Újra 18-an a női kézilabda-keretben
Kijavítani a hibákat és javulni - ez a jelmondata a női kézilabda-válogatottnak a németek elleni világbajnoki selejtező szombati visszavágója előtt. A csapat vasárnap Balingenben 26-24-re kikapott, pedig az a csata is nyerhető lett volna. A hétfő a hazautazással telt el, a keret pedig kedd délután találkozik Győrben, a párharc második felvonásának helyszínén.
Mátéfi Eszter szövetségi kapitány ismét számít az utazó keretből kikerült kapus Pastrovics Melindára és a beállós Mayer Szabinára.
„Egyrészt odakinn nem játszottunk végig jól, volt olyan periódus, amikor a magunk javára dönthettük volna el a meccset. Ebből következik, hogy tudunk jobban játszani, és a hibáinkat ki kell javítani. Arra lehetett számítani, hogy a továbbjutás a visszavágón dől el, és nincs is ez másként" - mondta az MTI-nek Mátéfi. "Fontos, hogy megtaláljuk a németek gyenge pontjait, s ott törjük meg őket, és mi legyünk kezdeményezőek, mi irányítsunk. Ahogy a kollégám, Heine Jensen is mondta: két gól a kézilabdában semmi.”
A párharc győztese vehet részt a decemberi, brazíliai vb-n, a vesztes pedig túl azon, hogy a tornáról lemarad, a 2012-es londoni olimpiai álmaitól is elbúcsúzhat.
A Győrben készülő keret
kapusok: Herr Orsolya (Syma-Vác), Pastrovics Melinda (FTC-Rail Cargo Hungaria), Pálinger Katalin (Győri Audi ETO KC)
jobbszélsők: Bódi Bernadett (Budapest Bank-Békéscsaba), Kovacsicz Mónika (FTC-Rail Cargo Hungaria)
jobbátlövők: Bulath Anita (DVSC-Korvex), Hornyák Ágnes (Győri Audi ETO KC), Tomori Zsuzsanna (FTC-Rail Cargo Hungaria)
irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO KC), Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO KC), Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
beállósok: Mayer Szabina (Győri Audi ETO KC), Szabó Valéria (DVSC-Korvex), Szamoránsky Piroska (FTC-Rail Cargo Hungaria)
balátlövők: Ferling Bernadett (Dunaújvárosi Regale Klíma), Zácsik Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
balszélsők: Juhász Gabriella (DVSC-Korvex), Vérten Orsolya (Győri Audi ETO KC)