Larvik, Leipzig és Volgográd a Győrnek

2010.11.23. 12:06

A Győri Audi ETO KC a norvég Larvikkal, az orosz Dinamo Volgograddal és a német HC Leipziggel került azonos középdöntős csoportba a női kézilabda Bajnokok Ligája keddi sorsolásán. A csoportból az első két helyezett jut tovább. A győrieknek komoly riválisuk lesz az otthon remek Volgográd és Lipcse, míg a Larvikban több világ és olimpiai bajnok játszik. A németek többek között a DVSC-Korvex kiejtésével kerültek a nyolc közé.

"Ezek az ellenfelek, ezek ellen kell felkészülni. A Larvik a világelső norvég női kézilabdázás képviselője, a lipcseiek mentálisan nagyon erősek, az utolsó másodpercig keményen küzdenek, a Volgograd pedig szintén a topnemzet Oroszország bajnoka immár sorozatban két éve. A túloldalon a Valceát és a Podgoricát előre kikiáltották döntősnek, az Itxako is remek erőt képvisel. A Ljubljanánál kérdés, hogy tavaszra felépülnek-e a sérültjei. Úgy gondolom, hogy a pillanatnyi forma dönt majd el meccseket, és a továbbjutást. Most az a legfontosabb, hogy minél jobban feltérképezzük a riválisainkat" - mondta Konkoly Csaba, a Győr vezetőedzője.

Az európai szövetség már kedd délután közzétette a BL menetrendjét. Eszerint a Győr február 5-én vagy 6-án Volgogradban kezd, majd fogadja a Leipzig gárdáját, a 3. fordulóban pedig a Larvikhoz látogat. Március 5-én vagy 6-án Lipcsében lépnek pályára Pálingerék, aztán vendégül látják a Dinamót, végül - március 19-én vagy 20-án - a Larvikot.

A KEK negyeddöntőjében az FTC-Jógazdabank az egyik legnehezebb ellenfelet, a Bajnokok Ligája utolsó két kiírásában diadalmaskodó, ám az idén valamelyest meggyengült, így a legerősebb sorozatban már kiesett dán Viborgot kapta. Az első meccs Dániában lesz.

Kökény Bea ügyvezető szerint a lehetséges ellenfelek közül a legnehezebbet kapták."Még a többi, BL-ből csoportharmadikként átkerült csapat is jobb lett volna. Így alakult, sajnálom" - fogalmazott a korábbi világválogatott irányító.

Az EHF-kupában a 16 között a Syma-Vác a norvég Byasennel meccsel, itt is idegenben kezd a magyar csapat. "Nem jó a sorsolásunk. Nem rossz a Byasen, ráadásul messze is van. Megpróbáljuk elérni, hogy egy helyszínen, náluk vagy nálunk legyen mindkét találkozó. Az esélyekről nem tudok mit mondani, február messze van még" - jegyezte meg Németh András, a váciak mestere.

Női Bajnokok Ligája, KEK, EHF-kupa

Bajnokok Ligája, középdöntő

1. csoport: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Itxako Navarra (spanyol), Krim Ljubljana (szlovén), Oltchim Valcea (román)

2. csoport: GYŐRI AUDI ETO KC, Larvik (norvég), Dinamo Volgograd (orosz), HC Leipzig (német)

Jtéknapok: 2011. február 5/6., 12/13., 19/20., március 5/6., 12/13. és 19/20. A csoportokból az első két helyezett jut az áprilisi elődöntőbe.

EHF-kupa, nyolcaddöntő

BYASEN (NORVÉG)- SYMA-VÁC

Olimpija Ljubljana (szlovén)-Tvis Holstebro (dán)

FC Midtjylland (dán)- H.A.C. (francia)

VfL Oldenburg (német)-Zajecar (szerb)

Dunarea Braila (román)-Esbjerg (dán)

Mar Sagunto (spanyol)-Kuban Krasznodar (orosz)

KIF Vejen (dán)-VOC Amsterdam (holland)

Lada Toljatti (orosz)-Metalurg Szkopje (macedón)

Játéknapok: 1. mérkőzés 2011. február 5. vagy 6., visszavágó 2011. február 12. vagy 13.

KEK, nyolcaddöntő

VIBORG (DÁN)- FTC-JÓGAZDABANK

Lugi (svéd)-Tertnes Bergen (norvég)

Blomberg-Lippe(német)-Fram (izlandi)

Metz (francia)-Hypo Niederösterreich (osztrák)

Lokomotiva Zagreb (horvát)-Zvezda Zvenyigorod (orosz)

Tomis Constanta (román) - Rosztov-Don (orosz)

Knjaz Milos (szerb)-Toulon (francia)

FIF Copenhagen (dán)-Mar Alicante (spanyol)

Játéknapok: 1. mérkőzés 2011. február 5. vagy 6., visszavágó 2011. február 12. vagy 13.