Eltilthatják Rasmussent a káromkodása miatt
A Magyar Kézilabda Szövetség Elnöksége pénteken meghallgatta Kim Rasmussen szövetségi kapitány szóbeli beszámolóját a női világbajnokságról - írta a magyar szövetség honlapja.
A dán szakvezető a közeljövőben elkészíti írásos beszámolóját, az MKSZ ezt követően szavaz a szakmai anyagról, és dönt a magyar válogatott olimpiai selejtezőre való felkészüléséről.
Az olimpiai selejtezőn való szereplést és felkészülést befolyásolhatja, hogy a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) fegyelmi eljárás alá vonta Kim Rasmussent a Magyarország-Románia vb-csoportmérkőzést követően tett nyilatkozata miatt, az ezzel kapcsolatos határozatot viszont csak a későbbiekben hozza meg az IHF.
Ezen a sajtótájékoztatón hangzott el a szájából a fuck kifejezés, és azt is mondta, hogy a két német játékvezetőnőnek személyes baja volt vele. Az is egy súlyos mondata volt hogy, ha rossz bíráskodást szeretnének látni, akkor meg kell mutatni nekik azt a meccset. A románok svéd kapitánya is elismerte, az utolsó szabálytalanságért talán erős volt hetest adni.
Rasmussen az első figyelmeztetését egyébként 7-2-es magyar vezetésnél kapta, a kétperces kiállítást 2,5 perccel a vége előtt, még akkor is előnyben volt a csapata. Végül a magyar csapat egygólos vereséget szenvedett, és nem jutott a középdöntőbe.