Győzelemmel kezdett a Fradi a női kézilabda Bajnokok Ligájában
A hazaiak keretéből Bíró Blanka, Kovacsics Anikó és Kisfaludy Anett hiányzott. A vendégeknél ott volt a 76-szoros válogatott Háfra Noémi, aki 2014 és 2021 között az FTC-t erősítette, az előző idényben pedig Győrben kézilabdázott.
Janurik Kinga bravúros védéseire alapozva remekül kezdett a magyar csapat (5–1), ezért a dánok már a hetedik percben időt kértek, majd a kapusuk lecserélésével átálltak létszámfölényes támadójátékra. Ezt követően több mint tíz percen keresztül felváltva estek a gólok, 10–8-nál viszont Elek Gábornak kellett időt kérnie, mert a cserék után elöl egyre inkább visszaesett a Ferencváros.
A házigazdák közel tíz percig nem találtak be, az egyre jobban védekező dán bajnok Odense egy 5–0-s sorozat végén átvette a vezetést, a szünetben pedig döntetlen volt az állás.
A második félidő elején újra abban az összeállításban játszott az FTC, amelyben elkezdte a meccset, és ismét remekül teljesített támadásban és védekezésben egyaránt. Egy 6–1-es sorozatot követően először vezetett öt góllal a Magyar Kupa-címvédő, amely jól használta ki, hogy ellenfele őrizetlenül hagyta a kapuját.
Csaknem nyolc percig megint nem volt gólja a Ferencvárosnak, viszont jól védekezett, így megőrizte előnyét és végül magabiztosan győzött.
Janurik 12 védéssel, Emily Bölk, Angela Malestein és Klujber Katrin pedig egyaránt hét góllal járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Mia Rej Frahm hétszer, Mie Enggrob Höjlund ötször talált be, Althea Reinhardt 15 lövést védett. Háfra Noémi szinte csak védekezésben kapott lehetőséget, egy lövését gólra váltotta.
Az ötszörös BL-győztes Győri Audi ETO KC vasárnap a dán Team Esbjerg otthonában szerepel, az FTC pedig jövő vasárnap a német bajnok Bietigheim vendége lesz.
NŐI KÉZILABDA-BAJNOKOK LIGÁJA
Csoportkör, 1. forduló, A csoport
FTC-Rail Cargo Hungaria–Odense HB (dán) 27–23 (12-12)
lövések/gólok: 47/27, illetve 42/23
gólok hétméteresből: 3/2, illetve 1/0
kiállítások: 2, illetve 2 perc