Vranjes jókat húzott, nem véletlenül éltették

Az előzetesen esélytelenebb Magyarország a világbajnoki bronzérmes Szlovéniát felülmúlva kijutott a 2019-es világbajnokságra, ezzel életben tartotta olimpiai esélyeit. Egy olyan ellenfelet győzött le Lubomir Vranjes csapata, amelyik a második, ha nem a legerősebb volt a szóba jöhető riválisok közül. (Norvégiának van hasonlóan kemény állománya.)

a szurkolók a meccs végén Vranjes nevét skandálták.

A kétszer 60 perc után megállapítható, hogy a fegyelmezettség volt a legfontosabb, a csapatot kint nem tudták kizökkenteni a kiállítások, nagy élmény volt látni, mennyire rendezetten mozognak a játékosok a védekezésben.

Jó volt látni, mennyire nem esett jól az egyébként gyors és jól cselező szlovénoknak, ha Ilyés, Schuch ütközik velük, vagy ha Nagy László a szaggatotton fogadta a lendületre vágyó Mackovseket.

A fegyelmezettséghez egy adalék: Schuch rászólt Székely kapusra az utolsó 5 percben, nehogy indítson, mert az kockázat, nekik pedig pontosan rohanniuk nem szabad, mert abból a szlovénok jöhetnek ki jobban.

A két meccs alapján elmondható, a kapitány rátalált egy kapusra, egy balszélsőre. Ha csak ennyi hozadéka volt annak, hogy Vranjes elkezdett érdeklődően beszélni a hazai szakmával, már megérte. Úgy tűnik, megértette, mire alkalmas ez a keret, és mit nem várhat el tőle semmiképpen sem. Lehetnek bármilyen nagyszerű tervei, a játékosok képességeihez kell igazítani, különben nincs siker.

Arra a játékosok is csak keresik a választ, mi változott meg fél év alatt. Ne feledjük, a januári Eb-n a csehek ellen a „kurvagyenge” kórus szólt.

Mondjuk a cseheknél is megváltozott valami, mert ők az Eb-n kiugrottak, most azonban egy 8 gólos oroszországi vereséggel búcsúztak, nem lesznek ott a vb-n.

De vissza a két telitalálathoz.

Székely Márton a koperi meccs végén, amikor egálról hat góllal elléptünk, igen fontos labdákat védett, és már előtte is voltak bravúrjai. Amikor Kavticnik éles szögből kilőtte a hosszú felsőt a 20. perc körül, akkor döntött úgy Vranjes, hogy lecseréli Miklert, aki egyébként nem fogott rosszul.

Székelytől viszont jött az extra. Blagotinsek pattintásához ugyan nem ért hozzá, de úgy repült előtte, hogy a szlovén a pattintást választva a kapufára lőtt, nem pedig a kapuba.

Ahogy az itthoni meccsen is voltak fontos pillanatokban jó megmozdulásai. Védelem nélkül persze nem ment volna, a meccs után udvariasan arra tért ki, mennyire fontos volt előtte a sánc, milyen magasak voltak a blokkok, megesett például, hogy nem is látta a labdát, mert eltakarták előle a társai.

Azt kérdeztem tőle félig viccesen, hogy van-e már tokiói útikönyve?

„Nincs, dehogy, hol van az még?! Szívből remélem, hogy szükség lesz rá. Más nem lebeghet a szemünk előtt. Még nagyon messze van.

Jön egy vb, ott is jó lenne megmutatni a kvalitásainkat, és jó lenne a gyengeségeinken javítani addig.

Mindenkinek az olimpia az álma, persze, én egyszer már voltam a bő keretben, de a szűkítésnél kimaradtam.”

A Balatonfüred szélsője, Bóka Bendegúz volt a másik nagy felfedezett. Kint hat, itthon két gólt jegyzett.

A tehetségére felfigyelt már a Szeged spanyol mestere, Juan Carlos Pastor, nem tudta azonban akkor kivívni a Pickben a helyét, amiben egy sérülés is hátráltatta.

„A mester úgy döntött, hogy az Eb-n nem számít rám.

Elfogadtam a döntését, ami nyilván nem esett jól. Nem kifogásokat kerestem, hanem megerősített, hogy keményebben kell dolgozni.

Nem izgultam kint, hittem abban, hogy egyszer eljöhet az én időm, igyekeztem. A visszavágón sajnos hibáztam egy lövést. Ennek a két meccsnek az az üzenete, hogy sok mindenre képesek vagyunk, ha egymásért küzdünk, és védekezést rendbe tesszük. Az akarat meccse volt, mert fejben elfáradtunk a végére, és támadásban is megakadtunk.”

A két meccs legeredményesebb játékosa Lékai Máté volt, és szerencsére nem lett jelentősége, hogy az utolsó ziccerét nem értékesítette. Kint is remekül irányított, itthon is, jól kamatoztatta cselezőtudását is.

De mintaszerű volt, ahogy Koperben intett Hornyáknak, induljon el a szélről, amivel a szlovénok összezavarodtak, ő pedig egy tökéletes labdával lepte meg az üresbe mozgó beállót, Sipos pedig bevágta.

Szerda este mindig mutatta, mi következik, olykor bemondta. „Ugyanazt, mint az előbb” - adta Nagy felé az utasítást, ő pedig ebből tudta, Bodó-Bánhidi összjáték következik.

„Tudtuk már kint is, hogy egy meccsen nem juthatunk tovább, és azt is tudtuk: nagyon kemény visszavágó lesz, mert a szlovénok nem véletlenül voltak bronzérmesek 2017-ben, amikor mi a nyolcban kiestünk.

Végig a kezünkben tartottuk a meccset. Egy erős csapat legyőzésével álmodhatunk tovább, de most még ünnepeljünk, gratulálok mindenkinek, aki benne volt ebben.

Élvezzük ki a siker minden percét, megdolgoztunk érte, hosszú fárasztó szezon volt, szép befejezéssel. A párharc megnyerése a kézilabda nagy ünnepe. Persze, a vb-n sem szeretnénk alárendelt szerepet játszani, de mondom, ünnepeljünk. A szurkolók megérdemelték ezt a két meccset” - foglalta össze érzéseit Lékai, aki azt is elismerte, az utolsó lövésnél már nem elfogyott a levegője, azt sem tudta, hol van.

Nagy kérdés lesz majd, hogy a vb-re, milyen csapattal megyünk, és persze a sorsolás sem mindegy. Június 25-én Koppenhágában tartják egyébként.

A 2011-es vb-n Mocsai Lajos tudta, hogy szüksége van a korosodó Carlos Perezre, de azt is tudta, sok meccset már nem bír, ezért a torna második felére cserélte csak be. A németek ellen fontos szerepet játszott a fontos sikerben.

Nagy hatása rendkívül fontos – ahogy biztatja a társait, ahogy magyaráz olykor Hornyáknak -, nekünk a legkönnyebb ebben a kérdésben állást foglalni, hiszen kívülállók vagyunk, a pályán neki kell ott lennie.