Távozik a Ferencváros bajnok és kupagyőztes kiválósága

stolle
2023.02.19. 17:07
Távozik az FTC-Rail Cargo Hungaria német válogatott átlövője, Alicia Stolle, aki a Dortmund színeiben hazájában folytatja – olvasható a zöld-fehérek honlapján.

A 26 éves jobbátlövő 2020-ban érkezett a Thüringer HC-től, bár bemutatkozására egy elhúzódó sérülés miatt sokáig kellett várni.

A budapesti csapatban 92 mérkőzésen jutott eddig szóhoz, tagja volt a magyar bajnoki és Magyar Kupa-aranyat szerző együtteseknek is – teszi hozzá a fradi.hu.

Nagyon hálás vagyok a klubnál töltött három évért, rengeteget tanultam és fantasztikus embereket ismerhettem meg. Megélhettem az álmaimat, miszerint külföldön játszhattam egy ilyen profi klubnál, de most eljött az ideje, hogy hazatérjek. Nagy célok vannak még azonban előttünk az idény hátralévő részében, nehéz feladatok várnak ránk, és harcolni fogok ezekért az utolsó pillanatig

– mondta távozásával kapcsolatban Alicia Stolle.

Stolle számára nem lesz ismeretlen a közeg, hiszen 2011 és 2014 között már erősítette a Dortmundot, amelyhez 2025 nyaráig szóló szerződést írt alá régi-új klubjának beszámolója szerint.

(Borítókép: MTI/Kovács Anikó)