Pocsék magyar támadójáték, sima horvát siker a csoportrangadón

kézi
2022.11.06. 19:30
A magyar női kézilabda-válogatott 21–18-ra kikapott Horvátországtól az Európa-bajnokság csoportkörének 2. fordulójában.

Bár a magyarok győzelemmel, a horvátok vereséggel kezdték az Európa-bajnokságot, a mieink Svájc ellen küszködtek sokáig, míg riválisunk egész sokáig szorongatta Norvégiát, így a csoportrangadót egyáltalán nem vehettük félvállról. 

Ha ezt meg is tettük volna, a 11. percben legkésőbb észhez kellett térni a magyar időkérésnél – tekintve, hogy eddigre 4–0-t mutatott az eredményjelző...

Az első magyar gól a 12. percben érkezett (5–1), és bár úgy festett, hogy kezdjük elkapni a fonalat, Füzi-Tóvizi Petra 21. perc elején szerzett találata (8–5) után újabb nyolcperces gólcsend érkezett – pedig közben Klujber Katrin még büntetőt is lőhetett (10–5).

Ha azt vesszük, hogy két időszak során összesen 20 percig nem találtunk a kapuba, a szünetre összehozott 10–7-es hátrány kifejezetten biztatóan nézett ki a mieink szempontjából, ráadásul emberelőnyben is vártuk a folytatást.

Ennek ellenére sajnos ezúttal is szomszédunk kezdett jobban, Tena Petika találataival indítottak, majd büntetőből visszaállították a közte ötöt (13–8).

Két-két újabb találat után a 44. percben újabb elbeszélgetésre volt szükség (15–10), ehhez képest Valentina Blazevic hatodik góljával már éppen ennyi volt a felek között (17–11).

Mindennél többet elmondott a mérkőzésről, hogy az 54. percben az első fellépésen kilencszer eredményes, ezzel a góllövőlistát holtversenyben vezető Klujber Katrin a hatodik lövését is kihagyta (19–13), de Lukács Viktória két perccel a vége előtt legalább lőtávolba kozmetikázta a mieinket (19–16).

A győzelemre, sőt igazából a pontszerzésre ezzel együtt sem nagyon volt ma esélyünk, a horvátok a remekül védő Tea Pijevic vezérletével megérdemelten nyertek (21–18).

Ami a továbbiakat illeti, a csoportok első három helyezettje jut be a középdöntőbe, ahová az egymás elleni eredményeket is viszik. Mivel a mieink a norvégok ellen zárnak, így minden bizonnyal pont nélkül várhatjuk a folytatást.

NŐI KÉZILABDA-EURÓPA-BAJNOKSÁG

A CSOPORT (LJUBLJANA)

2. FORDULÓ

Horvátország–Magyarország 21–18 (10–7)

Svájc–Norvégia 21–38 (9–19)

A csoport állása: 1. Norvégia 4 pont (70–44), 2. Horvátország 2 (44–50), 3. Magyarország 2 (51–49), 4. Svájc 0 (49–71)

(Borítókép: Vámos Petra és a horvát Katarina Jezic (lent) a női kézilabda-Európa-bajnokság Horvátország–Magyarország-mérkőzésén a ljubljanai Stozice Arénában 2022. november 6-án. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)