Legyőzte a Veszprém a román bajnokot a kézi-BL-ben

2022.09.29. 09:28
A Telekom Veszprém házigazdaként 33–30-ra legyőzte a román Dinamo Bucuresti csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában, szerdán.

A mérkőzés nyolcadik percében minden néző felállva, néma csendben emlékezett a csapat 2009-ben meggyilkolt román beállójára, az egykor 8-as számú mezben játszó Marian Cozmára, aki szeptember elején lett volna 40 éves.

Jobban kezdett és gyorsan ellépett három góllal a Dinamo, és mivel a hazaiak egyhamar nem tudtak egyenlíteni, Momir Ilic vezetőedző a szokásosnál korábban kezdett cserélni, kapusposzton is változtatott. A 16. percben 8–8-nál utolérte a bukarestieket a Veszprém, de az ellenfél a folytatásban is élesebbnek, pontosabbnak tűnt, és jó védekezésre alapozva gyors támadásokkal megint elhúzott (1410).

A sokat hibázó házigazdák nyitott védekezésre, a vendégek létszámfölényes támadójátékra váltottak, és mivel a hajrá a Magyar Kupa-címvédőnek sikerült jobban, a szünetben már „csak” 17–15-ös hátrányban volt.

Kiválóan indította a második felvonást a Veszprém, a meccs során először átvette a vezetést, a Dinamo pedig egyre komolyabb hátrányba került (2218), mert edzője és játékosai egyre többet foglalkoztak a játékvezetéssel. A hazaiak sokkal jobban tudták kontrollálni ellenfelük játékát, támadásban pedig sokkal pontosabbak voltak, mint az első félidőben, ám Xavier Pascual vezetőedző időkérése után a román csapat is összeszedte magát, és a különbség csökkenni kezdett (2927).

Az izgalmas hajrában Rodrigo Corrales védései és a türelmes, taktikus támadások segítették a házigazdát, amely a vártnál nagyobb csatában nyert.

Omar Jahja, Petar Nenadic és Rasmus Lauge Schmidt öt-öt góllal, Corrales 12 védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Stanislav Kasparek és Andrij Akimenko is hétszer talált be. A két csapat ötödik egymás elleni tétmérkőzésén egy román siker mellett negyedszer nyert a Veszprém.

A meccs után a szurkolók megemlékezést tartottak a csarnok mellett Marian Cozma szobránál. Az eseményen részt vett a néhai kiváló játékos édesapja, Petre Cozma, valamint a Veszprém és a Dinamo vezetőedzője is.

A két vereséggel álló Pick Szeged csütörtökön a német THW Kiel vendége lesz, a három győzelemmel rendelkező Veszprém pedig jövő csütörtökön a dán GOG otthonában folytatja szereplését a BL csoportkörében.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Csoportkör, 3. forduló, A csoport:

Telekom Veszprém–CS Dinamo Bucuresti (román) 3330 (1517)

lövések/gólok: 47/33, illetve 49/30

gólok hétméteresből: 6/4, illetve 6/5

kiállítások: 6, illetve 8 perc

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Élete teniszét nyújtotta a veterán, ezt Carlos Alcaraz bánta a miami tenisztornán

Élete teniszét nyújtotta a veterán, ezt Carlos Alcaraz bánta a miami tenisztornán

Novak Djokovics viszont sikerrel vette az első akadályt.

március 22., 10:17

  • Sport
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó

Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó

A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.

március 22., 08:52

  • Sport
Remek hírt közölt Rossi, két kulcsjátékosa biztosan visszatérhet a törökök elleni visszavágón

Remek hírt közölt Rossi, két kulcsjátékosa biztosan visszatérhet a törökök elleni visszavágón

Sallai Roland játéka még kérdéses a vasárnapi mérkőzésen.

március 22., 13:28

  • Sport
Elsőbálozó a pole-pozícióban, Oscar Piastri indul az élről Sanghajban

Elsőbálozó a pole-pozícióban, Oscar Piastri indul az élről Sanghajban

Erős lesz a második sor a Kínai Nagydíjon: Lando Norris és Max Verstappen egymás mellől rajtol.

március 22., 09:46

  • Sport
Kylian Mbappé boldog lenne, ha Zinedine Zidane venné át a francia válogatott irányítását

Kylian Mbappé boldog lenne, ha Zinedine Zidane venné át a francia válogatott irányítását

Nagy kiváltság lenne a támadó számára, ha Zidane kezei alatt játszhatna.

március 22., 11:40

  • Sport
Ne ölj! A kétnapos őrület legfőbb szabálya több száz éve változatlan, színtere pedig egy egész város

Ne ölj! A kétnapos őrület legfőbb szabálya több száz éve változatlan, színtere pedig egy egész város

Még a királyi család szentesítését is megkapta az esemény.

március 22., 14:17

  • Sport
Fejsérülést szenvedett a Liverpool első számú kapusa, elhagyta nemzeti csapatát

Fejsérülést szenvedett a Liverpool első számú kapusa, elhagyta nemzeti csapatát

A brazil kapus inkább visszatért klubcsapatához.

március 22., 12:36

  • Címlapon
Orbán Viktor: Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között

Orbán Viktor: Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között

A kormányfő ismét a Kossuth Rádió vendége volt.

25 perce

  • Sport
Egyéni és egyetemi csúcsot úszott a 18 éves magyar úszótehetség Amerikában

Egyéni és egyetemi csúcsot úszott a 18 éves magyar úszótehetség Amerikában

Ábrahám Minna mindössze hat századmásodperccel maradt el a győztes mögött.

március 22., 10:43

  • Sport
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében

Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében

Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.

március 22., 09:21

  • Sport
Hiába a Barcelona magyar kapusának bravúrjai, nem sikerült megtréfálni a favoritot

Hiába a Barcelona magyar kapusának bravúrjai, nem sikerült megtréfálni a favoritot

A mieink már biztosan nem juthatnak ki a romániai Európa-bajnokságra.

március 22., 21:49

  • Címlapon
Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, áll a bál az MTVA székházánál

Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, áll a bál az MTVA székházánál

A rendőrség folyamatosan emeli ki a tüntetőket.

22 perce

  • Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén

Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén

Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.

március 21., 11:02

  • Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.

március 21., 10:04

  • Sport
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója

Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója

76 éves volt a legendás bunyós.

március 22., 07:30

  • Sport
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton

Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton

A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.

március 22., 06:30

  • Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.

március 21., 10:31

  • Sport
Egyetlen szezon után távozhat a Liverpool sztárja, akit Arne Slot rendszeresen mellőz

Egyetlen szezon után távozhat a Liverpool sztárja, akit Arne Slot rendszeresen mellőz

Nem favorizálja a vezetőedző, hamar véget érhet liverpooli pályafutása.

március 22., 16:08

  • Sport
Óriási fölény után simán megnyerte első mérkőzését Thomas Tuchellel az angol válogatott

Óriási fölény után simán megnyerte első mérkőzését Thomas Tuchellel az angol válogatott

A mérkőzés első gólját Myles Lewis-Skelly, a 18 éves debütáns szerezte meg.

március 21., 22:58

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Címlapon
Bognár György elárulta a paksi titkot: egy rúd szalámi, meg a szuperhatékony kémhálózat

Bognár György elárulta a paksi titkot: egy rúd szalámi, meg a szuperhatékony kémhálózat

A tréner szerint túlmisztifikált dolog a statisztika és az adatelemzés, mégis fél évvel a konkurencia előtt járnak.

2 órája

  • Sport
Az angol válogatott továbbra sem tett le a Liverpool magyar tehetségéről

Az angol válogatott továbbra sem tett le a Liverpool magyar tehetségéről

Hétfő este a Wembley-ben kaphat szerepet a fiatal labdarúgó.

március 21., 17:45

  • Címlapon
Vlagyimir Putyin: Komolyan kell venni a Grönlandra vonatkozó amerikai igényt

Vlagyimir Putyin: Komolyan kell venni a Grönlandra vonatkozó amerikai igényt

Az orosz elnök az együttműködés híve az Északi-sarkvidéken.

2 órája

  • Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.

tegnap, 19:22