Egy horror és egy meseszép forgatókönyv a kézi-vb-ről

2019.01.17. 08:46

A magyar férfi kézilabda-válogatott csütörtök este a svédek ellen 20.30-tól befejezi a csoportküzdelmeket. Még nagyon sok bizonytalanság van a világbajnokságon, ezért összeszedtük azt, ami biztos.

  • A harmadik helyre már nem csúszhatunk vissza.
  • Az első helyet úgy érhetjük el, ha legyőzzük a svédeket.
  • Úgy vihetünk két pontot a középdöntőbe, ha Egyiptom nem nyer Angola ellen, illetve Katar legyőzi Argentínát. A két feltételnek egyszerre kell teljesülnie, különben Egyiptom a csoport harmadikja, és egy ponttal kezdjük a legfontosabb szakaszt, a középdöntőt.
  • A másik ágról a dán és a norvég csapat is már továbbjutott, és majd az egymás elleni meccsük dönti el, melyikük lesz a csoportelső.

Estére már tiszta lesz minden, annyi azonban már most látható, ha a társrendező Dánia megnyeri a csoportját, a mieink pedig a második helyen maradnak, akkor a számunkra a lehető legrosszabb forgatókönyv lép életbe.

Pénteken utazni - Herningben jön a folytatás -, szombaton és vasárnap is játszani kell, előbb épp a dánok, utóbb a másik csoport harmadikjával.

Csoknyai István már most, a 30-30-ra végződő Egyiptom elleni meccsen a fáradtságra panaszkodott, el lehet képzelni, milyen megterhelés jön most.

Kapcsolódó
Továbbjutottunk, de nem örült a válogatott

Továbbjutottunk, de nem örült a válogatott

A 2. hely megvan a kézi-vb csoportkörében, de vélhetően csak egy pontot viszünk tovább. Az óriási fordulatok meccsén Lékai utolsó perces góljával lett 30-30 Egyiptom ellen. Dzsamalit súlyos sérülése miatt elveszítettük.

A svédek ellen csütörtökön, szombaton a dánokkal szemben, és pihenő nélkül fordulunk rá az újabb ütközetre, számunkra talán legfontosabb meccsre, amikor Ausztria vagy Tunézia ellen a hetedik helyet kellene bebiztosítani.

Utána kapunk ugyan két pihenőnapot, de a mi korosodó játékosainknak ez a sorrend a legrosszabb. Ahogy a 100 kiló feletti játékosok regenerációját sem segíti elő, ha egyik napról a másikra játszani kell.

A legfrissebb elméletek szerint egy ilyen tornán már messze nem a kézilabdatudás a döntő, hanem az, ki, hogyan képes a regenerációra.

Schuch Timuzsin mindenesetre frissen beszáll a védekezésbe, ami fontos lesz.

Különösen, mert Nagy László az egyiptomi meccs után azt fejtegette, ha megbeszélnek valamit, mit kell tenniük, és megtörténik kétszer, majd háromszor, végül négyszer az ellenkezője, és a jobbátlövő kifelé indul, és megveri a magyar védőket, akkor a fegyelmezetlenség uralkodik.

A svédek ellen pedig ez lesz a kulcskérdés, annál is inkább, mert ha elsők lennénk, ki tudnánk szabadulni a szombat-vasárnapi meccs alól.

Igaz akkor is, ha a norvégok mennek tovább első helyen, és legyőzik a dánokat. Nekünk persze a svéd győzelem azonnal két pont többletet jelentene.

Egyiptom ellen a támadásaink még úgyis rendben voltak, hogy sok ziccert hibáztunk, erre valamennyi játékos felhívta a figyelmet. A szélről azonban nem lőttünk gólt, a négy kísérlet ellenére sem.

A 30 kapott gólt azonban teljesen más megvilágításba helyezte Vladan Matics és Nagy. A társkapitány úgy látta, extra kapusteljesítmény volt Elaymaré, Nagy ellenben azt mondta, naggyá tettük.

A svédeknél Palicka és Appelgren lesz a kapuban, akik klubtársak a Löwenben, és talán az egész vb legjobb kapuspárosa. Előbbi hozta a Katar elleni meccset fontos védéseivel. Ellenük kellene megmutatni a magyaroknak, különösen az első sorunkon túli játékosok közül valakinek.

Lékai Máté, Nagy László, Bodó Richárd és Bánhidi Bence abszolút elsőrangú négyes, a most becserélt Máthé Dominikot például valószínűleg nem ismerik, tőle kellene bátorság és pontosság. Lékai pihentetése is fontos, Császár Gábor és Juhász Ádám eddig nem tudta tehermentesíteni a veszprémi irányítót.

Innen indulunk az esti csatába, és összegzésnek vegyük a legrosszabb és a legjobb forgatókönyvet.

  • Legrosszabb: svéd vereség (csütörtök), dán vereség (szombat), Tunézia elleni vereség (vasárnap) és az olimpiai álmok messze kerülnek.
  • legjobb: svédek elleni győzelem (csütörtök), Tunézia elleni győzelem (szombat) kedden Norvégia ellen már az elődöntő a tét.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Gulácsiék szinte azonnal gólt szereztek, de végül kikaptak hazai pályán

Gulácsiék szinte azonnal gólt szereztek, de végül kikaptak hazai pályán

Dárdai Bence viszont győztes csapat tagja volt a Bundesligában.

március 1., 18:04

  • Sport
Nők, akik áttörték az üvegplafont, és bebizonyították, hogy nekik is teremhet babér a férfi sportolók között

Nők, akik áttörték az üvegplafont, és bebizonyították, hogy nekik is teremhet babér a férfi sportolók között

Olyan tetteket hajtottak végre a sportágaikban, ami előtte egyikőjüknek sem sikerült.

5 perce

  • Sport
Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől

Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől

Kitűnőre sikerült az új edző bemutatkozása a DVTK kispadján.

március 1., 19:16

  • Sport
A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján

A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján

Délután sporttörténelmi pillanatot is láthatott a közönség.

március 1., 19:59

  • Sport
Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya

Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya

Az új előírást a nyári klubvilágbajnokságon alkalmazzák először.

március 1., 17:12

  • Címlapon
Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

A finanszírozás emelését, a betegellátás minőségének javulását szeretnék elérni.

2 órája

  • Sport
Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata

Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata

Egy szöglet után volt eredményes a magyar válogatott futballista, de a VAR közbeszólt.

március 1., 17:50

  • Sport
Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén

Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén

Federico Dimarco gyönyörű szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a címvédőnek.

március 1., 20:24

  • Sport
Hazatértek Barcelonából a Camp Nout „felépítő” magyar futballóriás ereklyéi

Hazatértek Barcelonából a Camp Nout „felépítő” magyar futballóriás ereklyéi

Márciusban elkezdődhet a Kubala-film forgatása, Kocsis Tibor rendező szerelemprojektje.

március 1., 17:47

  • Sport
Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában

Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában

A kisalföldi csapat ellenfele a címvédő Ferencváros lesz a vasárnapi fináléban.

március 1., 17:00

  • Sport
Az MTK úgy elverte idegenben az Újpestet, mint jég a határt

Az MTK úgy elverte idegenben az Újpestet, mint jég a határt

A lila-fehérek immár hat kör óta nyeretlenek az NB I-ben.

március 1., 21:27

  • Sport
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket

Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket

Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...

március 2., 08:44

  • Sport
Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban

Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban

A számvevőszék ellenőrző testülete lendült akcióba.

március 1., 16:20

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

50 perce

  • Sport
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.

március 1., 07:15

  • Sport
Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból

Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból

A bíró előbb VAR-ozott, csak utána állította ki a kapust...

március 2., 07:11

  • Sport
Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén

Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén

A válogatottnál is számításba vett hálóőr eladná Böde Dánielt az angol másodosztályba.

március 1., 06:19

  • Címlapon
Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik

Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik

A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.

tegnap, 20:05

  • Sport
Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után

Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után

Vereség a századik szaúdi mérkőzésén.

március 1., 11:14

  • Címlapon
Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének

Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének

Az európai nukleáris pajzsról is tárgyalnak a franciákkal.

3 órája

  • Sport
Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán

Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán

Megkezdte a labdás edzéseket.

március 1., 08:15

  • Sport
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.

március 1., 07:42

  • Címlapon
Isten áldja Bindzsisztánt! Majka pénzosztást tartott az Arénában

Isten áldja Bindzsisztánt! Majka pénzosztást tartott az Arénában

Kétszer is felcsendült a Csurran, cseppen.

3 órája

  • Sport
Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója

Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója

A 18 éves magyar tekvondós az EOC 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat.

március 1., 08:56

  • Címlapon
Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége

Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége

A színész egy hétig élhetett egy házban a halott feleségével.

1 órája

  • Sport
Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött

Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött

2021-ben rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak a szervezetében.

március 1., 15:36