Nem tucatsiker: a 12. BL-meccsét is megnyerte a Győr

2022.02.06. 17:53
A Győri Audi ETO KC 27–23-ra győzött az orosz CSZKA Moszkva otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 12. fordulójában, vasárnap – számolt be róla az MTI.

A már biztosan csoportelsőként negyeddöntős vendégcsapat keretéből Amandine Leynaud, Jelena Deszpotovics és Veronica Kristiansen, a hazaiaktól pedig Natalja Csigirinova hiányzott.

A tizedik percben vezettek először a győriek, de ellépni nem tudtak, mert védekezésben ekkor még nem játszottak kellően hatékonyan. Miután a CSZKA nyitottabb védekezésre váltott, a svéd beálló, Linn Blohm találataival tartotta magát az ETO, majd a moszkvaiak hibáit kihasználva kétgólos előnybe került és a szünetben 15–13-ra vezetett.

A második félidőben sem látszott, hogy a vendégek számára nincs tétje a meccsnek, bár a házigazda – amelynek nagy szüksége lett volna a pontokra – egy 4–1-es sorozattal felzárkózott, Stine Oftedal irányításával a 46. percben már 2218-as előnyben volt a Győr. A hátralévő időben is rendkívül összeszedetten, kevés hibával kézilabdázott, nagyszerűen védekezett az ETO, a hajrában Jekatyerina Iljina góljaival még tett egy kísérletet az egyenlítésre a CSZKA, de Laura Glauser védései megakadályozták ezt.

A hazaiaknál Iljina nyolc, a vendégeknél Ju Unhi hét, Estelle Nze Minko hat góllal zárt. A győri kapusok közül Silje Solberg hét, Glauser hat védést mutatott be.

A két együttes ötödik alkalommal találkozott egymással, a Győr egy döntetlen mellett negyedszer nyert.

A 12 győzelemmel álló, ötszörös BL-győztes Győri Audi ETO KC egy hét múlva a svéd IK Sävehof vendége lesz, a hat sikerrel, három döntetlennel és három vereséggel rendelkező Ferencváros pedig jövő szombaton a horvát Podravka Koprivnica otthonában folytatja szereplését.

Az ETO rekordot jelentő, immár 69 mérkőzésből álló, 2018 januárja óta, több mint négy éve tartó veretlenségi sorozattal büszkélkedhet a BL-ben, ebben az időszakban 61 győzelem és nyolc döntetlen a mérlege. A statisztikába csak a meccsek rendes játékideje számít bele.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
B-CSOPORT, 12. FORDULÓ
CSZKA Moszkva (orosz)–Győri Audi ETO KC 23–27 (13–15)

(MTI)