Final Fourba jutott a Győri ETO a női kézilabda-BL-ben

Download
2022.05.07. 17:46
A Győri Audi ETO KC bejutott a női kézilabda-Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, miután házigazdaként 35–23-ra legyőzte a francia Brest Bretagne csapatát a negyeddöntő szombati visszavágóján.

A párharc első mérkőzésén, egy héttel ezelőtt 21–21-es döntetlent játszottak a csapatok. A Győr 14. alkalommal jutott elődöntőbe a BL-ben, a négyes döntőre június 4–5-én kerül sor a budapesti MVM Dome-ban.

A hazaiaktól Jelena Despotovic és Kari Brattset, a vendégek keretéből Đurđina Jauković, Amandine Lagattu, Aissatou Kouyaté és Ana Maria Gavric hiányzott. A győri Audi Arénában a koronavírus-járvány kirobbanása óta első alkalommal volt 5229 főt jelentő telt ház.

Az első mérkőzéssel ellentétben ezúttal remekül kezdett az ötszörös BL-győztes Győr, a francia Amandine Leynaud tíz perc alatt öt védéssel segítette csapatát, amely 8–4-re ellépett, ekkor a Brest időt kért. A tavalyi BL-döntős franciák beállóját, Pauletta Foppát egyre többször tudták megjátszani társai, ettől eltekintve megfelelő volt az ETO védekezése. A házigazdák norvég irányítója, Stine Oftedal a meccs harmadánál már hat gólnál járt. Együttese lendületét a kettős emberhátrány sem törte meg, egy 6–2-es sorozat után már 18–11-es előnyben volt, a szünetben pedig már nyolc gól volt a különbség.

A vendégek mindent megpróbáltak, de a győriek ritkán látható remek teljesítményt nyújtottak az első felvonásban.

A második félidő tizedik percében már tíz találat volt közte, ekkor Pablo Morel vezetőedző az utolsó időkérési lehetőségét is kihasználta.

Oftedal mellett a román beálló Crina Pintea is hatékonyan támadott, így az ETO-nak nem okozott gondot, hogy őrizze előnyét. A Leynaud helyére beállt honfitársa, Laura Glauser is kiválóan védett, így a hajrá a várakozásokkal ellentétben semmiféle izgalmat nem tartogatott.

A hazaiaknál a mezőny legjobbjának megválasztott Oftedal kilenc, Pintea hat gólt lőtt, Leynaud tíz, Glauser nyolc védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Foppa és Tonje Löseth öt-öt góllal zárt. A két csapat kilencedik alkalommal találkozott egymással a BL-ben, öt döntetlen mellett negyedszer nyert a Győr.

NŐI KÉZILABDA-BAJNOKOK LIGÁJA
Negyeddöntő, visszavágó

Győri Audi ETO KC–Brest Bretagne (francia) 35–23 (20–12)

lövések/gólok: 49/35, illetve 50/23

gólok hétméteresből: 1/1, illetve 7/4

kiállítások: 6, illetve 2 perc

Továbbjutott: a Győr, 56–44-es összesítéssel.

(Borítókép: Krizsán Csaba / MTI)