Épp ez a két csapat nyitotta meg a csoportkört a B jelű nyolcasban, szeptember 11-én Győrben az ETO a hét gólig jutó Lukács Viktória vezérletével 35–29-re legyőzte a norvégokat.
A rivális az utolsó fordulóban tudott válaszolni, február 19-én hazai pályán 30–29-re győzött, bár tegyük hozzá, hogy tétje már nem volt a meccsnek a mieink részéről, hiszen az addig mind a 13 meccsét megnyerő magyar együttes már rég bebiztosította elsőségét, míg a Vipersnek ez a siker, és másnap a Metz moszkvai veresége is kellett ahhoz, hogy második helyen zárjon.
Így vagy úgy, ezzel megszakadt a győriek szenzációs szériája: ezt megelőzően 70 BL-meccsen nem maradtak alul a rendes játékidőben, 62 győzelem és nyolc döntetlen volt a mérleg.
Cristina Neagu lett a gólkirálynő 110 góllal, a legértékesebb játékos meg nem meglepő módon Markéta Jerábková lett.
Véget ért a meccs. A második félidő elején volt egy kis remény, amikor gyorsan egyenlített mínusz háromról az ETO, de a Vipers tulajdonképpen kétséget sem hagyott afelől, hogy ma ő a jobb. Megérdemelten védett címet.
Schatzl lövésénél.
Leynaud védi, de Nze Minko helyzeténél Lunde is.
Schatzl ziccerénél, jön Leynaud, már csoda kell.
A kapufa is segített neki.
Betörés után a hosszúba.
Az utolsó időkérése Martínnak. Öt perc, mínusz három, nagy bravúr kellene.
Belül védekezés miatt hetes. Gulldén nem hibázik.
Ehhez is hozzáért Lunde, de gól.
Közte kettőnél.
Glauser kezdi elkapni a fonalat, most már büntetünk is.
Indulunk, Pintea pedig a visszafutó Lundéba lőtt.
Lunde visszaért időben.
Újabb jó betörés, most már védekezni kellene.
Remekül fordult be.
Most szépen tört be.
Mörk harcolt ki szépen hetest, Gulldén bevágta.
Becsorog, de ez is egyet ér.
Kristiansen eladja.
Ennek a Tomori-gólnak most nem örülnek a győriek.
Pintea harcol ki hetest. Be is lövi.
Hiába dolgozta le gyorsan hátrányát a magyar csapat, hasonlóan hamar elhúzott megint a Vipers, és nem adja az előnyét.