Mégis női kézi-Eb-t rendez Magyarország 2024-ben
A középdöntőket – két, egyenként hatcsapatos csoporttal – Debrecenben és Bécsben játsszák majd, így Ausztria fővárosa átveszi Budapest szerepét, ahol eredetileg az egyik középdöntő csoport küzdelmei zajlottak volna.
A torna módosított lebonyolítása szerint a döntő hétvégét, azaz az elődöntőket, a döntőt és a helyosztókat is Bécsben játsszák Budapest helyett.
A változtatást és az új lebonyolítást az EHF Végrehajtó Bizottságának hivatalosan is meg kell erősítenie március 31-i ülésén, amire a törökországi Isztambulban kerül majd sor.
A szervezők által javasolt játékterv szerint a bázeli C csoportból Debrecenbe, a D csoportból pedig Bécsbe utaznak tovább a továbbjutó csapatok. A két innsbrucki csoportból (E, F) továbbjutó válogatottak Bécsben folytatják a tornát. A 2024-es női Európa-bajnokság selejtezőinek sorsolására 2023. április 20-án kerül sor Zürichben. A 24 csapatos torna biztos résztvevői a rendező Ausztria, Magyarország és Svájc, valamint a címvédő Norvégia.
Január közepén még úgy tűnt, hazánk visszalép a rendezéstől, a témával alábbi cikkünkben foglalkoztunk részletesen.
Magyarország visszalép a 2024-es női kézilabda-Eb rendezésétől
Kocsis Máté aligha indul az elnökválasztáson.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Egy megvan: női jégkorong-válogatottunk Szlovákia legyőzésével kezdte az olimpiai selejtezőt
Történelmi bravúr reményében utaztak Bremerhavenbe a magyarok.
február 6., 18:38
- Sport
Átgázolt a finneken, életben tartotta Európa-bajnoki reményeit a női kosárválogatott
Harminc ponttal sikerült a rivális fölé kerekedni.
február 6., 19:56
- Sport
Mbappéra nézve kellemetlen kijelentést tett a PSG edzője
A világbajnok támadó tavaly igazolt a Real Madridhoz.
február 6., 16:45
- Sport
Magabiztos győzelmet aratott a Veszprém, továbbra is uralja BL-csoportját
A rivális együtteséből hiányzott a magyar válogatott beálló.
5 perce
- Sport
Magyarország legnagyobb beltéri motoros viadala minden eddiginél több show-elemmel készül
A telt házas MVM Dome-ban több magyar versenyző is porondra lép.
február 6., 16:29
- Sport
Magyar futballkapust szerződtetett az olasz rekordbajnok
A Szegedről indult tehetség útja a Honvéd érintésével vezetett Torinóig.
február 6., 19:48
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
3 órája
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Sport
Egyedülálló bravúr a honi televíziózásban, csattanó a 2026-os budapesti BL-döntő
Valamennyi eddigi BEK- és BL-döntőt bemutatja a Sport TV, az első négyet összefoglaló formájában.
február 6., 18:02
- Sport
Tizenöt-húsz fős lehet a magyar csapat az egy év múlva kezdődő téli olimpián
A MOB-elnök üdvözölné néhány „indoor” sportág átkerülését a nyári programból.
február 6., 17:10
- Sport
Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média
Hivatalosan is ő kapta a Meccs embere trófeát.
február 7., 06:29
- Sport
Remekeltek az új fiúk, az AS Roma végzete azonban épp saját játékosa lett a Milan ellen
Tammy Abraham élt a lehetőséggel.
február 6., 09:09
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
59 perce
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
6 órája
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
10 órája
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
3 órája
- Sport
Sallai Roland megsérült, egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagyjon
Edzésen történt a baj.
február 6., 23:35
- Sport
Cristiano Ronaldo szobrot avattak a Times Square-en
A teherautóra szerelt alkotás egy születésnapi ünnepségsorozat része.
február 6., 14:40
- Sport
Másodjára már nem bírt Marozsán a világ egyik legjobbjával, kiesett Rotterdamban
Hatalmasat küzdött a magyar teniszező.
február 6., 15:02
- Sport
Xabi Alonsóék ismét megcsinálták, lehetetlen helyzetből jutott négy közé a Leverkusen
Ha már nem igazolt a szaúdiakhoz, hős lett Németországban.
február 6., 07:47
- Sport
Hosszú Katinka: Párizs mint cél egyáltalán nem dac volt
A visszavonulását január elején bejelentő sportolónő a döntés óta először adott hosszabb televíziós interjút.
február 6., 11:48
- Sport
A magyar válogatott bravúrja után egy új aranykoron dolgozik a hazai szövetség
Hatalmas lehetőség kapujába jutott csapatunk.
február 6., 12:00
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
15 órája
- Mindeközben
Robbie Williams egyszer felment Selma Blairhez, de rögtön véget ért a randi, miután kinyitotta a színésznő hűtőjét
12 órája
- Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért
Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.
29 perce
- Sport
Madridban bizonyíthat a magyar labdarúgó-válogatott középpályása
Az előző hétvégén átesett a tűzkeresztségen, ezúttal akár kezdő is lehet?
február 6., 13:20
- Sport
Budapest világbajnoka csodálja, hogy olimpiai bronzérmes példaképe nem roppant össze
Sárkány Zalántól közös fotót kért az amerikai séf.
február 6., 10:09
- Sport
Megvan, mely válogatottak testén át vezet az út a következő Eb-re
Komoly kihívás vár Szélesi Zoltán együttesére.
február 6., 10:44
- Címlapon
Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt
Csoma Judit a sors ajándékának tekinti, hogy ő kapta a Modi egyik szerepét.
2 órája
- Mindeközben
Keleti Andrea: 30 éven keresztül minden összejövetelen azt kellett mondanom, hogy köszönöm szépen, én ilyet nem eszem, fogyókúrázom
13 órája
- Sport
Szoboszlaiékat sem hagyja hidegen a hétvégét meghatározó amerikai őrület
A magyar válogatott csapatkapitánya és Mohamed Szalah ellentétes oldalra keveredett.
február 6., 12:25
- Sport
Hengerelésnek indult, végül csak a 93. percben dőlt el a Real Madrid kupamérkőzése
Ha csütörtök este győz, az FC Barcelona lehet az elődöntős ellenfél.
február 6., 09:18