Honnan jön a Vardar ereje, és miért nincs a Veszprémnek?

Mindkét csapat nem nyerhet, csak az egyik. Ez a Vardar lett

– Roberto Garcia Parrondo, a szkopjei csapat vezetőedzője nyilatkozta ezt magyarul, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája megnyerése után. 39 évesen elmondhatja magáról, hogy nemcsak játékosként, hanem edzőként is feljutott a csúcsra. Boldogan szelfizett a torna hivatalos zászlóival a 21 ezres aréna posztere előtt, és az sem hozta ki a sodrából, hogy a szervezők nem hagyták neki, hogy a meccs labdájából egyet elvigyen.

Nincs pénz, nagy kézi

Parrondo játszott Szegeden, Budakalászon fejezte be játékosedzőként, amikor a Vardar ajánlatot tett neki, és a női csapattal bejutott a BL-döntőbe 2018-ban, a férfiakkal pedig megnyerte a sorozatot.

A játékosai ugyanis hónapok óta nem kapnak fizetést, mégsem siránkoztak, hanem megmutatták, így is lehet. Ilyen körülmények közt nehezebb motiválni, de nem lehetetlen.

Sokszor értekeztek arról az edzők a múltban, hogy a felgyorsult kézilabdában mennyire fontos, hogy legyen két hasonló képességű sor, mert akkor lehet szabadon variálni, változtatgatni. Erre a Vardar nyolc játékossal és egy kapussal nyerte meg a meccset. Igaz, a kapus, Dejan Miloszavljev egészen különleges minőséget képvisel, Manaszkov nem lőtt neki gólt, a másik szélre pedig az első félidőben le sem került a labda.

Egy soruk van, Moraes helyett Sztojlov ment beállónak, Siskarjev sérülése után Cupicnak kellett robotolnia a szélen. Borozan sérült, Gorbok ott ült a padon, de használhatatlan volt, a német Dissinger elhalasztotta a műtétét, de látszott rajta, nagyon távol van ő korábbi formájától, sok esetben a kapu felé sem nézett.

Mi a titok?

Ez az egy sor azonban hihetetlenül magas szinten játszott, akik pedig percekre lehetőséget kapnak, azok is pontosan tudták, mi a dolguk. Az egy sor mögött persze a háttérstáb is kimagaslóan dolgozott, mert Kristopans nem fáradt el, Karacic is rendre megtalálta a legfontosabb helyzetekben az üdvözítő megoldásokat. A lett átlövő a két meccsen 114 percet volt pályán, ami kivételes.

Azt szokták mondani, hogy a mentális erő abból fakad, hogy mindenki tudja, mi a dolga csapatban, ismerik a mozgásokat, mit kell tenni egy labdaszerzés utáni lerohanásban, hogyan kell helyezkedni, amikor Kristopansra kilépnek. Tizedmásodpercek döntenek, a helyezkedésben félméternyi rés, és már kihagyhatatlan ziccer alakul ki.

Kristopans egyébként amikor négy éve Eperjesen játszott, inkább rendelkezett megmosolyogtató mozgáskultúrával, mint koordinációval. Eltelt pár év, és 28 éves korára vizet fakasztó lövései megmaradtak, miközben már alig marad le lábbal a védekezésben, és már nem esetlenül téblábol egy gyors támadásnál sem. Megtanították kézilabdázni, ő pedig ki akarta hozni magából a maximumot, és ki akarta használni testi adottságait, magasságát, az erejét.

A mentális erő

Ez a mentális erő a Vardarral volt az egész szezonban, és szinte mindegyik meccsen nagy segítség jött a kapuból. A kapusedző, Dejan Perics elárulta egyszer, hogy a mozdulatokat nem kellett tanítania a most 23 éves kapusnak, mert Miloszavljev 14 éves kora mindegyik meccsét megszerezte, volt, amit VHS-en, és figyelte, mit csinál a bálványa. Hogyan mozog a szélen, mikor melyik sarkot kínálja fel, hogy aztán visszamozogjon oda, és zavarba hozza a szélsőt. Perics jobb alanyt nem is kaphatott volna, a kapus pedig most rendre kiintett neki, ha egy előre modellezett helyzetben az történt, amire számítottak, vagyis egy lépéssel előbb jártak.

Könnyű lenne azt mondani, hogy ebben a szezonban a Vardar járt egy lépéssel előbb, de a Barcelona ellen 47 percig nagyon nem úgy tűnt, és amikor Xavi Pascual egy kicsit pihentetett, a macedónok hirtelen elkapták a fonalat.

Hogy nemsokára ők fogják uralni a meccset, és ők alakítják, ahogy nekik jólesik, és a katalánok fognak rendezetlenül rohangálni.

És szerencse

Természetesen a döntőben is volt szerencsefaktor, amikor Dibirov szedte össze a kapufáról kipattanót, vagy amikor Nilsson a cserekapus Ghedbanét találta el. De a nagytotál azt mutatta, harcosabb, keményebb és pontosabb volt a Vardar. Ennyi pedig elég szokott lenni a győzelemhez.

Nem vigasztalja a Szegedet, de most már más a színezete a negyeddöntős vereségüknek. A kinti tízperces rövidzárlattal a Pick egész szezonja gellert kapott, ellenben az a meccs szárnyakat adott a Vardarnak.

Ez a lelkesedés az első pillanattól látszott a döntőben is. Amikor pedig Davis arra utalt, hogy a Vardar jobban akarta a győzelmet, ez alatt pont valami ilyesmit kell érteni.

Sterbik Árpád fogalmazta meg meglehetősen érzékletesen, hogy egyesek fel sem fogták a csapatukból, hogy ez egy soha vissza nem térő alkalom, mert ki tudja, játszanak-e még valaha a kölni négyes döntőben. Ezért érintette fájdalmasan a rossz kezdés. Ha valaki, ő aztán tudja, hogy a másik oldal milyen lendülettel kezdte el a döntőt. Két éve a PSG volt az ellenfél, a Vardar akkor is lesajnált csapat volt, igaz, akkor hosszabb paddal. Esélytelenül érkeztek, és akkor is győztesen távoztak. Mert úgy mentek bele a meccsbe, ahogy senki más. Akkor Sterbik állt a kapuban, és lett a döntő legjobbja.

Úgy kell játszani egy döntőben, mintha az utolsó mérkőzésed lenne

– nyomatékosította a minden porcikáját fájlaló Sterbik, aki a meccs reggelén járni is alig tudott, hogy aztán amikor beállt, egy pillanat alatt visszahozta a meccsbe a társait. Ezt az utolsó lehetőség kínálta harcos mentalitást, lelkiállapotot nem látta néhány társán, láthatta viszont a túloldalon. Nagy és Ilics búcsúmeccse ezért is sikeredett vesztesre.

A lelki pluszokkal érkező Veszprém a döntő első félidejében a Davis-korszak legrosszabb első félidejét produkálta. Erős megállapítás, Nagy László tette. Holott a kinti, szkopjei csoportmeccsen is 16-11 volt a félidő, mégis felálltak a fordulás után, és két góllal nyertek. Más azonban egy döntő hangulata – és hát megint visszatértünk a mentalitáshoz.

Nem a legjobbakkal lett a legjobb

Petar Nenadics elegánsan szóba hozta a bírók ténykedését, és valóban voltak pillanatok, amikor a passzív jelzést később kapta meg a Vardar, akik játszottak is az idővel a teljes második félidőben, nem siettették a támadásokat, de nekik ezt kellett tenni. A két német helyenként hagyta is őket. De így sem szerencsés a játékvezetéssel foglalkozni, noha tagadhatatlan, hogy hat perccel többet játszott emberhátrányban a Veszprém. Ami ezen a szinten sok, Blagotinsek kiállítása azonban kifejezetten jól sült el, könnyű gólokat sikerült dobni alatta.

ám ezek a képességek az ő rendszerében nem összeadódnak, hanem összeszorzódnak, és így már a legfelső polcra kerülnek. Minden csapatjátéknak ez a varázsa, hogy egyénileg kevéssé képzett játékosok egy jól összerakott csapatban olyanra is képesek, amiről nem is gondolták, hogy mindaz bennük van.

Azért is volt nagy esély az idei finálé, mert jövőre a Barcelona erősebb lesz Cindriccsel, és nem valószínű, hogy  Xavi Pascual még egyszer belealszik a meccsbe. Az sem valószínű, hogy a PSG és a Kiel jövőre kihagyja a tornát – és már el is kelt három hely. A Kielnél Szilágyi Viktor lett a sportigazgató, és újra nagy csapatot akarnak építeni, aminek első lépéseként az EHF-kupát meg is nyerték két hete.

Nekünk mostantól szurkolni kell Parrondónak, hogy Egyiptommal is legyen sikeres, nyerje meg a földrész bajnokságét, mert akkor a magyar válogatott közelebb lép eggyel az olimpiai selejtező felé. (Argentína nem támadhat fel Brazília kárára, ez a selejtezős pozíciónk másik függvénye.)

Hogy aztán Parrondo tudását miért nem sikerült itthon integrálni, az már egy másik kérdés. Mostantól Davisét kell, aki maga sem gondolta volna októberi kinevezésekor, hogy június elején ilyen mértékben fejlődik a csapata. Ám hiába a nagy menetelés, a 12 győztes meccs, az i-ről hiányzik a pont. Ezt a pontot már csak jövőre lehet feltenni, Nagy László, Mikler Roland és Ilics nélkül.

(Borítókép: Igor Karacic és a Vardar Szkopje többi játékosa a trófeával, miután győztek a Telekom Veszprém ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligájának kölni döntőjében 2019. június 2-án. Fotó: Martin Meissner / MTI / AP)