Pontot mentett a Győr a BL-elődöntőben

2010.04.11. 19:24
A női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében a Győr vezetett három góllal is, de a végén egy perc alatt két gólt lőve is csak döntetlent ért el az Oltchim Valceával szemben. A 25-25 után sem esélytelen a Győr.

Férfimeccsekre emlékeztető iramban kezdődött a BL-elődöntő, az egymást jól ismerő csapatok az első három percben hatszor lőttek kapura. Az első percekben kiderült, hogy sok újat nem tudnak mutatni egymásnak a felek, a Valcea fegyelmezett visszarendeződéssel állította meg a győri lerohanásokat, a hazaiak fala pedig a belső posztokon vigyázott nagyon a románokra.

GYŐRI AUDI-ETO-OLTCHIM VALCEA 25-25 (14-15)

Győri gólszerzők: Amorim 6, Spiridon 5, Bradeanu 4, Görbicz 3/2, Mraviková 3, Kovacsics 2, Vérten 1, Hornyák 1
Hétméteresből: 4/3 ill. 4/2
Kiállítások: 4 perc ill. 6 perc

A 10. perctől kezdve egy-egy gólokkal vezetett a Győr, Amorim lövéseit remekül készítette elő a védekezésben is világklasszis teljesítményt nyújtó Spiridon, Mravikova biztos kézzel használta ki a helyzeteit. Egy jobb periódust elkapva a győriek vezettek három góllal is, de a félidő vége a románoknak sikerült jobban, 50 másodperc. alatt fordítottak, és a szünetben a Valcea vezetett 15-14-re.

Mindkét kapus jól védett, a falak is jól zártak előttük, támadásban lövőhelyzetbe is nehezen kerültek a támadók. A sérüléséből visszatérő Görbicz Anita szórta a gólpasszokat, belőtte a heteseket is, de az átlövéseket még nem vállalta el. Konkoly Csaba forgatta a csapatát, kereste az átlövőt, aki megnyeri a Győrnek a meccset, de a románok védekezése nagyon összeállt a második félidőre.

Ungureanu tovább szórta a bravúrokat, Pálinger egy rövid időre visszaesett, a hajrában teljesen nyílt volt a mérkőzés. A magyar bajnoknál egyre több ziccert maradt ki, Vérten Orsolyának annyira nem ment, hogy a hajrában Kovacsics Anikó játszott balszélsőt.

Az 51. percben kiegyenlített a Valcea, ráadásul a győrieknél fáradni kezdtek a kulcsjátékosok, a románok pedig a padról is válogatott játékosokat küldhettek a pályára. Pálinger bravúrokkal tartotta meccsben a Győrt, de a vendégek az utolsó öt percre fordulva két góllal vezettek, és frissebbnek tűntek.

Vizitiu góljával az 58. percben újra kettővel mentek a románok, de Stanca kiállítása miatt emberelőnybe került a Győr. Kovacsics és Amorim góljaival az ETO 65 mp alatt döntetlenre mentette a meccset. A 25-25-tel nem lett lényegesen esélytelenebb a Győr, a két csapat játékereje között nincs nagy különbség, a magyar csapat meg tudja fordítani a párharcot Valceában, ha javít harmatos szélsőjátékán, és jobban összeáll a védekezése.

„Előnyünk birtokában többször is kapkodtunk támadásban, majd könnyű gólokat kaptunk, így nem lehetünk elégedettek – mondta a kezi.hu-nak Konkoly Csaba, a Győr vezetőedzője. - Védekezésben a széleket és részben a beállókat kevésbé tudtuk tartani, támadásban pedig a megbeszéltekhez képest az átlövőinknek nem tudtunk igazán helyet csinálni, ezért maradt el a győzelem.”

„Ígérem, hogy a küzdeni tudásunk megmarad a visszavágóra, és biztos vagyok benne, hogy néhányan még többet tudnak majd hozzátenni a játékunkhoz a visszavágón. A Valceán is nagy nyomás lesz hazai pályán, hiszen mindenki elvárja tőlük, hogy győzzenek. Egy hét áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy felkészüljünk a visszavágóra, azon leszünk, hogy győzzünk Valceában.”