Vereségnek soha nem örültek így Győrben
További Kézilabda cikkek
- A döntőben sem bírtak a norvég szupersztárokkal, hibátlanul védték meg Európa-bajnoki címüket
- A bravúrlányok tízezer darabra törnék az Európa-bajnoki bronzérmet
- Szenzáció! A magyar női kézilabda-válogatott tizenkét év után ismét érmet nyert az Eb-n
- Elképesztő siker! Tizenkét év után ismét Eb-bronzérmes a magyar válogatott
- Három magyar játékos is bekerült az Európa-bajnokság álomcsapatába
A Győr sorozatban hatodszor jutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, és szombaton simán verte meg a román Valceát idegenben két góllal, csak a vége lett szorosabb (24-22). Ambros Martín csapatának ez volt zsinórban a tizenharmadik győzelme, az egész sorozatban nem kapott ki, vagyis hibátlanul várta az elődöntő visszavágóját.
A román sajtó valahogy úgy vezette fel ezt a meccset, hogy a Valcea nemcsak a döntőért, hanem az életéért is küzd, mert az anyagi gondok érzékelhetőek, az egyik beálló (Stanca), aki nem ment bele az adósságok átütemezésébe, már elhagyta a csapatot. A csapat megszűnése sem kizárt tehát.
A dán edzőnek (Jakob Vestergaard) sikerült tökéletesen feltüzelnie a játékosokat, jó védekezés után sikerült a rohanás, és az ötödik percre már 3-1-re vezettek.
Ekkor pedig még nem sejthettük, hogy nem átmeneti fellángolásról van szó, és a 18. percre 8-4 lesz oda. Pedig Haraldsen hetest fogott, bravúrjai voltak, de a magyar támadások nem voltak olyan jól komponáltak, mint az első meccsen. Az ötlet is hiányzott, keményebb volt a fal is, illetve ezúttal a spanyol Navarro állt a kapuban, aki nagyon jól felkészült a magyar lövésekből, és ami laposan vagy középmagasan érkezett a kapuja felé, azokat hárította is. Az első négy magyar gólból kettőt büntetőből értek el a magyarok, ez beszédes adat volt.
Lekic és Rédei Soós villanásaival 11-10-re felzárkózott a Győr - emberhátrányt sikerült 3-1-re nyerni -, de a különbség eltüntetése rengeteg energiát emésztett fel, majd érthetetlen hibák is jöttek, és onnan a félidő végéig három vendéggól jött.
A második félidő sem kezdődött jól, öt góllal is elmentek a románok, (16-11, oda) Navarro folytatta sorozatát – két éve az Itxako a kapus vezérletével ütötte el a finálétól a mieinket -, a technikai hibák és az eladott labdák miatt azonban nem sikerült az áhított kétgólos különbséget elérni. Amikor ezért támadhattunk, akkor Amorim ötlettelenül és rosszul passzolt.
A második félidő 18. percében igen komolyan fenyegető volt, hogy akkor is mínusz öt állt a táblán (16-21), és emberelőnyökben sem sikerült közelebb férkőzni. Mi több, Görbicz hetest is hibázott, míg a másik oldalon Bulatovics bevágta első akciógólját.
Martín időt kért, a feladat adott volt, a hátralévő 11 percet öt góllal kell megnyerni. Löke belőtt egy gólt, kiharcolt egy kétperces büntetést, de akkor Amorimot állították ki. A hetest Meirosu bevágta Lunde feje fölé, így maradt a hatgólos differencia.
Szepesi szélsőgólja jókor jött, Barbosa betörése viszont rendkívül pontos volt. Kovacsics pattintott hetesből – Ungureanu állt be a kapuba erre -, tökéletes védekezés után Löke jól indult, Radicsevics pedig a szélről volt pontos. Öt és fél perccel a vége előtt felcsillant a remény. (24-21, oda)
A Valcea időt kért, Pineau technikai hibája után viszont szinte azonnal jöhetett a Győr, Radicsevics pedig a szélről Navarro feje fölé lőtt. Ekkor kialakult a meccsnull (24-22), vagyis a Győrnek nem volt elég a kétgólos vereség, minimum egy kellett.
Bulatovics bombáját kiütötte Haraldsen, Lekicnél belemenést fújtak. A következő román támadás passzív lett, Lekics pedig két perccel a vége előtt kiharcolt egy hetest. Kovacsics jött, és a jobb felsőbe lőtt, ez a találat pedig azt jelentette: továbbjutásra állt a Győr.
De csak pár másodpercig, mert Bulatovics iszonyatosan kilőtte a jobb felsőt kilenc méterről. A Győrnek gólt kellett lőni a döntőért. Egy perccel a vége előtt Lekics megtalálta Lökét, aki befordult a hatosról és gólt lőtt. Szepesi labdát szerzett az utolsó román támadásnál, így az utolsó támadás is a hazai csapaté lett.
Ekkor már a kapuralövés sem volt az igazi cél, csak a brusztolás, amit jól csináltak a győriek, és ugyan egy góllal kikaptak, vagyis a tökéletes mérleg elveszett, de legalább a májusi döntő megvan.
A Győr kulcsemberei (Görbicz, Lekics, Amorim) támadásban rossz napot fogtak ki, de ezt is elviselték, így a minimális vereség ezúttal győzelemmel ért fel. Ambros Martín el is sírta magát. A felvételeken úgy látszott, ő mindvégig hisz a sikerben, még akkor is, amikor nagy bajban volt csapata, és kénytelen volt időt kérni 11 perccel a vége előtt.
A szlovén Ljubljana kétgólos előnnyel várja hazai pályán a norvég Larvikot, közülük került ki, kivel kell játszani a májusi döntőben.
Ambros Martin, a Győr vezetőedzője így értékelt: "Hihetetlen, ami ma este történt. Nagyon nehéz meccs volt, és sokat köszönhetünk a szurkolóknak, mert remek hangulatot teremtettek. Idegesen, kapkodva játszottunk, de töretlenül hittünk a sikerben, ez segített át minket a nehézségeken."
Jegyzőkönyv
Győri Audi ETO KC-Oltchim Valcea (román) 24-25 (10-14)
Veszprém, 5000 néző
gól: Löke 5, Lekic 4, Radicevic 4, Görbicz 3/3, Kovacsics 3/3, Amorim 2, Rédei-Soós 2, Szepesi 1, illetve Manea 5, Barbosa 5, Pineau 4, Managarova 3, Bulatovic 3/1, Meirosu 2/2, Jovanovic 1, Bradeanua 1, Nechita 1