre" - tette fel a kérdést Sinka, majd hangsúlyozta: amit a nagyhírű veszprémi kézilabdacsapat a várossal együtt felépített, az rendkívül példaértékű, azt nem lehet lerombolnia senkinek sem.
Az MKB-Veszprém Prima Primissima díjat kapott tavaly novemberben.
A jövő vasárnapi Leon elleni meccs elhalasztásáról egyelőre nem született döntés, a játékosok közül többen sokkhatás alá kerültek, nyugtató injekciókat kaptak. A társak közül legrosszabb állapotban alighanem a székelyudvarhelyi Ilyés Ferenc van, aki Cozma megszúrása után végig vele volt, ő fordított neki. Vannak olyan hírek is, az ő kezében halt meg a 26 éves Marian Cozma.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.