Botrányos meccsen esett ki az FTC a kézilabda-BL-ből

2017.04.15. 18:57

A Ferencváros házigazdaként 27-26-ra kikapott a címvédő CSM Bucuresti csapatától a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szombati visszavágóján, így kettős vereséggel búcsúzott, írja az MTI. A második félidőben sokáig állt a játék.

A bukarestiek türelmesen kezdtek, a kilencedik percben már három találattal vezettek (3-6). A romániai mérkőzéshez képest sokkal jobban teljesítő Bíró Blanka védéseire alapozva a 22. percre felzárkózott és egyenlített az FTC (11-11), majd a vezetést is visszavette. Mivel támadásban csak a montenegrói Marija Jovanovic nyújtott átlag felettit, jelentős előnyt nem tudott  kialakítani (15-14).

A játék képe a szünet után sem változott, és a Ferencváros dolgát az sem könnyítette, hogy a norvég játékvezetők túlságosan tisztelték a címvédőt. Elek Gábor vezetőedző továbbra is keményebb védekezést és gyorsabb támadójátékot kért játékosaitól, de ez sem vezetett eredményre.

A második félidő közepén hosszú percekig állt a játék, mert a közönséget annyira felhergelték a játékvezetők megkérdőjelezhető döntései, hogy a román kapu előterébe egy söröspoharat és pénzérméket dobtak. A vendégcsapat játékosai és edzői hevesen tiltakoztak, majd utóbbiak lökdösni kezdték egymást az európai szövetség szerb ellenőrével.

A folytatásban Bianca Bazaliu vezérletével ismét magabiztosan vezettek a bukarestiek, részben azért, mert a magyar csapat nem a megfelelő hőfokon és nem kellő pontossággal kézilabdázott. Amikor ez változott, az FTC egyenlített, de végül egy góllal kikapott.

A CSM Bucuresti legeredményesebb játékosa a spanyol Martin Berenguer volt öt góllal.

A Győri ETO tizedszer jutott az elődöntőbe, miután simán, 28-22-re nyert otthon a Metz ellen a franciaországi 32-31-es vereség után. Az ETO végig kézben tartotta a mérkőzést, látványos játékkal őrizték az 5-6 gólos előnyüket. A győriek legjobbja, Eduarda Amorim meglőtte pályafutása 500. BL-gólját is.

Ezzel a budapesti Final Fourba ugyanaz a négy csapat jutott be, mint tavaly: a Győr mellett a macedón Vardar Szkopje, a montenegrói Buducnost Podgorica és a román CSM Bucuresti. Az elődöntő sorsolását kedden rendezik Budapesten. A négyes döntőre május első hétvégéjén a Papp László Budapest Sportarénában kerül sor.

FTC-Rail Cargo Hungaria - CSM Bucuresti (román) 26-27 (15-14)
a Ferencváros gólszerzői: Jovanovic 6, Schatzl 5, Lukács, Pena 4-4, Kovacsics 3, Szucsánszki 2, Snelder, Zácsik 1-1
Továbbjutott: a CSM Bucuresti kettős győzelemmel, 57-51-es összesítéssel

Győri Audi ETO KC-Metz (francia) 28-22 (17-12)
a Győr gólszerzői: Amorim 7, Groot 6, Broch 5, Görbicz 4, Mörk 3, Tomori 2, Knedlikova 1
Továbbjutott: a Győr 59-54-es összesítéssel.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől

Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől

Kitűnőre sikerült az új edző bemutatkozása a DVTK kispadján.

március 1., 19:16

  • Sport
Gulácsiék szinte azonnal gólt szereztek, de végül kikaptak hazai pályán

Gulácsiék szinte azonnal gólt szereztek, de végül kikaptak hazai pályán

Dárdai Bence viszont győztes csapat tagja volt a Bundesligában.

március 1., 18:04

  • Sport
Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén

Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén

Federico Dimarco gyönyörű szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a címvédőnek.

március 1., 20:24

  • Címlapon
Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe

Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe

A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után menekültek Magyarországra.

1 órája

  • Sport
Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata

Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata

Egy szöglet után volt eredményes a magyar válogatott futballista, de a VAR közbeszólt.

március 1., 17:50

  • Sport
Keserű nap a Real Madridnak: az UEFA büntetése után vereség a bajnokságban

Keserű nap a Real Madridnak: az UEFA büntetése után vereség a bajnokságban

A spanyol sztárcsapat korábbi játékosa döntötte el a három pont sorsát.

március 1., 20:47

  • Sport
A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján

A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján

Délután sporttörténelmi pillanatot is láthatott a közönség.

március 1., 19:59

  • Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.

5 órája

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

9 órája

  • Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

41 perce

  • Sport
Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában

Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában

A kisalföldi csapat ellenfele a címvédő Ferencváros lesz a vasárnapi fináléban.

március 1., 17:00

  • Sport
Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban

Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban

A számvevőszék ellenőrző testülete lendült akcióba.

március 1., 16:20

  • Sport
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.

március 1., 07:15

  • Sport
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok

Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok

Felidegesítette a másodedző...

március 2., 08:45

  • Sport
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket

Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket

Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...

március 2., 08:44

  • Sport
Az MTK úgy elverte idegenben az Újpestet, mint jég a határt

Az MTK úgy elverte idegenben az Újpestet, mint jég a határt

A lila-fehérek immár hat kör óta nyeretlenek az NB I-ben.

március 1., 21:27

  • Sport
Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza

Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza

A ZTE már négy meccs óta veretlen hazai pályán az NB I-ben.

március 1., 16:44

  • Címlapon
Kádár L. Gellért: Érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát

Kádár L. Gellért: Érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát

Villáminterjú a Hunyadi-sorozat főszereplőjével.

2 órája

  • Címlapon
Szoboszlai Dominik lecserélése után fordított, a bajnoki cím kapujába lépett a Liverpool

Szoboszlai Dominik lecserélése után fordított, a bajnoki cím kapujába lépett a Liverpool

A fásultnak érződő vörösök megszenvedtek a sereghajtóval, de hozták a kötelezőt.

7 perce

  • Sport
Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után

Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után

Vereség a századik szaúdi mérkőzésén.

március 1., 11:14

  • Sport
Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán

Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán

Megkezdte a labdás edzéseket.

március 1., 08:15

  • Sport
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.

március 1., 07:42

  • Sport
Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött

Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött

2021-ben rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak a szervezetében.

március 1., 15:36

  • Sport
Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban

Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban

A svéd klasszis 11. alkalommal döntötte meg a világrekordot.

március 1., 11:50

  • Sport
Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában

Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában

A sérült játékost percekig ápolták, még az oxigénpalack is előkerült.

március 1., 14:49

  • Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.

7 órája