Győzelemmel búcsúzott a kézi-BL-től a Ferencváros

2021.03.13. 19:49 Módosítva: 2021.03.13. 19:59
A Ferencváros házigazdaként 29–28-ra legyőzte a montenegrói Buducsnoszt Podgorica csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szombati visszavágóján, de 50–48-as összesítéssel a vendégek jutottak tovább.

A hazaiak hosszú idő után újra teljes kerettel álltak fel, de a koronavírusos megbetegedés miatt hiányzó Elek Gábor vezetőedző helyett az FTC Kézilabda Akadémia szakmai igazgatója, Mihály Attila irányította a csapatot. A vendégeknél Tatjana Brnovics, Radmila Petrovics és a szerb Andrea Lekics nem játszhatott.

A Buducsnoszt világbajnok brazil kapusa, Barbara Arenhart két perc alatt három lövést védett, erre alapozva csapata 3–0-ra ellépett. Az FTC a kilencedik percben egyenlített (5–5), ám ezt követően 11 percig nem talált be, így ellenfele – Jovanka Radicsevics vezérletével – ismét ellépett (5–9). Bár a csereként beállt kapus, Janurik Kinga három védéssel mutatkozott be, csapattársai ezt nem tudták kihasználni, támadásban és védekezésben is sokat hibáztak, ezért az első félidő hajrájában 12–7-es, a szünetben pedig 15–9-es hátrányban voltak.

A Ferencvárosnak tíz góllal kellett volna megnyernie a második félidőt a továbbjutáshoz. A 38. percben a montenegróiak időt kértek, mert a magyar csapat lendületbe került, és egy 4–0-s sorozattal megkezdte a felzárkózást, a 41. percben pedig már csak 20–18-as hátrányban volt. A Buducsnoszt megtorpant, és sokáig nem tudott kilábalni a hullámvölgyből, 13 perc alatt csak kétszer talált be, így az FTC-nek Emily Bölk vezérletével egy 9–2-es széria végén sikerült egyenlítenie (21–21).

Attingré is remekül védett. Az 56. percben – a meccs során először – átvette a vezetést a Ferencváros, ekkor a Buducsnoszt megint időt kért, a visszatérés után pedig tovább lassította a játékot. A házigazdák ismét négyes gólsorozatot produkáltak, de amikor ezt Allison Pineau másfél perccel a vége előtt megszakította, eldőlt a párharc.

A párharc első mérkőzését múlt vasárnap a Buducsnoszt nyerte 22–19-re, amely a negyeddöntőben a címvédő Győri Audi ETO csapatával találkozik.

Eredmény, nyolcaddöntő, visszavágó:
FTC-Rail Cargo Hungaria–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 29–28 (9–15)
lövések/gólok: 60/29, illetve 43/28
gólok hétméteresből: 3/1, illetve 4/4
kiállítások: 6, illetve 6 perc
Továbbjutott: a Buducsnoszt Podgorica, 50–48-as összesítéssel.

A mezőny legeredményesebb játékosa Jovanka Radicsevics volt kilenc góllal, Ema Ramuszovics hatszor talált be. Hazai oldalon Emily Bölk öt góllal zárt. A kapusok közül Janurik Kinga kilenc, Barbara Arenhart 15, Armelle Attingré öt lövést védett.

(MTI)