Kiütötte ellenfelét a Győr a női kézi BL-ben

2021.11.13. 20:00
Továbbra is százszázalékos a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, mivel házigazdaként 37–20-ra legyőzte a török Kastamonu Belediyesi GSK csapatát a hetedik forduló szombati játéknapján.

A győriek az első perctől kezdve élvezték a játékot, néha talán túlságosan is, mert támadásban meglepően sokat hibáztak eleinte. Ennek ellenére 83-ra elhúztak, és bár a törökök egy hármas gólsorozattal felzárkóztak, ezt követően az egyre jobban védekező ETO 91-es szériát produkált, és lehengerlő játékkal tízgólos különbséget alakított ki.

A második félidő elején csökkent a Kastamonu hátránya (2114), ám a házigazdák egy 41-es sorozattal gyorsan visszaállították a tízgólos előnyt. A törökök a montenegrói Jovanka Radicsevics góljaival ezt követően is igyekeztek tartani magukat, hogy ne szenvedjenek olyan súlyos vereséget, mint a Győr előző ellenfele, a svéd IK Sävehof (41–19). 

Végül a meccs sorozatban hat győri találattal és 17 gólos sikerrel ért véget.

Ambros Martín győri vezetőedző több taktikai felállást is kipróbálhatott, csapata így is a várakozásoknak megfelelő magabiztossággal nyert.

A mezőny legeredményesebb játékosa Jovanka Radicsevics volt 11 góllal, a hazaiaknál Estelle Nze Minko hatszor, Stine Oftedal és Crina Pintea öt-öt alkalommal talált be. Az ötszörös BL-győztes hazaiak keretéből Faluvégi Dorottya és a dél-koreai Ju Un Hi hiányzott.

A hét győzelemmel álló győriek egy hét múlva idegenben mérkőznek meg a Kastamonuval, az öt sikerrel és két döntetlennel rendelkező Ferencváros pedig szintén jövő szombaton a román CSM Bucuresti otthonában folytatja szereplését a BL csoportkörében.

Az ETO rekordot jelentő, immár 64 mérkőzésből álló, 2018 januárja óta tartó veretlenségi sorozattal büszkélkedhet a BL-ben, ebben az időszakban 56 győzelem és nyolc döntetlen a mérlege. A statisztikába csak a meccsek rendes játékideje számít bele.

Eredmény, csoportkör, 7. forduló, B csoport:
Győri Audi ETO KC–Kastamonu Belediyesi GSK (török) 37–20 (19–9)
lövések/gólok: 50/37, illetve 36/20
gólok hétméteresből: 1/1, illetve 5/5
kiállítások: 4, illetve 4 perc

(MTI)