Nem az a baj, hogy kikaptunk, hanem az, ahogyan kikaptunk

D  AS20230125033
2023.01.26. 15:03
A balátlövő Bodó Richárd szerint nem az a baj, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott kikapott a címvédő Dániától az olimpiai kvalifikációs világbajnokság szerdai negyeddöntőjében, hanem az, ahogyan kikapott 40–23-ra.

„Tegnap este nagyon nehezen aludtam el, ahogyan mindenki. Bánhidi Bencével nagyon sokat beszéltünk a meccsről, és arra jutottunk, amit a szövetségi kapitányunk is mondott: nem az a baj, hogy a dánoktól kikaptunk, hanem az, ahogyan kikaptunk” – nyilatkozta az MTI-nek csütörtökön a bajnoki címvédő Szeged átlövője.

Bodó felidézte José María Rodríguez Vaquero kapitány szavait, aki elmondta: őt nem érdekli, ki hibázott, csak az, hogy a játékosok harcoljanak egymásért, ahogyan eddig tették, mert ezzel tudnak meccsben lenni a nagy csapatokkal, és ez hiányzott.

Mint elmondta, egy idő után visszatért a tűz a csapatba, próbáltak menni az eredmény után, de a dánok ekkor már tízzel vezettek, és olyannyira felszabadulttá váltak, hogy szinte esélyt sem adtak a magyaroknak, sőt még egy fokozattal feljebb kapcsoltak.

Elkalapáltak minket, ez nem volt kellemes, de a Bundesligában hozzá vannak szokva, hogy hatvan percig azonos szinten játsszanak

– ismerte el Bodó.

Felidézte: próbálkoztak többek között a létszámfölényes támadójátékkal és a nyitott védekezéssel, de nem jártak sikerrel. Kiemelte, szerettek volna elődöntőbe jutni, de mindenki láthatja, aki ért a kézilabdához, hogy ez nem reális.

A világbajnokság előtt talán a negyeddöntőbe jutás sem volt reális, ezért nagy eredményt értünk el, aminek nagyon örülök. Ez a csapat csinálta meg és ez a csapat kapott ki a dánoktól is. Elég hullámzó a teljesítményünk, de senki nincs hozzászokva ilyen terheléshez

– magyarázta Bodó, aki eddig 56 lövésből 32 gólt lőtt a tornán.

Hangsúlyozta, sosem játszott még sorozatban kilenc meccset, talán hét volt a legtöbb.

A magyarok – akiknek a legjobb hét közé jutás volt a céljuk – a csoportkört és a középdöntőt is két győzelemmel és egy vereséggel zárták, ezzel a negyeddöntőbe jutottak, és biztosították részvételüket a jövő márciusi olimpiai selejtezőtornán. A csapat következő ellenfele az 5–8. helyért Norvégia lesz pénteken 18 órától. „A sikert könnyebb megemészteni, hiszen pozitív energiával vagyunk tele, ha egy nagy csapatot győztünk le. Remélem, a mai nap folyamán nagyjából el tudja felejteni mindenki, ami történt, és át tudja állítani az agyát” – vélekedett Bodó Richárd.

Közölte, a norvégok ugyanabban a stílusban kézilabdáznak, mint a dánok, sőt az ellenfél hibáit követően talán még gyorsabban viszik előre a labdát. „Sokkal több szívet és küzdést kell beletennünk. Remélem, a norvégokat sokkal jobban meg tudjuk állítani, és jó meccset fogunk velük játszani. A kapitányunk is megmondta: küzdenünk kell egymásért, magunkért, a családunkért és a nézőkért, és ha a végén kikapunk, akkor kapjunk ki, de nem így, ahogy tegnap”  zárta gondolatait Bodó.

(Borítókép: Bodó Richárd [k] és a csapattagok a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs világbajnokság negyeddöntőjében játszott Magyarország–Dánia-mérkőzés végén a stockholmi Tele2 Arénában 2023. január 25-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)